Csepregi János: Az amerikai fiú
Ulpius-ház, 2013, 188 oldal, 2990 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Csepregi János gyújtott már fel házat, törte el a lábát kétszer, írtak róla szakdolgozatot magatartászavaros gyerekként. Volt huligán kinézetű rockerkölyök, ordítozott háztáji metálénekesként vidéki színpadokon, rúgták ki innen is meg onnan is, de már jó ideje csendes őrült. Sok mindent tanult, főállásban bántalmazottakkal foglalkozik, meg túléléssel, egyre nehezebben viseli a közalkalmazotti létet. Szerkesztett 6 évig, most prózaműhelyt vezet a FISZ-nél, programokat szervez otthontalanoknak és otthonnal rendelkezőknek, próbálja hinni, hogy van még remény Magyarországon is. Eddig három kötete jelent meg, az utolsó Az amerikai fiú című regény, ami arról a képzelt szabadságról szól, aminek a hiányát mindennap érzi. Mostanában egyre erősebben. És persze igyekszik befejezni a macskás mesekönyvét, mielőtt még sarkára lépne a kiadói verőlegény. (Reméli, ezt olvassa ő is!)
Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?
Erre a kérdésre nem igazán tudok egyértelmű választ adni, sok könyv volt, ami az adott életkorban, élethelyzetben nagy hatást gyakorolt rám. Dahltól a Boszorkányok például rettenetesen félelmetes és vonzó volt gyerekként. A Gyűrűk ura pedig 15 éves korom óta minden évben lekerül a polcról. A Mozgó büféből kb. 30 példányt vettem eddig ajándékozási céllal. Mészöly Megbocsátása vagy az Iskola a határon, pedig szintén nagyon fontos a számomra. De ezek mind másként nagyon jó könyvek. A legutolsó nagy olvasmányélményem viszont kétségtelenül Borbély Szilárdhoz kötődik. Valószínűleg sokan vannak még így. A februári tragédia tükrében pedig különösen sokan.
Kik azok a szerzők, akikhez nem sikerült közel kerülnöd?
Az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviselőihez biztosan nem. Ha léteznek egyáltalán.
Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelned az eddigi munkáidból, mi lenne az?
Ezt, de nem tudom, miért: „Feri visszarakta a kipufogódobot a motorra, hogy csopperes hangjával többé ne keltsen feltűnést.”
Ha egy képzőművésznek önálló tárlatot rendezhetnél, ki lenne az?
A szelídebb énem biztosan Mednyánszky Lászlót választaná, a sorozatgyilkos Boscht.
Mi az a zene, ami írásra ösztönöz, mi az, ami kikapcsol?
Írás közben a nyugalmat szeretem, olyankor ritkán szól zene. Hogy mi kapcsol ki? Például Peter Gabriel, Nick Cave, Sóley, a Loch Lomond, az R.E.M. és még sokan mások. Hazai bandák közül leginkább a Tai Chi Teacher.
Ki az az alkotó, akivel a legszívesebben működnél együtt?
Huszti Gergő barátommal csináltunk egy irodalmi-könnyűzenei műsort, amivel sokfelé koncerteztünk, a fellépések anyagából pedig album is készült, én ezt a vonalat, ezt a felállást folytatnám a legszívesebben.
Életed filmje egy... elveszettnek hitt alkotás David Lynch műhelyéből.
A sport... nem igazán érdekel. Persze a kézilabda egészen más lapra tartozik. Meg a futás, mert 50-60 perc alatt teljesen kitisztul tőle az ember feje, ami nagyon rám fér általában.
Három óra múlva... még pontosan 4 óra lesz vissza az esti prózaműhelyig.
A nők... Főállásban családon belüli erőszak áldozataival dolgozom, szóval nem szívesen kezdenék így egy mondatot.
Tragédia vagy komédia?
Tragédia, egyértelműen. Én azokat a történeteket szeretem, amiknek a végén meghalnak a főhősök.
Kávé vagy tea?
