B+
Használati utasítás, Palatinus, 2008, 200 oldal, 2400 Ft
Turczi István, úgy tűnik, borzasztóan szeretne a magyar irodalom mecénása, nagy költője és úgy általában központi alakja lenni. Ez teljesen érthető dolog, Turczi viszont az a típusú ember, aki nem csak álmodozik, hanem cselekszik is, ebből néha pedig egész jó dolgok sülnek ki. Be kell vallanunk, van ez a már emlegetett „Egyetek pogácsát, igyatok bort” stílusa, amivel mindenki szembesül, aki kapcsolatba kerül vele. Ezt vagy elviseli az ember, vagy nem. Én általában elviselem, és rendkívül jól mulatok rajta.
Szóval, Turczi elhatározta, hogy kiad egy antológiát, egy olyan antológiát, amiben fiatal, vagy kevésbé fiatal, de legalább fiatalos költők szerepelnek, vagyis azok, akikre jobban oda kellene figyelni. Számomra nem derült ki, hogy miért nem saját kiadója, a Parnasszus égisze alatt indította el a projectet, de hálistennek, hogy nem így tette. A Palatinushoz fordult, így Reményi József Tamással együtt kezdhették el szervezni a kötetet, akinél higgadtabb (és szimpatikusabb) szerkesztőt keveset ismerek, ők ketten együtt pedig valami fekete-fehér filmkomédiába illő módon tökéletes párost alkotnak.
A könyv koncepciója új, és annyira különbözik a híres-hírhedt „küldj egy verset meg ikszezer Ft nevezési díjat és benne lehetsz az Arany Töltőtoll Kreatív Műhely 2008-as kötetében” típusú antológiáktól, hogy szinte sírni való, miért nem jutott még senkinek az eszébe.
Turczi szerint, ahogy azt a sajtótájékoztatón is kifejtette, a kortárs irodalom legjobban a folyóiratokból ismerhető meg, ebben szerintem nagyjából igaza van. Legalábbis ha a kortárs irodalomnak annak a dinamikus, feltörekvő, stb. ágáról van szó, ami őket az antológia készítésekor érdekelte. Egyszerű tehát a dolog, felkérték a legjobb irodalmi lapokat (vicces amúgy szembesülni vele, valójában mennyi van), hogy delegáljanak valakit a kötetbe. Reményi megemlítette, hogy átfedések is voltak, igazából piszok dolog, hogy ezt nem tették közzé, persze alapvetően igazuk van, csak ugye a kíváncsiság...
A kötet tehát megszületett, 26 szerzővel, és 26 különböző hanggal. Az olvasása közben néha berzenkedtem, hogy „na például őt nem tettem volna bele”, aztán rájöttem, hogy ez a legostobább hozzáállás, ahogy csak ezt a könyvet olvasni lehet. Szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a kötet hellyel-közzel egyfajta keresztmetszet, valószínűleg senki egyéni versízlésének nem fog teljes mértékben megfelelni. Viszont nagyon hatásosan felhívja a figyelmet eddig talán ismeretlen nevekre, és most direkt nem említek konkrét példát. Olyan, mint egy kulcscsomó. A kezedbe veheted, és eldöntheted, melyik ajtó érdekel.
