Térey János: Keleti nyitás [Képalá]

Térey János: Keleti nyitás [Képalá]

.konyvesblog. | 2018. április 26. |

jelenes.jpg

Rakó Alex: Jelenés

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, a szövegeik pedig a Könyvesblogon is olvashatók lesznek. 

A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek.

A képről. Hátat fordítottam Budaörsnek, és ekkor arra lettem figyelmes, hogy valami kezd kirajzolódni az égbolton. Felélénkült a légmozgás, és pár alacsonyan érkező felhő beúszott a budai hegyek fölé – ekkor tárult a szemem elé a képen látható jelenség. A megvilágításnak köszönhetően a Kő-hegy csúcsán található kereszt és a tőle nagyjából száz méterre lévő Szeplőtelen Fogantatás kápolna sziluettje hatalmas méretekben jelent meg az égen egymásra vetülve. A háttérben a csillagok, Budaörs pereme és a budai hegyek láthatók. Az egész jelenés alig pár percig tartott, először a templomtorony, majd a kereszt is elhalványult. Nagy öröm számomra, hogy egy olyan felvételt készíthettem, amelyen egyszerre szembesül a néző a vallás, a természet és az ember kapcsolatával

Térey János: Keleti nyitás

Budapest hanyatlása nem akkor kezdődött, amikor az ostrom idején szanaszét lőtték – az ilyesmit ki szokta heverni –, hanem akkor, amikor a negyvenes évek végén áthelyezték a kapuját a budai hegyek lábától az Alföld peremére. Mert a huszadik századi város kapuja mi volna más, mint a repülőtér? Ha az jó helyen van, az első benyomás is jó.

Amikor az érdi emelkedő után kinyílik a táj, megpillantjuk a kivilágított várost, amely lenyűgöz lankákra kapaszkodó utcáinak, az emelkedők ívét követő fényfüzéreinek látványával. Ez a látkép azt a nagyvonalú, méltóságteljes metropolist ígéri, amelyikbe fáradtan is fölvillanyozó érzés hazatérni. Ezt a bevezetőt látták őseink a harmincas években, ezt látnánk jó esetben mi is. Ám helyette Ferihegybe botlunk. Pest olyan borzasan kezdődik kelet felől, mintha Kabulban, Bengáziban vagy legalábbis a Balkán alján landoltál volna. Kinőtt, vidékies fogadóépület, amely nem sokban különbözik egy bevásárlóközponttól, aszfaltozott négyzetkilométerek sivár felszíni parkolóként. Minden kicsi, szegényes, pitiáner. Sehol a máshol megszokott elegáns vagy nem elegáns, de mindenképpen mutatós tranzitszállodák, cargo cityk, logisztikai és konferencia-központok, sehol egy intermodális csomópont, egy többszintes metróállomás, de még egy árva sínpár sem. Csak egy óriásfalu: a kijózanító, durva Vecsés, maga a balszerencse, meg az a béna bevezető út a nyomorúságos dugóival. Csuklós, kék buszok araszolnak a cakkozott peremű felüljárókon. Lehangoló rozsdaövezet a posztszocialista pangás állapotában tartva. Nézheted Barcelona homokja meg a Perzsa-öböl után az óbégatva politizáló óriásplakátokat.

Mondhatná valaki: ez így legalább őszinte. Akik reprezentációban utaznak, a keleti olajmonarchiák meg a közép-ázsiai diktatúrák bezzeg nyolcsávos autósztrádával, sztárépítész-palotákkal és gyorsvasúttal kápráztatnak el, hogy kicsivel később, a főtértől két percnyire essél hanyatt a harminc centis kátyúkban meg a szemétkupacokban. Itt legalább azonnal hanyatt esel. Úgy látszik, Budapest számára nem elsőrendű szempont, hogy jó benyomást keltsen. Annyi módja lesz még orvosolni azt a legelső, sokkoló élményt, igaz?

Az anyósülésen sokszor gondoltam már rá, miért nem a dombok előtt elnyúlva, föltornyosodva tárul fel a külföldiek számára Budapest, nagyszabásúan, mint régen? Budaörs, ez a csinosodó alvóváros – büszke sváb portákkal a hosszú főutcán és túl sok panelházzal – kezdetnek jó. Csönd, rend, nyugalom, a fellocsolt föld szaga, semmi transzcendencia, hihetnénk. De biztosítom önöket, Budaörs hűvös nyári alkonyokon igenis tartogat beláthatatlan meglepetéseket.

Egy hazatérőben lévő kiránduló (akiben mi fölismerjük a jegyző urat a városházáról) megállt, hogy elszívja aznapi első cigarettáját. Nekidőlt egy házfalnak, és fölnézett a hegyekre. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy szokatlan mozgás kezdődik az égbolton. Lassan fölélénkült az augusztusi szél, és pár alacsonyan érkező felhő úszott a város fölé. A keresztet, amely az egyik nyers szépségű, kopár hegy csúcsán mered, és a kereszthez közeli kápolnát estefelé reflektorokkal szokták megvilágítani. A jegyző még a nevét is tudta a kápolnának: Szeplőtelen Fogantatás! Addig figyelte, míg ki nem rajzolódott előtte valami furcsaság. Megdörzsölte szemét, de ugyanazt látta, amit először: a kereszt meg a kápolna sziluettje egymásra vetülve jelenik meg az égbolton, a felhők paplanjából kiemelkedve, eredeti méretük sokszorosára nagyítva. Mint a Zoom In funkció a számítógépén: csak olyankor találja, ha nincs szüksége rá. A jegyző, bár nem mondhatnánk hívő embernek, el volt ragadtatva a látványtól. Tavaly nyáron Rio de Janeiro hegytetőre állított Jézus-szobrát bámulta életnagyságban, amelyik a maga módján szintén fölülmúlhatatlan Cukorsüveggel vetélkedik. Itt meg az istentelen völgy, amelyet mintha ez az óriási kereszt oldozna föl a bűnei alól. Azon töprengett, hogyan lehetne ezt a jelenséget az égre szögezni, Uram bocsá’, állandósítani a budai hegyek zöld karéja fölött? Néhány maximális fényerejű lámpa biztosan kell. Meg egy szélgép. De hol jut az ember szélgéphez? Van itt színház, olyan, amilyen, ő is jár bemutatókra. Majd beszél a világosítóval. (Vagy manapság már fénytervezőnek hívják?) Mert ha minden alkonyatkor menetrendszerűen érkezik a jelenés, ki tudja, talán még a légiforgalom is visszaköltözik Budaörsre, tatarozzák a régi fogadóépületet, kibővítik a hangárokat, és a többi. Miközben ő dohányozva álmodozott, továbbúsztak a felhők, és kihunyt minden: először a torony, majd a bérc keresztje halványult el.  

Említettük már, Budapest számára nem elsőrendű szempont, hogy jó benyomást keltsen. Fontosabb, hogy ő maga jól legyen; természetesen azt is tudja, hogy jó benyomást csakis az a város kelthet, amelyik legalább saját magával jóban van. Egyenes város: azokon a napokon sem titkolja magát, amikor nincs sem jól, sem jóban saját magával, így aztán nem is kelt jó benyomást. Annyi tartaléka van.

 

Az évtized könyve
...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 3.

...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 1.

...
Nagy

Az évtized legemlékezetesebb világirodalmi könyvei 5.