A+
Tolnai Ottó: A pompeji szerelmesek. Fejezetek az Infaustusból. Alexandra Kiadó, Szignatúra Könyvek, Pécs, 2007. 424 oldal, 2999 Ft
A gimi utolsó évében gyakran felütöttem az éppen aktuális „mohácsit” annál a fejezetnél, ahol egy oldalon több XX. századi hazai szerzőről volt rövid okosító szöveg, életrajzi jegyekkel, főbb művekkel, aberrált képekkel. Most, ismerve egy-két szerző életművét, óvatosan odabiggyeszteném Tolnai Ottó képét is a többiek közé. A pompeji szerelmesek szerzője eddig is ott dörömbölt a kapun. Most beengedték. Tolnai Ottó esszénovella-füzére nem sznob elméleti klisékből áll. Olvasmányos, mint egy ponyva, és ezúttal nem a posztmodernnek nevezett valamivel történő vacakolás lapul meg a szavak mögött.
Novellacsokorról van szó, ráadásul nem is akármilyenről. Tíz olyan esszénovellát olvashatunk a kötetben, ahol az anekdoták a lehető legegyszerűbb módszerekkel idézik fel az eseményt, és az esszé-jelleg, azaz a festészetről, bélyeggyűjtésről, történelemről szóló eszmefuttatások nem úgy lógnak egy történet előtt/után, mint tehénen a gatya. Mindenből van egy kicsi A pompeji szerelmesekben, de nem túlzottan. Tolnai az aranymetszés szabályai szerint dolgozik, lenyirbálja a kilógó cérnaszálakat, akkurátusan lekeni a sütemény egész felületét kakaóval, és csínján bánik az esetlegesen akár pornográf effektekkel is.
Regény Misu, Gorotva, Kafga Feri, Palicsi P. Howard, és a szerző alteregója T. Olivér beszélgetnek – gyakori alapszituáció ez, aztán egymás szavába vágva valamelyikük mégis kikanyarint egy történetet. A külön-külön is olvasható novellák egy-egy szereplőt emelnek ki, így szépen lassan rájövünk, hogy minden mindennel összefügg. Komoly struktúrája azonban nincs a könyvnek.
Az Ex Symposionból ismert Tolnai Ottó önéletrajzi elemekkel szövi át egész novellafüzérét, de eközben az Infaustus-jelenetek nem válnak a szó szoros értelmében vett önéletrajzzá. Mégis: a határon túliság, az ingázás Palics és Budapest között, az egyszerre két nyelvi réteghez kötöttség olykor újabb mellékjelentésekkel bővíti az utalásokkal, trükkökkel, írói játszadozásokkal túlfűtött szöveget. Tolnai az Új Tolnait, azaz az Új Tolnai Világlexikont írja. Elsőre talán kicsit erőltetettnek tűnik ez a megfeleltetés, de aztán lecsillapodunk. A pompeji szerelmesek tényleg több irodalomnál, vagy szépirodalomnál: esszék, kiselemzések, érthető eszmefuttatások kerekednek ki a történetekből.
Akárcsak egy többfogásos vacsora. Krúdy anno jól elszórakozhatott azzal, hogy egy szakácskönyv részletességével ecsetelt egy-egy úri lakomát. Cholnoky Viktor, a századforduló egyik „szürke eminenciása” a tudomány újdonságait pellengérezte ki novelláiban. Tolnaiban az ő reinkarnációjukat látom. Kötetével ott a helye a panteonban.
Kapcsolódó anyagok:
Jánossy Lajos kritikája a Literán
