E-
Nagy Gergely: Angst, A városi harcos kézikönyve, Budapest, 2007, Ulpius, 384. oldal, 2999 Ft.
Habár Nagy Gergely német nyelvű címet adott új regényének (Angst – Félelem), azért én – úgy vélem, jogosan – magyar szövegre számítottam. Tévedés volt.
A történet főhőse egy képregény-szövegíró, aki grafikus barátjával együtt kitalál egy új "brand"-et. Aztán jön a siker, ami a könyvben egyenlő az elkurvulással, a grafikus lelép, és a főhős innentől kezdve (igaz: eddig is) csak sodródik. Egyszóval: nem értem ezt a "városi harcos" dolgot. Tudom én, hogy Carlos Marighella meg minden, de akkor sem értem. Ami a könyvben megjelenik, az nem harc, hanem tehetetlenség és passzivitás. Nem beszélve arról, hogy az Angst nem kézikönyv, még átvitt értelemben sem. A borító tehát ugyanolyan,mint a könyv "belseje": okos, posztmodern, divatos, csak éppen lóg a levegőben. A regényben megjelenő, elképzelt "kult-Budapest" pedig nagyjából annyiban különbözik ettől a mostani, valóságos romhalmaztól, hogy van benne vagy ezer metróvonal.
Nyelvhasználatot tekintve a napközik fülledt világát idézte fel bennem a könyv, amikor a töltőceruza végét nyálazva fogalmazgattuk nyári élményeinket az uzsonna előtt. Egyes szám-többes szám egyeztetési hibák („A járdán és az úttesten kiégett teherautóroncs, a gyerekek azokban játszanak” – 86. old.), tegezésből magázásba váltás egyazon párbeszéden belül („ Mit iszol? – Ami te. (…) Én rendesen nem iszom, de a kedvéért egy Margarita most belefér.” – 66.old.). Ilyen hibákat 15-20 oldalanként találhatunk a könyvben, és ebben elég vastagon benne van a szerkesztő keze is. Pontosabban: éppen, hogy nincs benne.
Ami talán még az imént említett problémáknál is fontosabb Nagy Gergely regényében, az a hitelesség teljes hiánya és az emiatt felszabaduló izzadtságszag. Kimondottan érződik ugyanis a szövegből, hogy a szerző nagyon trendi akar lenni. És, hogy mást ne mondjak, az is. Ilyen mondatszörnyek sorakoznak a regényben:
„Ennyi volna a szcéna? Olcsó sci-fi regényeken felnőtt, számítógép geekek, comixfaló counter-culture arcok mentsvára, alternatívok, zöldanarchisták üzenőfala, a független fanzine-újságírás, a szabad- és nagyszájú beszéd apró helyei, a Do It Yourself színtér maradéka?”Röpködnek még a könyvben a „cyberpunk”-ok, az „alternatív kiberkultúra repríze”-i, az „art decó”-k és az „old school”-ok. Közben pedig az egyik mondatban vénakék az ég, a következőben pedig ónoseső zuhog a sötét fellegekből. Finoman szólva sem következetes.
"Megkérem a taxist, hangosítsa fel a Grundig rádiót; beúszik valami elektromos zaj, a keresőgombot nyomogatja, fél kézzel tartva közben a kormányt. Nem is gomb ez, hanem egy hasáb alakú apró kezelőfelület, amelyen felfelé, illetve lefelé mutató nyíl van. Rázom a fejem az ütemre, de ez is kevés, kinyújtom a kezem a volume felirat felé, a taxis int, hogy bátran, persze, nyomjam csak. Ketten bólogatunk most már a szigorú ütemre, taxis és utas, és összenézünk: de kurva jó."A regény talán azzal a szándékkal íródott, hogy ez lesz a magyar Bret Easton Ellis. Legalábbis erre utal - többek között - a márkanevek kényszeres (és a legkevésbé sem indokolt) megnevezése („Megkérem a taxist, hangosítsa fel a Grundig rádiót” – 8. old., „Ülök a konyhában, Omnia kávét főzök, és gondolkodom.” – 120. old. stb.). Nos, kérem, Ellisről itt szó sincs. Ez a könyv csak egy kínos, erőltetett szöveghalmaz, aminek mondanivalója kimerül abban, hogy „akár igazunk van, akár tévedünk, nem járhatunk messze az igazságtól” (144. old). Hűha.
Nemrég beleolvastam egy szerelmes-baszós ponyvába valamelyik könyvesboltban. Rögtön a második bekezdésben találtam ezt a mondatot: „John annyira fáradt volt, hogy sem kinyitni, sem becsukni nem volt képes a szemét”. Ezzel a példamondattal – sajnos – nem járunk messze az Angst világától sem. Komolyan mondom: kár érte.
Kapcsolódó anyagok:
A Litera kritikája
