D
Mineke Schipper: Soha ne vegyél el nagy lábú nőt!
(Szólások és közmondások a nőkről a világ minden tájáról) Partvonal kiadó, 2007, 386 oldal, 1990 Ft
Sietve kijelentem: ez nagyon kínos. Nemcsak azért, mert a „jópofaság” és a poénosnak szánt aforizmák valahogy nem találnak célba. Talán nem is azért, mert a szólás- és közmondás gyűjteményekről mindenki tudja, hogy nemcsak olvasásuk, hanem írásuk is valamiféle pótcselekvés részét képezi. Inkább azért, mert ezúttal nem lehet tudni, miféle pótcselekvés keretei közé tudná az olvasó kényelmesen beilleszteni e könyv olvasását.
Tartok tőle, hogy nem is létezik ilyen. Ahhoz ugyanis túl sok helyet foglal, hogy magunkkal vigyük a metróra, pedig pont "két megálló közti" műfajról van szó. Ennél nagyobb részt egyszerre nem is érdemes elolvasni, mert akkor egyértelmű lesz, hogy mennyire értelmetlen és fölösleges ez a kiadvány. Bátran használhatjuk viszont a háztartásban fölmerülő problémák orvoslására: diavetítő alá, ajtótámasznak, székláb alá, asztal gyanánt, ha ágyban eszünk. Praktikus, mert nagy méret és kicsiny fajsúly jellemzi.
Aztán azért is kínos, mert nagy (ál)tudományos körítéssel igyekeznek megalapozni benne a gyűjtést. Miért is van erre szükség? Csak nem azért, mert a koncepció egyébként sem áll meg a lábán? A fülszövegből (melyben írója neve helyén a „Göndör haj, göndör ész” szólás áll) következők derülnek ki: a könyv szerzője a hollandiai Leideni Egyetem irodalomtörténésze, a tartalma pedig összehasonlító nyelvészeti tanulmány, valamint szórakoztató és tudományos antológia. A hosszas elméleti bevezetőben a szerző igyekszik bizonyságot tenni a tudományos igényről, és legitimálni a közmondás műfaját. Ez utóbbi még nem is lenne baj, ha ezt nem úgy tenné, hogy kérdéseket fogalmaz meg, melyeket agyonüt odanemillő és semmitmondó közmondásokkal. Azt állítja, a következő 3 kérdésre keresi a választ:
1. Mit állítanak a közmondások a nőkről?
2. Miért hiszik egyes kultúrák, hogy a férfiak és a nők különbözőképpen kezelendők?
3. Multikulturális-e a hasonlóság a férfi és a női szerep különbözősége melletti érvekben, s milyen különbségeket kell keresnünk?
Legalább világossá válik, hogy a „tudományos igény” itt a csavarosan előadott semmivel egyenlő. Elfogadhatóbb lenne az egész koncept, ha nem akarna másnak látszani, mint ami: együgyű, bizonyos körülmények közt szórakoztatónak is tűnhető gyűjtésnek.
A bevezető tendenciája – ami a fölösleges magyarázkodásokat és nehézkessé bonyolított mondatszerkezeteket illeti - a továbbiakra is megmarad. A könyv 5 fejezetében felváltva sorakoznak a közmondások semmitmondó közhelyei, frappáns igazságai és a mindkettőt agyonütő szerzői összegzések. A közmondások egymás mellé helyezésében egyébként nincsen logika, de miért kellett egyáltalán felkelteni azt az elvárásunkat, hogy legyen benne?
A konklúzió tovább általánosítja az amúgy is leegyszerűsítő és felszínes nézeteket a női nemről: „Láttuk, hogy a közmondásokban folyton ott visszhangzik két alapnézet a férfiakról és a nőkről egyaránt. A férfiak hajlíthatatlan zsarnokok és szégyentelen haszonhajhászok, ugyanakkor viszont bizonytalan, rettegő lények. A nők pedig nemcsak szánalmas áldozatok, hanem ugyanakkor rendkívül erősek is: erősek vonzó szépségükben, lenyűgöző teremtő és utódszülő képességükben, szívós munkabírásukban és erős akaratukban.” „Egy másik konklúzió: a közmondásokban elképzelt világ bizonyos vonatkozásokban gyorsan változik, másokban pedig lassan, de biztosan, hála a férfi és a női szerepek és hatáskörök folyamatos integrációjának.”
Ugye senki nem gondolta, hogy bármivel is okosabb lesz?
Ízelítő a „tematikából”:
(1.A női test: fejtől lábig)
„A jó asszonynak nincs feje” (holland)
„A férfi a fej, de az asszony forgatja” (holland/angol)
„Ha már van orra, minden arc szép” (szerb/horvát)
„Igazad van, mondta a férj a feleségének, de akkor is fogd be a szád!” (fríz)
„Isten óvjon minket a szőrös nőktől és a csupasz állú férfiaktól!” (arab)
„A gyereket mindig lecsillapíthatod a melleddel, de a férjet vajon hogyan kell?” (észt)
„Senki sem mutogatja a farát, ha nem elég nagy.” (ruandai)
