Általános cikkek album závada_pál

Feltámadás a budaörsi temetőben

szamárfül/pável | 2009. január 18. |

Wanderer

Úton a budaörsi temetőbe
írta Závada Pál ; fényképezte Szüts Miklós
Budaörs: Önkormányzat, 2006
 

 

Izgalmas album a neves kortárs írótól (és képzőművésztől) - de hogy értékelhessük, előbb azt kell eldönteni, album-e kísérőszöveggel, vagy esetleg a budaörsi temető képeivel bőven illusztrált próza?   

"...tisztán hallani közben egy őszibarackos-szekér nyikorgását" - hát nem indul fényesen a kis magyar tafofil próza, bár a szerzői omnipotencia illusztrálására mindenképpen jó példa lehet. (Miből hallja messziről, hogy mit szállít a szekér? Ezt bizony aláhúznám, de most dícsérni jöttem, nem temetni.) Higgyük hát el a szerző - emberfeletti - szinesztéziai képességeit, és komolyodjunk meg, illően a témához. Mert az elbeszélés hősei rég elhunyt emberek - a régi budaörsi temető halottai.

 
"A titokzatos narrátor karon fog, s berángat a regény lapjaira..." - ezt egy kritikusa írta korábbi, A fényképész utókora c. művéről. Na itt is ilyesmiről van szó: a Wanderer, éppoly tudálékosan s flegmán, mint egy kocsmából hazainduló Krúdy-hős toppan elibénk, s a mese is előindázik a képek - a sírkövek - mögül.

Mindjárt az elején épp 1721-ig utazunk vissza: ekkor telepednek itt le a németek, többévnyi tized és kilenced elengedése fejében. Szemünk előtt köttetik meg az alku Zichy grófné (szül. Bercsényi Zsuzsanna) zsámbéki kastélyában. A pontos részleteket csak hallomásból ismerjük - mivel az Utas, krónikásunk kissé csélcsap s néhol trehány hírforrása nem volt ott a telepesek szerződésének aláírásakor, mert éppen a cselédlány szobájában múlatta az időt...

 
Lapozom: egy kántort látunk az utcán, apró gyerkőcöket terel maga előtt - a három gyerek mint a tojás, oly egyformák - csakhogy még valakire hasonlítanak veszett mód: a kántor úrra... Hát ilyesmikkel kezdődik ez a megnevezhetetlen műfajú szöveg - melyen ama bizonyos cetli lehetne történelmi mese, vagy: életre kelt történelem (tkp. mindegy is, legyen ez a szakozó könyvtárosok baja). Vagy nevezhetjük simán krónikának, ahogy az "Utas"-t is azonosíthatjuk a történelmi emlékezettel - mely csalóka, s helyenként hiányos is, pl. az 1740 körüli pestis idején: ekkor az Utas messze elkerülte a környéket, így krónikásunk is, csupán legendákra s mendemondákra hagyatkozván, nagyot lép az időben. Annyit azért a füledbe súg: a pestistemető felett a mai köztér van...
 
Szóval, mesélőnk nem csak alaposan utánaolvasott a helytörténetnek (én legalábbis elhittem neki), de előszeretettel játszik a mesélés technkáival is, pl. hogy Utasunk kedvenc utcanevei valószínűleg szerzőnk szívének is igen kedvesek, máskor meg elbizonytalanodunk: szerzőnknek Závadát nevezhetjük-e, vagy a legendák névtelen kiagyalóit?
 
Nyelve - talán éppen ezek miatt is - régies, krúdys, illetve Márton László-i, de azt nem mondhatnám, hogy egyéni volna. Szép, hol frivol, hol pátoszos, de nem olyan, amire rámondjuk hogy na, ez Závada! Márainak ez sikerült egykoron Krúdyval, itt most nem, de ez nem is nagy baj - ha helyi értékén kezeljük: amennyiben mindez csupán kísérőszöveg Szüts Miklós ("civilben" festőművész) fotóihoz.
 
 

P.s.
Mint fent látható, nem teljesen friss: 2006-os kötetről volt szó, ám ahogy körbenéztem, valószínű, hogy a kiadó, az Budaörsi önkormányzat csak mostanában küldhette szét, mert pl. a fszek-nek sincs még belőle.

Kapcsolódó anyagok:  budaörs.hu , evocatio