Ha kávé, akkor mindenképp mézzel és tejjel. Ha (gyümölcs)tea, akkor limonádéként. (Vágom, hogy igénytelen vagyok.)
Gyros vagy pizza?
Attól függ, milyen. Ha nagyon vékony és ropogós a pizza tésztája, akkor talán. De nem, mindenképp a gyros a nyerő, ami kilenc húsmentes év után talán megbocsátható vagy éppen ezért egyáltalán nem. A fene se tudja.
„A magányos hős, csak így emlegetnének a halálom után, és egy kereszt állna a sírom fölött, a bezárt homokdomb mellett, ahová régebben annyiszor kitekertünk krosszozni suli után, mikor még haverok voltunk, én meg a Sanya. Nem is, inkább még messzebb temetnének el, a falu határán lévő szennyvízteleptől is nyíllövésnyire, a varjas erdő fele. A Dancs Viki meg minden áldott este kijönne a sírhoz, hogy ott bőgjön, míg csak rá nem köszönt az új nap. De hiába átkozná magát egyfolytában, amiért nem járt velem annak idején, mikor még esélye lett volna rá, a lelke nem találna békét soha. Ráadásul még a szél is mindig a szennyvíztelep felől fújna, és minden ruhája magába szívná azt az eszméletlen bűzt, amitől nincs ember, aki egy órán belül ki ne dobná a taccsot. És hogy miért nem járt velem? Csak mert magasabb volt nálam egy fejjel? Hát, ha kicsit is figyelt volna bioszon, akkor biztosan tudta volna, hogy a fiúk később érnek. Én ezek után már fix, hogy nem adnék neki ötöst évvégén, ússzon csak el a kitűnője, rohadtul megérdemelné! A Kucsa tanárbá pofájáról meg egyszerűen egyik napról a másikra lesülne a bőr, hogy egy ilyen fickóval, mint amilyen én voltam, újra csináltatta a periszkópot annak idején, csak, mert még a beadás előtt fekete filccel rárajzoltam egy koponyát két keresztbe tett lábszárcsonttal. Szóval a Kucsa frankón kinyuvadna a saját kicsinyességétől, mint valami dög nagy béka, ha ugyan a varangyokkal előfordulhat egyáltalán ilyesmi.”
(Az amerikai fiú)
ahogy az már a régi könyveiddel történni szokott II.
az nem lehet valódi opció
szigorúan csak elméleti síkon létezhet
amire szót vesztegetni kár
mert olyan isten nincsen
vagy még olyan isten sincs
ha pedig mégis, akkor rég halott
plüssből varrva, vattával kitömve
rohad egy gyerekszobában
mindent betölt a szőrcsomók között száradó
emberi nyál jellegzetes, tejtől savanyú szaga
mert az a néhány órányi bizonytalan jövő
rég befejezett múlt
zárt és jól őrzött univerzum
amiben emlékeim szerint
minden történés neked kedvezett
amire szavamat is adom, ha kell
mégse hallgatsz rám
most is csak értelmetlen veszekedés a vége
hiába töröm magam hosszú éveken át
hiába töröm magam át a hosszú éveken
nullától egészen harmincig
ahogy az már a régi könyveiddel történni szokott
végül mégis maradnak a helyükön
nem veszed le őket
(őket, hiszen azokról hallani sem akarnál)
még az én kedvemért sem
vagy azért különösen nem
mert még kicsi vagyok
mert még mindig
örökké kicsinek lenni szar dolog
simán megér egy véres forradalmat
amit te is jól tudsz
amit te is tisztán érzel
mégsem engeded, hogy magammal vigyem
legalább egyszer egyiket vagy másikat
a hegytetőre, a parkba
a te parkodba, a fáid és bokraid közé
hogy ott olvassam, ott szívjam
magamba jellegzetes szagukat
az Isten hiánya miatt érzett
dohányszagú keserűséged
amiről soha nem beszélsz
ott, ahonnan olyan távoli és tiszta minden
a Duna, a hidak, amilyennek lentről
soha senki
