A könyvesboltok vers-szekcióiban böngészve az emberben igen könnyen kialakulhat egy általános kép a magyar kiadók mentalitásáról. Hogy miért? Mert a verskötetek között elképesztően sok ocsmány borító van, olyannyira, hogy nemhogy igazán szépet vagy jól eltaláltat, de még simán csak „semmilyet” is nehéz találni. Mit jelenthet ez? Vagy azt, hogy véletlenül csak olyanok dolgoznak a könyvkiadás „líra-szekciójában”, akiknek nincs ízlésük (ez kevéssé valószínű); vagy azt, hogy a borító-felelősök azt gondolják: annak a pár kinyúlt pulcsis gyökérnek, aki netán megvesz egy-egy ilyet (értsd: verseskötet), úgyis tök mindegy − olvassa a hülye verseit, és alászolgája. Ha ez túl radikálisnak tűnik, ott van még az a lehetőség, hogy Kiadóék úgy gondolják: a vers egy olyan magasztos valami, amit az e szentség előtt áldozók úgyis megszereznek, a többiek meg úgyse, akkor meg minek is eladási technikákon agyalni.
Jó bornak nem kell cégér, tartja a mondás, Magyarországon legalábbis – mert tőlünk nyugatabbra az emberek lexikonban néznek utána (!!!), hogy mit is jelent ez a marhaság. Meg kéne tanulni végre kies hazánkban is, hogy a jó meg a rossz borról kizárólag azt lehet elmondani, hogy a jó bornak jobb cégér kell. Ennyi.
(Nagyobb méretű borítókért kattints a képekre!)
Mark Wunderlich: Voluntary Servitude Graywolf Press, Anglia, 2004, 14 $
Kezdjük most a szép és külföldi felhozatallal. Wunderlich verseskötete (Önkéntes Rabság) a szerelem árnyoldalait hivatott megénekelni, tragédiák és halottak által, semmi szirup. A borító pedig nem is elsősorban szépsége miatt került ide. Az a fedőlap ez, amire ránézel, és többet nem tudsz tőle szabadulni, újra ás újra bele akarsz mélyedni – ha visszatetted a polcra, pár perc múlva visszamész, és megnézed újra. Valami ilyesmi miatt találták ki annak idején, hogy ne csak szöveg legyen a borítón… Nagy erénye, hogy nem esik bele abba a hibába, ami a külföldi, igazán jól eltalált borítóknak is sokszor sajátja: nem akar a szöveg dominálni, nincs keretben, nincs hangsúlyos helyen, nem túl nagy, nem túl hivalkodó, és még a betűtípus se rossz, a cím utáni szövegé pedig egyenesen telitalálat. És ami a fő: ez egy szép kép jó feldolgozása – olyan a homályosítás, mintha egyenesen giccs ellen vetették volna be: milyen egy giccses kép, ha olyasmit teszünk vele, amit semmilyen képpel sem kéne? Ilyen. Magával ragadó. Ha az asztalomon lenne a kötet, nehéz lenne más munkára koncentrálni.
(A)
On Wings Of Song: Poems About Birds Everyman's Library, Anglia, 2000, 12,50 $
Nem, nem ment el az eszem, és nem vagyok öreg nagymama sem, hogy ezt a borítót (és a hátlapját) emelem ki. Ugyanakkor azt gondolom, ehhez a borítóhoz – követendő példa! – először egy profi marketingest kértek fel, s csak utána a tervezőt. Tökéletes ugyanis a célcsoport-felmérés: nem túl nehéz ugyanis kitalálni azon emberek vélhető ízlését, akik pénzt adnak ki azért, hogy madárkákról olvashassanak verseket. A borító pedig nem mond nekik semmi olyan szellemiségűt, amit a bevezetőben vázoltam („Nesze vazzeg, ha ilyen marhaságot olvasol, akkor jó lesz neked ez a borító is”) – a tervező az adott érzelemvilághoz hűen választ vagy festet egy olyan képet, aminél nehéz lenne jobbat találni. Ízléses színvilág, szép, jól kidolgozott és látszólag valódi festmény, és mindehhez passzoló betűk, címdoboz. (A)
Lengyel Géza: Rácsodálkozás. Válogatott versek – Hét Krajcár Kiadó, 2007, 1600 Ft
Aljas, manipulatív trükként jöjjön azonnal a külföldiek után az elmúlt egy-két hónap új magyar verseskötet-borítóinak legalja, abból is rögtön kettő, lehet szavazni, melyik borzalmasabb. Kezdjük Lengyellel.
