C
Karl Shuker: Sárkányok természetrajza
Atheneaum 2007, 3990 Ft
Sok könyvet adtak ki mostanában, amivel szándékoltan, vagy akár nem bevallva, de az utóbbi évek fantasy-misztikus-hisztériáját próbálják meglovagolni. Ez általában sikeres is, befolyásolhatók vagyunk mi, fogyasztók, megveszünk mindent, amit lenyomnak a torkunkon.
Ám ilyen összeszedetlen, kategorizálhatatlan valamivel, mint amit most az Athenaeum több ezer példányban kiadott, még nem sűrűn találkoztam. Van ugye a cím, és a borító, tökéletes egységet alkotnak, pöpec kis albumra gondol az ember, valami viccesre és áltudományosra, amit nem szégyen Gyűrűk ura, vagy szerepjáték-fanatikus unokaöcsnek ajándékozni karácsonyra, és reménykedhetünk, hogy végig is rágja magát a könyvön. De elég megfordítani a kiadványt, és elbizonytalanodik az ember, mert a fülszöveg és a képek is inkább valami mondagyűjteményt sejtetnek.
Talán az utóbbi definíció áll közelebb a valósághoz, bár ha a cél ez volt, nem értem, miért kellett a szenzációs Gerald Durrell emlékének ajánlani a válogatást, illetve a híres-neves etológust, Desmond Morrist felkérni az előszó megírására. Ez ugyanis ahhoz a világosan tetten érhető és felettébb idegesítő kényszerhez vezetett, hogy a szerző mondjuk a Midgard-kígyó története, vagy a Szent-György legenda tolmácsolása közben óhatatlanul spekulálni kezd, olyan találgatásokba bocsátkozik, amiket semmivel nem alapoz meg.
„Egy dinoszauruszhoz hasonló szörnyről (…) máig feltételezik, hogy fellelhető a kongói Likouala-mocsarakban. Talán e hatalmas élőlény lehetett a babiloni szirrus mintája.”
Lenyűgöző. Ráadásul meg-megijed a saját, néha irreális következtetéseitől, és a meséket erőszakkal a földre rángatva közli velünk, hogy sárkányok márpedig nincsenek, szegény tollas Kecalkoatl is csak egy paradicsommadár volt, amit a buta indiánok jól benéztek kígyóistennek.
Azon túl, hogy nem tudok olyan embert mondani, aki valami oknál fogva ne lenne elégedetlen ezzel a kiadvánnyal, a fordítás színvonala is követhetetlen. Biztos gyorsabb volt egyszerre négy fordítóra bízni a szöveg gondozását, de az, hogy a döntést megértem, nem sokat segít. Egy-két jó, vagy elfogadható minőségű fejezet után olyan magyartalan, és nyögvenyelős mondatok bújnak meg a könyvben, amik nem csak kizökkentenek az olvasás mechanizmusából, hanem egyenesen pánikszerű menekülésrohamot okoznak.
De a gerince szép. Majd odaadom az öcsémnek karácsonyra, ő zoológusnak készül, és M.A.G.U.S.-ozik. Ha neki sem fog tetszeni, nincs több ötletem.
Ám ilyen összeszedetlen, kategorizálhatatlan valamivel, mint amit most az Athenaeum több ezer példányban kiadott, még nem sűrűn találkoztam. Van ugye a cím, és a borító, tökéletes egységet alkotnak, pöpec kis albumra gondol az ember, valami viccesre és áltudományosra, amit nem szégyen Gyűrűk ura, vagy szerepjáték-fanatikus unokaöcsnek ajándékozni karácsonyra, és reménykedhetünk, hogy végig is rágja magát a könyvön. De elég megfordítani a kiadványt, és elbizonytalanodik az ember, mert a fülszöveg és a képek is inkább valami mondagyűjteményt sejtetnek.
Talán az utóbbi definíció áll közelebb a valósághoz, bár ha a cél ez volt, nem értem, miért kellett a szenzációs Gerald Durrell emlékének ajánlani a válogatást, illetve a híres-neves etológust, Desmond Morrist felkérni az előszó megírására. Ez ugyanis ahhoz a világosan tetten érhető és felettébb idegesítő kényszerhez vezetett, hogy a szerző mondjuk a Midgard-kígyó története, vagy a Szent-György legenda tolmácsolása közben óhatatlanul spekulálni kezd, olyan találgatásokba bocsátkozik, amiket semmivel nem alapoz meg.
„Egy dinoszauruszhoz hasonló szörnyről (…) máig feltételezik, hogy fellelhető a kongói Likouala-mocsarakban. Talán e hatalmas élőlény lehetett a babiloni szirrus mintája.”
Lenyűgöző. Ráadásul meg-megijed a saját, néha irreális következtetéseitől, és a meséket erőszakkal a földre rángatva közli velünk, hogy sárkányok márpedig nincsenek, szegény tollas Kecalkoatl is csak egy paradicsommadár volt, amit a buta indiánok jól benéztek kígyóistennek.
Azon túl, hogy nem tudok olyan embert mondani, aki valami oknál fogva ne lenne elégedetlen ezzel a kiadvánnyal, a fordítás színvonala is követhetetlen. Biztos gyorsabb volt egyszerre négy fordítóra bízni a szöveg gondozását, de az, hogy a döntést megértem, nem sokat segít. Egy-két jó, vagy elfogadható minőségű fejezet után olyan magyartalan, és nyögvenyelős mondatok bújnak meg a könyvben, amik nem csak kizökkentenek az olvasás mechanizmusából, hanem egyenesen pánikszerű menekülésrohamot okoznak.
De a gerince szép. Majd odaadom az öcsémnek karácsonyra, ő zoológusnak készül, és M.A.G.U.S.-ozik. Ha neki sem fog tetszeni, nincs több ötletem.
