Bár Pynchon regénye komoly erőfeszítéseket tesz a káosz mélyén uralkodó rendszer feltérképezésére, a könyv borítóján semmiképpen nem úgy (azaz a képen látható idegesítően áttekinthető módon) rendezném el a kötelező információkat és díszítőelemeket, ahogyan ezt a vicces nevű Volvox Globator (=ostorgömb) nevű cseh kiadó tette. Elsőre egy tankönyv borítója jutott eszembe, bár azokon sem szokás a szerző nevét kétszer szerepeltetni (legfeljebb a címet). A borítón a négyszögletes keretbe foglalt képen kívül egyetlen görbület sincs, ez pedig bosszantó, hiszen akár a szivárványt, akár a rakéták röppályáját, akár szerzőnk kusza narrációját nézzük, ezek olyan távol állnak az egyenesektől, mint Slothrop a kiegyensúlyozottságtól. Elég megnézni az eddig mellékelt borítókat, egyiket sem nevezném ilyen szempontból annyira kisiskolásnak, mint a csehekét. Átléptem a regény második felébe, és szomorúan konstatálom, hogy a Súlyszivárvány komolyan feltételezi az olvasó középfokú fizikai kompetenciáját, történelmi előismereteit – ennek hiányában – nekem legalábbis – bizonyosan kevesebbet ad a szöveg. A történet meglehetősen csapkodó: új szereplők, új helyszínek, és egy nagyon hosszú fejezet, a regény leghosszabb fejezete, amely Pökler vívódásaira és a rakétakísérletekre fókuszál. Egy hajszállal megint közelebb kerülünk a rejtélyek kibogozásához, mert – ne feledjük – a zavaros tudatfolyamok mögött ott lapul Pynchon remek, rejtélyekkel tűzdelt elmélete háborúról, rakétákról, nácikról és besúgókról, drogról és győzelmi örömujjongásról.
A kezdő jelenetben Slothrop úgy lapul, mint szar a fűben. A hasonlat annál is inkább helytálló, mert hősünknek komoly székelési problémái vannak a fertőtlenítőt nem látott szökőkútvíznek köszönhetően. Berlin utcáit járva rátalál Emil „Säure” Bummerre, „a Weimari Köztársaság leghírhedtebb narkósára és besurranó tolvajára”, miután gondolatban megemlékezik a hererókról. Kérdéses, hogy pontosan milyen hatást produkál a THC a gyomorgörcsös emberre, Slothrop mindenesetre jól viseli, hogy a város utcái hirtelen a germán-kelta mondakör alakjaival lesznek tele. Slothrop ekkorra már újabb metamorfózison esik át, mivel újdonsült ismerősei (Emil két lánykával osztozott a gandzsán) tiszta ruhákkal ajándékozzák meg, így pedig Rakétaemberré minősül. Nomen est omen, a messzire szakadt ügynöknek ilyen minőségében gyorsan egy hasis-bizniszt kellene lebonyolítania. A Chicago nevű helyen este 10 óra után van terítés, Slothrop számára itt tudatosul, hogy egy újabb lánnyal eltöltött kellemetes éjszaka után új ismeretekkel gyarapíthatja majd eddig sem szürke események megképezte (háborús) tapasztalatát. A célpont Neubabelsberg, a cuccot egy ház mellett ásták el. Slothrop/Rakétaember ezúttal mint Max Schlepzig ügyesen átcsusszan az amerikai és az orosz ellenőrzőpontokon, csónakba száll, megtalálja a csomagot, és közben Mickey Rooney-val is összeakad. A Rakétaember fújhat hát egy nagyot, ám amikor éppen elmorfondírozna kedvenc elnöke, Roosevelt halálán, hirtelen fura alakok veszik körül. A spangli hatása már rég elmúlt, Emil ajándék cigijét elkobozták a ruszkik – a figurák tehát nem mesebeli alakok vegy szellemek. Slothrop a hasis felé menet elképzelt egy újságcikket, és most úgy is van: „Rábaszott a Rakétaember.”
Kitérők. Egy csapat argentin szabadságharcos elkötött egy német tengeralattjárót, és azt akarják elérni egy német rendezőnél, hogy filmesítse meg José Hernandez argentin szerző híres munkáját, a Martín Fierrót. Ez a rész leginkább egy dél-amerikai szappanopera epizódjához hasonlít – szerencsére nem húzódik el nagyon. Ezután Csicserin és sofőrje kóstolgatják a Slothroptól csent hasist – Csicserin fejében megfordul, hogy főhősünkkel nyugodtabb körülmények között még barátok is lehetnének. Megtudjuk, hogy először Geli informálta Csicserint, aki felfigyelt a magányos zarándokra. Aztán vissza. Slothrop egy régi filmstúdióban ébred, nyugtázza, hogy a hasisból hiányzik egy kevés. Felkel és ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, egy újabb alakba fut bele. Margherita Erdmann filmszínésznő volt, amolyan „Antidietrich”, ismerte az embert, kinek nevét most hősünk viseli. A beszélgetés korbácsolással tarkított koituszba torkollik.
Egy hosszú fejezet visszakapcsol Pöklerékhez Berlinbe, ahol a moziba járó férfiak mindegyike Margherita Erdmann alakjának fantazmagóriái közepette teszi magáévá feleségét. Pöklerék gyereke, Ilse ugyanilyen árnyékszerelem-gyerek. Pökler a kummersdorfi rakétatelepen szállt be az építkezésbe. A kísérletek nehezen haladtak, robbanások halálos áldozatokat követeltek, és képletekkel teleírt lapok a szemeteskosarakban landoltak. Pynchon narrátora akkurátusan bemutatja a mérnököket, közöttük megtalálhatjuk a már emlegetett Weissmann őrnagyot, és védencét, a herero Enziant. A kísérletek Peenemündében folytatódnak, a team a percenként 2000 méteres kiáramlási sebességet célozza meg, Pökler mindennap hullafáradtan esik haza. Egyik nap beállít hozzá lánya, akitől megtudja, hogy Leni kurválkodik, de ÉL! Pökler napjai élvezhetőbbé válnak, de a lány olyan hirtelen távozik, ahogy előtte megérkezett. A férfi felkeresi Weissmannt, de mindenféle eltáv vagy gyereklátogatás helyett a kísérletekről kérdezi az elöljáró. A találkozók gyakoriak lesznek, Ilse pedig újból meglátogatja apját, bár az utóbbi találkozó óta kissé megváltozik. Pökler elgondolkozik: ez tényleg az ő lánya? Sikerül elérni az eltávot, apja és lánya Zwölfkinderbe utaznak. Az elnevezés nem véletlen (= tizenkét gyerek), a város egyfajta Disneyland, ahol ciki felnőttként flangálni. Pökler (ahogyan azt az előzményekből sejteni lehet) lefekszik a lánnyal, akiről végülis nem derül ki, hogy valóban Ilse-e vagy sem. Egy lány mindenesetre minden évben megjelenik, és akkor ugyanaz a forgatókönyv: Zwölfkinder, együttlét, vissza a bázisra. 1943-ban szerencséje volt, mert távollétében bombázták szét Peenemündét. Weissmann keze lehet a dologban? – teszi fel a kérdést Pökler.
„– Egyszer majd én is repülhetek benne? Ugye beleférnék?
Lehetetlen kérdései voltak. – Egyszer. Majd – válaszolta Pökler. – Egyszer talán a Holdra is.
– A Holdra…. – olyan volt, mint egy mese kezdete. Amikor nem jött folytatás, a lány kitalálta saját meséjét. A szomszéd mérnökboksz falára föl volt rajzszögezve egy Hold-térkép, és Ilse órákig nézegette, fontolgatta, hol kéne lakniuk. A Kepler fényes sugarain, a déli hegyvidék darabos magányán, a Kopernikusz és az Eratoszthenész festői tájain átsuhanva kiválasztott egy helyes kis krátert a Nyugalom tengerében, úgy hívták, hogy Maskelyne B. Házat építenének a peremén, Mutti meg Pökler meg ő, az egyik ablakból az aranyhegyekre nyílna kilátás, a másikból a végtelen tengerre. A Föld pedig kéken-zölden ragyogna az égbolton….”
Nem sokkal később Bliznába vezénylik, számolgatás helyett anyagbeszerzés lesz a feladata. Majd ezután a Harz-hegység földalatti gyára, a már megismert Mittelwerke. Egy újabb találkozás a meggyötört „Ilsével”, aki átnevelő táborból érkezett. A föld alatt mocskosabbak és fárasztóbbak a napok, a háború közben elvadul, Pökler pedig a vereség ízével barátkozik kevés szabadidejében. És ekkor jön a különleges megbízatás: Pöklernek a „00000”-ás rakétán kell dolgoznia. Miután elkészülnek, visszatér minden a régi mittelwerkés kerékvágásba, ám közelednek az amerikai csapatok. A föld alatt záróbuli-hangulat, Pökler Dorába, az átnevelő táborba megy, ahol a nácik már készülnek az amcsik érkezésére: kipakolt hullahegyek és sürgés-forgás.
Slothrop visszatér Berlinbe Margheritával. Az éj leple alatt hasissal a hóna alatt Säuréhez indul, de ő nem található ott, ahol lennie kéne, így irány Der Springer egy kódolt üzenet utasításait követve. Der Springer sincs ott, ahol lennie kéne, ott van viszont Säuré, aki meglepően haskát tol. A hasis-biznisz megbicsaklik, mert a hamis bankók gyártása pillanatnyilag befagyott, viszont Der Springer meg tudja szerezni Slothrop/Rakétaember számára a Schwarzgerätet (a „00000”-ás rakettát). A folytatást olvasva úgy látom, hősünk igencsak finom hasishoz jutott. A találkát egy razzia zavarja meg, Slothrop kiugrik az ablakon, és elslisszol. Margherita mérges, hogy egyedül hagyták, és sír. És csak sír. Napok telnek el így. Aztán hol a nő megy el otthonról szexelni, hol Slothrop megy el horgászni, hogy legyen mit enniük. Nem valami rózsás.
