Mágia-rakás

Daniel Wallace új regényének nem véletlenül volt jó sajtója az Egyesült Államokban. Felnőtteknek szóló izgalmas mesekönyvként, a cirkuszi életet hűen reprezentáló regényként, a mágikus realizmus új és remek szövegeként emlegetik. A meseszerű történet olvasása során elhanyagolhatóvá válik, hogy a szerző ódon klisékkel (is) operál – a vérszerződés ősi motívumát például fejezetekkel később úgy söprik el Wallace írói trükkjei, mint kártyavárat a tavaszi huzat. Már nem is érdekes a klisé, csak az izgalmas történetre figyelünk. Néhol kicsit zavarólag hat a térben és időben való ugrándozás, de ez olyan tartozéka a regény világának, amiről utólag végképp nem mondanánk le. Akármekkora közhely is, ez a könyv tényleg „rohadt jól lett megírva” – ámulunk és bámulunk a történeten, miközben már rég bekapcsolt a képernyőkímélőnk, kihűlt ebédünkön pedig legyek masíroznak fel-alá.

A cím megtévesztő, hiszen eredetileg nem a fehér mágussal szemben álló varázslóról van szó, hanem egy olyan emberről, aki bőrszínét tekintve fekete. A történet főszereplője Henry Walker, kinek „egzisztenciáját” még kisgyerekként a nagy-nagy gazdasági válság törte apró darabokra. A család az anyuka halála után a tönk szélére jut, az apa alkoholista lesz, Henry húga pedig a titokzatos Mr. Sebastiannak köszönhetően tűnik el nyomtalanul. Mr. Sebastian, a hullaszínű varázsló avatja be a sötét tanokba a gyanútlan kisfiút, aki az évek alatt a pénzéhes menedzserek által kínált siker mellett a világháború poklát is megjárja.

A történetben előre jutva tárul fel fokozatosan a múlt, miközben lehull a lepel a mágus életének titokzatos eseményeiről. Wallace szépen sorjában beszélteti hőseit, magával a főszereplővel relatíve keveset találkozunk, mégis megismerjük. De valóban őt ismerjük meg? Rengeteg varázslatos meglepetéssel találkozunk, amik egyszerre megdöbbentők és megnyugtatók. Ami valóban zseniális regényünkben, hogy a történet meglepetései mellett maga az elbeszélő, az elbeszélő módszere is tartogat számunkra váratlan húzásokat. Minden pontosan van kiadagolva, bár minden csak szemfényvesztés: sajnos lépre megyünk, és menthetetlenül beleveszünk Wallace varázslatos világába.

Az olvasó álom és a valóság közötti utaztatása jól bevált szokás. Többnyire unalmas, mert már olyan általánossá vált, mint a mozgólépcső tetejénél álldogáló karszalagos karvalyok. Wallace megteszi nekünk azt a szívességet, hogy maximálisan elbizonytalanít minket, ezért nem is érdemes azon filozofálni, mikor van álom, és mikor valóság. Sajátságos világával a Mr. Sebastian és a Fekete Mágus valóban odasorakozik a mágikus realizmus kiemelt alkotásai mellé, miközben rájövünk, semmi természetfölöttivel nem találkoztunk. Csak egy üdítően jó regénnyel.