Általános cikkek foci litera vb2010 szegő_jános

Szegő János: Rosetti a vonal alatt - Foci Vb a Literán

Könyves Magazin | 2010. június 28. |

Keresem az emberem. Keresem a csapatom. Keresem a világbajnokságom az első meccs óta. Az előző vébéken keresnem se kellett nagyon, hogy megtaláljam őket: Sztoicskovot '94-ben, a Laudrup-fivérekkel oktató dánokat '98-ban, vagy a hat csatárral bivalyerős, mégis hamar búcsúzó hollandokat a legutóbbi tornán.  



Az első ember, akit most megjegyeztem magamnak és magamban, a dán hátvéd Simon Poulsen volt. Amikor az első meccsükön a hollandok ellen saját védőtársa hátára fejelte a labdát, tehát öngól-passzt adott, az eset után Poulsen elmosolyodott. Nem annyira kínjában, mint inkább tehetetlenségében mosolygott, a tehetetlenség felszabadító örömében, felmérve, hogy ezen már nem tud változtatni. Ráadásul az öngólt sem ő jegyzi, hanem Daniel Agger. Aztán Poulsent és az egész hatástalanított dinamitbandát elfelejtettem. Mintha ők is ezt tették volna utolsó meccsükön. Azt tudtam, hogy a vuvuzeláról és Messiről nem akarok írni.  

Jobb híján a játékvezetőket kezdtem figyelni. És vártam valamit, amit az egyenes kiesés hozhat el. Azt a bizonyos delejező-mágikus mondatot, hogy hosszabbítás lehetséges. Hogy nincs hibalehetőség, és hogy csak hibalehetőség van. Hogy véget ér az, ami a csoportmeccsek végén már több volt, mint dühítő. Ami kijózanító volt. Az a reálpolitika, hogy ha az utolsó csoportmeccsen elég az egy gól, vagy a gólnélküli iksz a továbbjutáshoz, akkor egy tapodtat se mennek előre. Ami mondjuk 70-80 meccses szezon után érthető. Nem antifutball ez a spekulálás, ellenkezőleg ez a metafutball, az elégséges szolgáltatás. Pedig az egy időben rendezett utolsó rund a maga kombinatorikus izgalmaival - differenciálszámítás az egyik kézben, távkapcsoló a másikban - igazán alkalmas arra, hogy a karaktervadász találjon magának valakit. És így, hogy mind a két kéz foglalt, az egyikkel számol, a másikkal kapcsol, legalább nem zabál a meccs nézése közben, mert lássuk be: van abban valami perverz, de minimum inverz, fordított, hogy amíg egy-egy játékos 12 kilométert fut, addig az, aki nézi őket, közben megiszik egy hektó sört és hozzámajszol egy spájznyi pattogatott kukoricát.  

Már éppen ott tartottam, hogy gyorsan kitalálok magamnak egy rendíthetetlen, félkarú paraguayi gyúrót, akinek egyetlen kezében ott a szakma csínja-bínja, vagy egy bohókás japán csapatséfet, aki 11 makit ad a kezdőjátékosoknak, amikor eljött a ma este, és eljött az első argentin gól. És eljött vele az én emberem, Roberto Rosetti. Az első argentin gól eljött, amely úgy lett gól, hogy nem volt gól, tekintve, hogy Tevez méteres lesről fejelt bele Messi lövésébe. De erről abban a pillanatban egyetlen ember dönthetett: a civilben kórházigazgató Rosetti. Illetve döntésében még valaki befolyásolhatta. Partjelzője, Stefano Ayroldi, aki a kérdéses pillanatban fél méterre állt a két mexikói hátvédtől, azaz a les vonalától. És nem emelte fel a zászlaját. A pillanat kérdését Rosetti úgy oldotta fel, hogy a kezdőkörre mutatott. Itt kezdődik az a pont, ahonnét kizökkent az idő, és, ahol a szent kárhozattal találkozott játékvezető és taccsbíró egyaránt.  

A heves és jogos mexikói reklamálások közepette Rosetti odafutott asszisztenséhez. A hangzavarban hangosan beszélnek valamit. Egy anyanyelv, két dialektus. Akkor meg minek a mikrofon? Aztán felnéznek a kivetítőre, ahol elvileg nem lassíthatnak vissza egyetlen jelenetet sem. Most mégis ezt tehették. Véletlenül vagy direkt? Puccs vagy forradalom, vagy gikszer? Látnia kellett hát a torinói bírónak, és az országcsizma achilleséből, Bariból érkező partjelzőnek, aki mellesleg civilben rendőr (a vicc az lenne, ha közlekedési), hogy nincs mese, egyszerűen tévedtek. Méteres lest nem láttak. Ha visszavonja a gólt, amit még elvileg megtehet, hiszen áll a játék, akkor azzal gyakorlatilag olyan precedenst teremt, mint a belga focista Jean-Marc Bosman és a Belgiumban légióskodó Balog Tibor, alias Balog Róka együttvéve. Akkor kiengedi a szellemet a palackból. Bevezeti önmagát a régóta sürgetett videóbíró. Persze ez az eszköz óhatatlanul indukál egy másik változtatást, ez pedig a stopperóra esete a tiszta játékidővel. Vagy tiszta játékidő, és szemüveget a bírónak, vagy videóbíró, és, akkor állandóan megálló és újrainduló óra. Mint a hokiban és a kosárlabdában. (A kézilabda számomra érthetetlen módon a kettő között van, hol megállítják játékon kívül, hol meg hagyják ketyegni, ameddig sikálják a pályát.)

Ismeretelméleti kelepce, morális les: látva a hibát, beláthatom-e a hibát? Avagy láthatom-e azt, ami nincsen? Rosetti nem alkothatja-alakíthatja a szabályokat, csak alkalmazhatja őket. Nem vesz, mert nem vehet tudomást arról, amit lát. Jogérzékenysége helyes, még ha nevetséges és zavarba ejtő is. Egyszerűen nincsen rá kompetenciája, hogy tisztán lásson. Amikor belekeveredett (belekeverték) az olasz bajnokságot megrengető bundabotrányba Rosetti játékvezetőt, úgy nézett ki, hogy a C-ligában se vezethet majd. Most az olaszok váratlan búcsújával, már ha ez váratlan volt, megnyílt számára az út a döntő előtt. Most nem az út, hanem a föld nyílt meg. Aztán folytatódott a meccs tovább. Folytatódott egy másik meccs. Látva az erőviszonyokat, nyertek volna az argentinok. Olyan hosszú a kispad, mint amilyen alacsony Maradona és Messi. Így meg simán nyertek. Messi továbbra se lőtt még gólt. A mexikóiak most is szépen búcsúztak. A japán séf készülhet a félkarú paraguayi gyúró ellen. Vagy fordítva.

 

Korábbi írások:

Mészáros Sándor: Argentin taplók

Vaderna Gábor: Relax and enjoy it!

 

Szekeres Dóra: Emberem

Farkas Zsolt: Ronaldinho nincs ott a vébén

Egressy Zoltán: Közel az égiekhez

Zeke Gyula: Nagypapa a kispadon

Nagy Gabriella: Bradley papa és a fia

Kukorelly Endre: Emberek, futballoznak

Kőrösi Zoltán: Sírás

Ágoston Zoltán: Maicon, KNDK, Kassai

Maradona belenyúl a történelembe - Szálinger Balázs írása

Mi a jabulani? Mi?! - Balázs Attila írása

Messi - Garaczi László írása

Két igaz ember boldog - Schein Gábor írása

Benni nagy napja - Zelki János írása