B
(Stephen Clarke: Egy év a Francban, ford.: Szántó Judit, Ulpius-ház, Budapest, 2007, 365 oldal, 2999 Ft)
Clarke regénye hozza a jó öreg most-aztán-megmondom-angolként-milyen-gázosak-a-franciák kliséjéhez köthető átlagszínvonalat. Paul West, a gall tea biznisz felvirágoztatásáért átcsábított szakember minduntalan belefut az idegenség negatív következményeibe, ami így ilyen formában kissé unalmas. Normális esetben is biztos el kell telnie néhány hónapnak, míg a párizsi utakon flangáló idegen hozzászokik a nyakatekert köszönésmódokhoz, gasztronómiai szakszavakhoz, és persze a szlenghez, de hogy regényünk ángliusa még közel egy év után is Hugh Grantre reflektáljon magában egy kiadós numera után, no ezt már nem hinném.
Más kérdés persze, hogy a Csokoládé és Az egy év Provence-ban zsáneréhez hasonlított regény szerzője legalább konzekvensen kísérgeti mulatságos, de szerencsétlennek nem nevezhető főhősét a kutyaszarral teli párizsi katyvaszban. Paul segítőkész és vicces emberekkel találkozik, ha ritkán igazán nagy bajba kerül, mindig sikerül előhúzni valamit a tarsolyából. Persze, több esetben a tarsoly az alsógatya, mert a regény fő szála – Franciaországhoz méltón – a „párkeresés” útvesztőiben tekereg. Akárhogyan is alakulnak a főszereplő eseménydús munkahelyi és civil órái, ezen a téren mindenképpen önbizalom töltheti el: egy évi permanens flörtölgetés mellett négy nővel sikerül hosszabb-rövidebb kontaktot kialakítania, ami a francia nők hangsúlyozott pozitívumait, és Paul többször aláhúzott lúzerségét tekintve minden lehet, de rossz teljesítmény semmiképp.
A regény abszolút iróniával szerepelteti a járdákon gőzölgő, nyelvi jelölőként pedig többnyire szitokszóként alkalmazott merde-et, és bármennyire is szerepel vissza-visszatérő elemként, Paul szépen lassan megtanul nem belelépni -másfelől pedig egyre nyugodtabban vágja egyesek arcába a szócskát. Clarke humora nem rossz, bár néhol kicsit sok hasonlat szerepel egymás után. De általánosságban nem ez a jellemző. Az Egy év a Francban mindezek mellett felfogható az 1000 szó franciául kibővített kiadásaként is: kis szabálykönyvnek, ami arról szól, mit és hogyan tegyünk / ne tegyünk. A francia nők természetrajza mellett Párizs városának kerületeiről is találhatunk infót: megtudhatjuk, mikor, melyik hivatalban kell kilincselnünk, hogyan tolakodjunk tömegben, és mit mondjunk a pincérnek rendelés után, hogy ne löttyintse az arcunkba a szomszéd asztalon található bögre tartalmát.
Bár maga a sztori nem bővelkedik komoly mélységekben és magasságokban, abszolút könnyed, vicces olvasmány. Franciaországi utazás előtt különösképp ajánlott, és nem csak férfiaknak (de Sade márki emlékiratai némiképp maszkulinabb szövegek), de jól hasznosítható a hazai tömegközlekedésben, vagy unalmasabb business meetingeken is.
