Greg Iles: Forgó angyal (General Press, 2006.)

***Némileg spoileres***

Iles vagy élből át akart verni mindenkit, vagy csak menet közben akadt meg a kezében a habverő: mertugyanis ez nem egy klasszikus értelemben vett bírósági krimi. Thrillernek ugyan thriller, de nem a megszokott formában, inkább moralitásjáték, és rohadjak meg, ha nem efelé a forma felé pedálozott Iles már a korábbi, Amerikát helyszínül választó munkáiban is.

Mert hiszen nem ilyesmivel kezdte. Egyik korai regénye, a ma már sajnos csak antikváriumban fellelhető Fekete kereszt a legjobb második világháborús körömlerágatós, amelyet valaha olvastam. Komplementere, a Spandaui főnix szintén csúcs. Hogy miért, megmondom: mert Iles, fiatal emberként, a háborús regények területén is igyekezett egy lépéssel tovább menni szerzőtársainál.

Aztán hirtelen, váratlan svunggal átmutált John Grisham ikertestvérébe. Habár ez így nem pontos, ugyanis Ilesnek van tehetsége. Szóval elkezdett un. legal thrillereket vagy mi az anyámokat írni, sztorikat, ahol az ügyvéd a főhős és a fináléban olyanokat mondanak, hogy "obdzseksön!" Iles ezen a téren is olvashatónak bizonyult (lásd pl. a Csendes játszma című több száz oldalas szösszenetét), de a Fekete kereszt-nek minoségileg nem ért a közelébe. Sőt, pusztán a krimijei alapján nem is váltam volna rajongójává, ez hótziher

A forgó angyal már egyenesen szarik a műfaji klisékre, ami persze jó, csak az nem egyértelmű, hogy Iles miféle végkövetkeztetést szeretett volna velünk a történetből levonatni. Bizonyos szempontból a Forgó angyal egyenesen ciki: olyan területeit teszi a középkorú férfipszichének láthatóvá, amelyeket Ilesnek, saját érdekében, letakarva kellett volna tartania.

Nachez az amerikai mélydél jómódú, de a szélein már amortizálódó kisvárosa. Egy nap holtan találják a helyi középiskola üdvöskéjét, megfojtották majd minden létező módon megerőszakolták a szentet, akiről persze kiderül, hogy messze nem volt olyan ártatlan, mint ahogy azt az iskolai évkönyvbe pillantva sejteni lehetett. Eddig a cucc totál Twin Peaks, ércsük.

A baj a kifejtésnél található, ugyanis Iles a krimivonallal senkit nem fog meglepni - aki ismeri Scott Turow überklasszikus krimijét, a Presumed Innocent-et, az a falat fogja kaparni, mert a történet megoldása meglehetősen hasonló, azzal a különbséggel, hogy Iles belekeveri a dologba a délszláv háborút, egy rendkívül durva háborús emlék leírásával zárva a történetet. Komolyan mondom: csak az kezdjen bele a könyvbe, aki úgy gondolja, elég kemény ahhoz, hogy ilyesmit (még akár csak olvasás után is) feldolgozzon.

A regény korábban említett "ciki" volta azonban még csak nem is ebből, hanem a főhős, illetve az ügy középkorú gyanusítottjának a tinilányok iránt érzett személyes vonzalmával kapcsolatos mentális belső harcainak leírásából adódik. Az amerikai fehér középosztály nyüglődik a szemünk láttára több száz oldalon keresztül. Na mi van, mégsem alkalmazható az életben a Nike nógatása, a "Just do it"?!