Térey János: Átkelés Budapesten
Libri Könyvkiadó, 2014, 124 oldal, 2392 HUF
Térey János kötete a Budapest-irodalom új, izgalmas darabja. A rövid, egyperces hosszúságú novellák már ránézésre különlegesek: narratív munkákra kevésbé jellemző szabadversben szólalnak meg. E forma inherens kettőssége jól visszaadja a kifejezésmód a líra és epika határvonalán lavírozó sajátosságát: a minimalista, precízen megfogalmazott narrációt, és az azt megtörő, az elhallgatott gondolatokat sejtető rövid sorok komplex egységét.
A művek középpontjában a főváros egy-egy kis darabja áll (felvillan többek közt a Keleti, a Svábhegy, az óbudai gázgyár). A színhelyek azonban túlnőnek magukon, és a mai magyar (nagy)városi lét metaforájává válnak. (pl. “A gázgyári negyed, ahol lakik körbesétálható a töltésen / Vaniliasárga, kopott festés, régimódi / Csönd, vidékies. A domborművön / A menyecske ölébe ejti keszkenőjét. / Szív, félbevágott palack / És Anjou-liliom formájú rések a zöld zsalukon. / Nyílt egy redőny, ellenőrző pillantás / Az idillre. Fóliasátor csupasz váza.” Ah! Perfido)
Múlt és jelen szétválaszthatatlan itt, a két idősík minduntalan egymásba csúszik. A múlt hibái és bűnei máig hatnak, s így a jelent is valamiféle nyomasztó, letörölhetetlen átok (vagy legalábbis balszerencse) érzése kísérti. A történetek az egyes ember sorsát beszélik el, ám az egyén múltján keresztül a kollektív történelem máig tartó hatása tárul fel. (pl. “Gyarmati benézett a romos, használaton kívüli / Liftaknába. Kővé dermedve figyelte az űrt. / Bevillant egy limuzin képe... “Meg egy arc / Egykori kínzómé? Pálinkaszagú borosta.” Aki élő, zajjal jár)
A novellák (anti)hősei a városi unott kiábrándult átlagember különféle archetípusai (van itt többek között álszent énektanár, jobb sorsra érdemes pornófilm-rendező, idősödő femme fatale és műkedvelő csinovnyik). A szereplők, bár megcsömörlöttek, lelkük mélyén mégis valami többre, jobbra vágynak. Ám saját korlátaikat nem képesek átlépni, a hosszú évek alatt beidegződött rend akkora vakfoltot képez, mely végleg elfedi az egyéni élet valós problémáit és esetleges megoldási lehetőségeit, s így a létjobbítás szándéka hamvába hull.
Kapcsolódó cikkeink:
Városi kukkolásra invitál Térey új kötete
Térey Budapestjén nincsenek látványos tragédiák, melyek lehetőséget adnának a katartikus megtisztulásra, itt csak kínos és kellemetlen szituációk sorával találkozunk, melyek nem annyira súlyosak, hogy változást idéznének elő, ám ahhoz éppen elég kellemetlenek, hogy a szereplőket örök letargiában tartsák. (pl. “Beáldozták Gyenizsét. Bárány aznapra így menekült meg. / Ő maga is kiválasztódik, gondolta, / De másként és másfelé fordul el / Mint Gyenizse, akit társasága rendszeresen / Kivet magából, idegen testet a test / Őrző a betolakodót: na, kifelé!” Kimaradó csodák)
A kötetet illusztráló fekete-fehér archív fotók jól kiegészítik a szöveget: a 60-as 70-es évek képei és a mellettük futó jelen idejű szöveg a két idősík – a műre igen jellemző – megjelenését modellezi: a múlt és jelen itt nem egymásba futó kontinuum, hanem sokkal inkább két külön történet, melyek között a hasonlóság szinte esetlegesnek tűnik. A szereplők saját korábbi énükkel képtelenek azonosulni, csak mint idegeneket a fényképeken látják múltbéli tetteiket.
A borúlátó hangvételt az íróra oly jellemző fanyar humor igyekszik oldani. Ám ez a fajta szarkasztikus szellemesség nem derít rögtön jókedvre: az első pár írást olvasva úgy érezzük, más kárán, sikertelenségén nevetünk. Kényelmetlenségünket egy váratlan felismerés tompítja: nem is kárörvendés, amit érzünk, hanem önirónia. Hiszen a történeteket lehetetlen hűvös elkülönüléssel szemlélni, a kötetet olvasva előbb-utóbb észrevétlen mindenki azonosul a szereplők valamelyikével, és innentől kezdve mindjárt nem rajta, a fiktív alakon, hanem magunkon szórakozunk. S így mosolyogva mindjárt kevésbé tűnik szürkének a város és sötétnek a jövő.
Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes
