Egy pedofil ál-indián nyomában

-czky- | 2007. július 31. |
A+
Caleb Carr: A halál angyala, Budapest, 2007, Agave, 520 oldal, 2980 Ft


Az amerikai Caleb Carr neve egészen mostanáig ismeretlen volt a magyar közönség számára, habár  az Ördögűző – A kezdet című film forgatókönyvét is ő írta. A 2007-es Könyvhétre viszont végre megjelent Carr első (eredetileg 1994-es) regénye, A halál angyala (The Alienist), amely egy trilógia első része (a második kötet A sötétség angyala címet viseli (1997), a harmadik rész pedig a közeljövőben kerül az amerikai könyvesboltokba, Az Armageddon angyala címmel).

A végzettsége szerint történész Carr könyvének színtere New York, az évszám pedig 1896. A főhős egy forradalmi elméleteiről elhíresült – és nem kevésbé hírhedt – lélekbúvár, a magyar származású Laszlo Kreizler. Carr nagyon alapos munkát végzett: A halál angyala nem csupán egy jó stílusban megírt és fordulatokban gazdag bűnügyi regény, hanem a XIX. század végi New Yorknak egy olyan aprólékosan kidolgozott tablója, amilyet talán még történelemkönyvekben sem találni. Megismerhetjük a város éttermeit, kocsmáit, kétesebb lokáljait, szerkesztőségeit, újsághíreit, pletykáit. Azt is megtudhatjuk, hogy mely operák, milyen szereposztással kerültek előadásra. Mindezt bőségesen megfűszerezve várostörténeti érdekességekkel. Caleb Carr egy nagyon „élő” New Yorkot teremtett újra.

A történet egy különösen beteg sorozatgyilkos kézre kerítése körül forog. Az elkövető kizárólag 10-12 éves fiú-prostituáltakat gyilkol, mégpedig – ahogyan az a nyomozás előrehaladtával kiderül – a sziú indiánokra jellemző módszerrel. Hőseink (Kreizler, három nyomozó és egy újságíró) minden elképzelhető módszerrel kutatnak a gyilkos után, habár munkájukat a városi elöljárók és az egyházi vezetők egyaránt akadályozzák.

A regényben szereplő jellemek – beleértve a gyilkost is – „valóságossága”, illetve motivációs hálója meglepően kidolgozott, a könyvet szaklektorként egy pszichoanalitikus is gondozta. A regényben például a gyilkos által írt levelet Albert Fish egyik irománya ihlette, amelyet Grace Budd anyjához intézett. Ebből (is) eredhet talán A halál angyalának sötét és meggyőző atmoszférája, amely olyan erős, hogy recenzens többször is kiment olvasás közben ellenőrizni, vajon kulcsra van-e zárva a bejárati ajtó. Összegezve: a detektívregény műfajának újabb klasszikusát köszönthetjük végre magyar nyelven. És persze várjuk a folytatást.

Kapcsolódó anyagok:

Caleb Carr a Wikipedián

Bán Zoltán András kritikája a Magyar Narancsban
TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.