Zsolt Béla első, 1926-ban megjelent regénye nem tartogat számunkra óriási meglepetéseket – nincs körömrágás, hajtépés, hisztéria. A Házassággal végződik könnyen, gyorsan legyűrhető szöveg. Első látásra furcsa, hogy miért lövi le egy író a poént már a címben, de a szöveg végeztével fény derül erre is. A regény elsősorban két ember belső vívódására helyezi a hangsúlyt. Mindkét figura helyzetét nehezíti az, hogy a regény hátteréül szolgáló szűk tíz évben bizony nehezen lehetett állandóságra törekedni (vagy egyáltalán törekedni valamire) a korabeli Magyarországon – a vesztes világháború búját és az őszirózsák melankóliáját egy százvalahány napos vörös „kilengés”, majd a lassú konszolidációnak hitt fű alatti megtorlás követte.

Tipikus „lávsztoriként” indul a regény: szegény fiú, gazdag lány. Állandó parázás az egyik, felhőtlen nyugalom a másik oldalon. Kisebb összezördülések után gyors összeborulás, szívet tépő mély moralizálás után ruhákat szaggató vad testiség, a narrátor pedig könnyedén ugrál Mihály elkámpicsorodott lelkéből Eszterébe – és vissza. Teszi ezt abszolút hitelesen! A regény részletesen feltárja a két fiatalban rejlő problémák eredetét, és a lassan beérő következményeket, amik a szétválás és az egymásra találás ciklikusságában kulminálnak.

Bár a kiadvány címlapja és fülszövege nagyon szeretné behozni a képbe a jól „markitengelhető” zsidó-keresztény ellentétet, ez egyáltalán nem annyira hangsúlyos a regényben. Az egyik felet sem aberrálja különösebben a másik hovatartozása. Mihály egyszer ugyan elkezd zsidózni, de mentségére legyen mondva, hogy totál részeg, és már egy éve apja csehszlovák falucskájában héderezi el utolsó krajcárjait, amit még Eszter gazdag nagybácsikája nyomott a markába. Ennyi. Ami ezzel szemben a fő problémát jelenti a párnak, az Mihály teszetoszasága és döntésképtelensége. Eszter sokáig tűr, illetve fel sem tűnik neki barátja hibája, ám amikor a Tanácsköztársaság leverésével az egész emigráns pereputty hazaoson Magyarországra, a lány is ráébred az elvesztegetett hat évre.

Zsolt Béla abszolút elfogulatlanul jellemzi szereplőit és korát (ezen belül Zürich és Bécs városát mint a korabeli emigránsok főbb központjait). A regény pazar lélektanisága mellett ugyanakkor szembetűnő jegy az élőbeszéd-szerűség, ami még hihetőbbé, életszerűbbé teszi a sztorit, bár erre a ráerősítésre nem is lenne nagy szüksége. Korában bestseller volt, és mindent összevéve jó eséllyel pályázik egy mai kontextusban hasonló cím elnyerésére. Csak hogy az ő történetének is jó vége legyen.