Vannak ezek a félhivatalos-félnevetséges internetes pályázatok, hogy „Készíts saját képeidből Harry Potter-filmplakátot!”, meg „Csinálj a blogon szereplő képek felhasználásával háttérképet!”, satöbbi. Ilyenkor általában két csoportra bonthatók a beérkező munkák: vannak az aránylag tisztességesek, meg vannak azok, amiken jobb esetben legalább a tizenkét éves gyerekek lelkesedése látszik, karöltve a teljesen érthető Photoshopismeret-hiánnyal; rosszabb esetben még a lelkesedés sem. Nos, a Rácsodálkozás borítója tökéletesen beleolvadna az utóbbi kategória képeibe egy ilyen pályázaton. Azok közé a képek közé, amelyek láttán reménykedünk, hogy a készítő az általános iskola után nem akar majd grafikusnak tanulni. Magyarázzam? Túl az igénytelen „szín-trükkökön” (átmenet pirosból rózsaszínbe, ragyogás-imitálás), a rémes árnyalatválasztáson, még a választott festmény sem kiemelkedő – és még ha az is lenne: könyörgöm, csendéletet borítónak?! A művet megkoronázandó (nyilván szögesdrót-koszorúval) jön még két legegyszerűbb technikával homályosított kópia az eredeti kép mögé, ráadásul teljesen feleslegesen – persze azon nem lepődünk meg, hogy a tervező nem használja az üres helyek előnyeit és azok esztétikáját… Beszéljek még a Comic Sansnál épp csak egy fokkal jobb betűtípusról? Inkább nem. (E)
Jankowska Radosława: MítoSzomj. Versek – Hungarovox Kiadó, 2007, 1300 Ft
Az ember nem örül a „sima háttér vs. szerzőneve-kötetcíme”-jellegű borítóknak, mert igénytelenek, és mert messziről szaglik róluk, hogy nem az esetleges elegancia miatt nincs rajtuk kép, hanem azért, mert így vagy olcsóbb, vagy egyszerűbb, vagy gyorsabb – vagy ha a bevezető pesszimizmusát vesszük figyelembe: a kiadónál nagy ívben tesznek a borítóra mint olyanra. A MítoSzomj azonban messze lekörözi az ilyen típusú borítók általam valaha látott legrosszabbját is. Az egyszerűnek látszó, de a kurziválás, az elnyújtás és az apró részletek miatt mégis irritáló betűtípust is felülmúlja a produktum elhelyezése, vagy mondhatnánk: középre hányása. Aztán ott vannak még azok az apróságok, amik miatt a falba verjük a fejünket, és arra gondolunk, mennyivel jobb lenne mégis egy sima háttér: az eltérő hosszúság miatt nem szimmetrikus és nem is azonos színű keret-darabok, a fentebbi borító béna színátmenetét is alulmúló hirtelen váltás világosból sötétkékbe… Rémálom. (E)
Kovács András Ferenc: Időmadárkönyv – Haiku – Koinónia Kiadó, 2007, 1750 Ft
Oké, bemutatunk azért szép magyar verses borítókat is, mert azt túlzás volna állítani, hogy egyetlen egyet sem lehet találni az utóbbi hetek termése között.
Nem csoda, hogy a kiadó indokoltnak érezte a kötet illusztrátorának nevét (Kohsei) is feltűntetni a borítón – még ha tudjuk is, hogy ezt valójában a belső illusztrációk fontossága miatt tették. A borítót a mester remek képe díszíti: nem tudom, mit mondanék rá, ha egy kiállításon látnám, de az egészen biztos, hogy könyvborítónak tökéletesen alkalmas. Szép színek, melyek sokkal jobban mutatnak a fehér alapszínen, mint tennék azt bármilyen más háttéren. Érdemes megfigyelni egy elsőre nem feltűnő, de igen kiváló ötletet is – talán emiatt választották Kohsei e képét borítónak, s ha ez így van, az még egy jó pont a kiadónak −: a domináns, középső kékes-lilás motívum fordított L-je tökéletesen követi a nevek hosszúságát. (Vagyis: KAF neve a hosszabb szárban, Kohseié a rövidebben található.) Valószínűleg a cím máshogy nem látszott volna, a nonfiguratív mintáktól abszolút elütő lila téglalap a haiku-hívószóval mégis nagyon zavaró. (A-)
Fazekas Attila: Őszi halrajok – Mentor Kiadó, 2007, 1580 Ft
Végezetül álljon itt egy példa egy jó kísérletre, ami ugyan nem sikeredett tökéletesre, de mindenképpen ígéretesnek tűnik. Az Őszi halrajok borítóján első ránézésre feltűnik a hasonlóság a sokat emlegetett „nyugati tendenciák”-kal. Ha pedig ez feltűnik, jobban tetszik a bögre is, az ugyanis tipikusan – minden, csak nem nyugati. A kép ötletes – a békés kávézás, a családi környezet és a csendes teázás szimbóluma, egy kedves, talán öröklött tárgy benyomását kelti a bögre – az ezt fel- és túltöltő, elárasztó sár nagy feszültséget kelt, ahogy elfoglalja az ital és a csészét fogó kéz helyét, s ahogy ráadásul az egész az asztal helyett a földön van. Ez tehát remek – de mit keres mindezen egy vastag, fekete csík? Mi az a kis, ráadásul a környezetétől elütő kép a kávészemekkel (amelyek nyilván a fentebb leírt kontraszt-hatást hivatottak erősíteni) – de miért van ebben két fekete csík? Mik azok a kis fehér foltok? Miért van a név két T-je felett még egy rövidebb fekete csík? Nehéz rá más magyarázatot találni, mint hogy a grafikus vagy a megrendelő valószínűleg unalmasnak találta a visszafogott egy kép-egy név dizájnt, más értelmes ötlettel viszont már nem tudott szolgálni. Kár értük, de a borító még így is feltűnő egy-egy, a fentebbiekre hajazó darab között. (B)
Kedves Olvasók, pár hét múlva újabb Költészet-borító különkiadással jelentkezünk, addig is küldjetek nekünk olyan borítókat, amiket ti nagyon szépnek vagy nagyon csúnyának találtok!
