Szekeres Dóra: Emberem - Foci Vb a Literán

- Kiesett a kupából csapatom.
- És ezt ilyen nyugodtan mondod? Jól vagy, nem kérsz valamit? Nagyon rossz most?
- Dehát csak a kupából estek ki, ez már előtte tudható volt.
- De akkor nem lesz az övék a kupa, hát akkor mindennek vége.
- Nem a bajnokságból esett ki a Madrid, okoska, hanem a kupából.
- Nem értem.
- Mindegy, nők.

Azt hittem, kupa az, amit megnyernek, azaz a nyertes serleg, hiszen az egy kupa, nem? Csöndben kéne maradnom, értetlen vagyok, üljek le, egyes. Pedig nekem van csapatom, én nézem a focit, kétévente, de nézem. Tipikus áldrukker vagyok, hiszen a valódi drukker klubcsapatnak és nem válogatottnak szurkol.

Egy ember. A meccs embere. Pörögnek a nevek a fejemben, latolgatok teljesítmény, stílus és hát persze külső között. Egyik sem érdekel, engem ezen a világbajnokságon a csapatomon kívül senki sem érdekel. Talán még a nevek tudnak megmozgatni. Nem tehetek róla, nem tudom abbahagyni a nevetgélést, mikor meghallom Sharpei, Bassong, Mensah vagy főleg Paintsil nevét, akit a kommentátor következetesen páncélnak ejt. Az én emberem már nincs ott a vb-n, az én emberem maximum a lelátóról szurkol. Csapatom azért van. Az emberem miatt szurkolok örökké a portugáloknak.

A francia, az angol és az olasz csapat tagjai tegnap közösen meglátogattak egy fokvárosi árvaházat.

"Szívszorító volt látni a szomorú kis arcukat és a reménytelenséget"- nyilatkozta a 6 éves Dzsamal.

Én csak vonogatom a vállam. Kit érdekel, hogy sorra omlanak össze a többiek, omoljanak csak. Amíg a portugálok eszüknél vannak, engem semmi sem mozdíthat ki a nyugalmamból. Ökölbe szorított kézzel ülök, mikor nem megy az elefántok ellen. Hol van Cé, hol van Deco? Ha itt lenne az emberem, minden más lenne. Fel vagyok háborodva, ahhoz már hozzászoktam, hogy a negyeddöntők környékén kifáradnak, de ez elfogadhatatlan.

Csináld meg a tévémen, hogy lássam rendesen..., nem jó a képarány, levágja a két szélét, azt se tudom, mi történik a tizenhatos környékén a rohadt életbe!

Ökölben a kezem a második meccsen. A lényeg, hogy végre felszabaduljanak. Legalább ők, ha én nem tudok. És végre megtörténik. Lehet mondani, hogy Észak-Korea nem ellenfél, lehet mondani, hogy a hét gól már túlzás. A. szerint annyi év munkatábor jár szegény kapusnak, ahányat bekap. Pedig igenis, mindenki rúgjon egy gólt, lehetőség szerint Eduardo is lőjön egy gólt. - Nincs ott az emberem, de összeállt végre a csapatom.

Egy könyvesboltban vagyunk Bécsben, földbe gyökerezett lábbal állok a Vanity Fair előtt. M. nyomja a kezembe, hogy vedd csak meg Dórikám, ne nézd az árát. A cikk maga teljesen érdektelen, Annie Leibovitz fotója Céről csak azért érdekes, mert a kép sarkában Cé anyukája figyeli egy ajtórésből, hogyan rúg bele a labdába a fiacskája egy teljesen természetellenes, beállított műtermi helyzetben, persze úgy, hogy minden izom tökéletesen kirajzolódjon rajta. De nem emiatt veszem meg a lapot, hanem Cole teste miatt, aki akkora, hogy konkrétan nem fér rá az újságra. Azt számolgatom, vajon meddig érnék Carlton Cole-nak. - A nő csak a focista testéért nézi a meccset, az alapján választ csapatot, fogalom nélkül szurkol. - Na persze, látnátok az emberem, mindjárt tudnátok, én miért szurkolok.

2004-ben láttam meg az emberem, akkor, amikor Cé is bemutatkozott a világversenyen. Csak legyintettem a kis 19 éves tenyérbemászó vigyorára, hiszen ott volt az emberem. Egy benzinkutas vagy inkább kamionsofőr. Hörcsögarc - mondta az öcsém. Nem érdekelt. Ott volt és futott, ott volt és passzolt, ott volt és lőtt. Csendes volt. Nem parádézott. Nem páváskodott. Nem csinált presztizskérdést abból, hogy egy brazilnak kell passzolni a labdát, mint Figo, mikor helyzetek maradtak ki azért, mert derogált volna odarúgni Deconak. 2006-ban 12 sárgát osztottak ki a portugál-holland meccsen, Cé combjában tönkrement az izom, sírva ment le a pályáról és csak egy gól született. Az emberem lőtte. Min múlik, hogy az ember kiért kezd el rajongani? Nem tudom, de azt tudom, ha hat éve nem látom meg Maniche-t a pályán, most nem lenne csapatom. Ezért kérem, idén nyerjenek végre a portugáljaim, ha már az emberem nincs ott, legyen egy sikeres csapatom.