C
Légrádi Gergely: Titokfa, Partvonal Könyvkiadó, 2007, 67 oldal, 2490 Ft
Ez egy kézirat, közvetlenül a szerkesztés előtt. Ez jutott legelőször az eszembe. A szöveg még feldarabolva fekszik az asztalon, ezért nehéz meghatározni az identitását. Az egyes részek meg vannak ugyan számozva, de még nem kerültek a helyükre, ezért kissé kaotikus a kép. Azt is mondhatnám, érthetetlen az egész, ha nem félnék attól a vádtól, hogy azért nem értem, mert nem olvastam figyelmesen, vagy lusta voltam kibogarászni, megalkotni a saját olvasatom, vagy belemenni a játékba, amire az elbeszélő hív.
Érdekes az a szerkesztési (vagy éppen szerkesztetlenségi) elv, aminek köszönhetően ebbe a sorrendbe kerültek a novellakezdemények: valószínűleg az volt a kiindulási pont, hogy a homály teszi a művészetet (tényleg az teszi?); illetve attól lesz a tárgy műalkotás. Hogy nem látszik jól. A valamire való, e helyzethez illő olvasó pedig nem más, mint rejtvényfejtő.
Szóval ilyen egy „titokfa”: ilyen szerteágazó, követhetetlen, mint ez a szöveg, és sokminden el van rejtve benne, többek közt az, hogy "mit akar mondani", hogy akar-e egyáltalán mondani bármit is, meg az, hogy éppen ki beszél.
A könyv a párkapcsolatról, szerelemről, megcsalásról, hűségről és szakításról szól. Egy fiú szemszögéből. Az elbeszélő hol egyes szám első személyben, hol egyes szám harmadikban beszél. De ha az olvasó valamire való, akkor eljátszik a gondolattal, hogy nem egyvalaki beszél, hanem legalább ketten. Lehet, hogy az egyikük lány. Mondjuk a lány a másik fél. Én ezt nem teszem.
A kérdés, ami mindent felülír, s ami meghatározza ezt a szöveget: létezik-e „az igazi”, és az milyen? Ha valakinek erről Márai jut eszébe és Az igazi című regénye, helyesen asszociált. A beszélő is gyakran hivatkozik arra, hogy már Márai is feltette ezt a kérdést, hasonló körülmények közt, mint amik itt vannak: a beszélő egyes szám második személyben szólítja meg beszélgetőtársát, aki akár maga az olvasó is lehet.
Kezdődő és elmúló szerelmek hangulatai pakolódnak egymás mellé, filozofálgatások és moralizálgatások közé, „mint a lyukak a sajtban”, hogy a beszélő egyik kedvenc képét idézzük, amivel múltját és emlékeit illeti.
Légrádi Gergely 1975-ben született Budapesten. Végzettsége szerint jogász, ez az első könyve.
