Fél kettőkor még arra gondoltam, Saláta Kornélról írok, aztán öt perccel később arra, hogy mégse. A név nem minden. Meg a nemzetiség. Ugyanakkor egy lány régóta beszél nekem a kilences jelentőségéről, azt mondja, karakter-numerológiailag nagy energiájú, isteni szám ez, aki kapcsolatban van vele, az tanítani jött a földre, a tökéletesség és az örökkévalóság szavak is elhangzanak a szájából, és olyankor nekem mindig eszembe jut, hogy hát én kilencesben szoktam focizni. Nem állítom, hogy tökéletesen, azt se, hogy kizárólag oktatok a pályán, de ha már ez a számom, miért ne nézzem különleges figyelemmel a hat vasárnapi kilencest?
Ilyen számú játékosa az összes résztvevő csapatnak van. Cissé, Higuian, Crouch például, vagy Van Persie, Eto’o, Liédson. Ők ma pihennek, ezzel szemben a névben jó paraguay-i Santa Cruz, a sehogysem az szlovák Sestak, a mindig elgyötört Iaquinta, a nem tudom, milyen új-zélandi Smeltz pályára lép, este meg jön a brazil Fabiano és az elefántcsontparti Tiote, az egyetlen kilences, aki még nem szerzett válogatott gólt. Némi magyarázat, hogy védekező középpályás. Pedig kilencesben támadni illik, alkotni – van valami olyan is, hogy akinek a születési számaiban sok van belőle, az közel áll az égiekhez, bármit jelentsen is ez -, a fociban ez a klasszikus center száma, bár tény, hogy klasszikus centerrel ma már kevés csapat játszik. Az is tény, hogy éppen Újpesten egy időben Tamási Zoltán focizott Törőcsik egykori számában, akiről el tudom képzelni, hogy az égiekkel jóban van, csatár viszont sose volt.
A koncepcióm az első meccsen majdnem borul, Sestakkal annyi történik, hogy kap egy sárga lapot és elvégez pár bedobást, egyszer meg elfelejt elvinni egy labdát, amit otthagy neki a csapattársa (a 2-es), és bár a hosszabbítás perceiben hatalmas lövését lelkesen ünnepli a riporter, pillanatokkal később észreveszi, hogy az nem ő volt, hiszen már lecserélték. Santa Cruz jobban mozog, immár a harmadik világbajnokságán mozog jól, győztes csapat tagja lesz, de hát ennyi az egész.
Én az olasz fociból csak Tardelli 82-es gólját szeretem, most viszont a Szabadság téren nekik szorítok, minthogy Juli lányom ezt teszi mellettem a fűben, és erre kér engem is. Megingok mindjárt a meccs elején, ne a négyezredik ostoba hibáját elkövető Cannavaro legyen-e mégis a nap embere (az ő Aranylabdáját soha nem fogom megérteni), de róla éppen az új-zélandi kilences, Smeltz lő gólt, az olaszokkal zsúfolt tér nagy része apátiába zuhan, ekkor váratlanul új-zélandi turistacsoport lepleződik le, az ő örömüket figyelem percekig, majdnem lemaradok Iaquinta arcközelijéről, aki 11-esből egyenlít. „Hogy izgult, Úristen”, mondja Juli az ismétlés alatt, amikor a mindig viharvert ábrázatot látjuk, később akad még néhány helyzete, elé pattan egy labda, csak sokat vár, aztán kifejelik egy fejesét, mindegy, jól állunk, a nap eddigi góljainak felét kilences lőtte, és még csak most jönnek a brazilok, Luis Fabiano már melegít.
A vasárnapi hat kilences a vb előtt összesen 210 válogatott meccset játszott, és ezeken 77 gólt szerzett. Fabiano egymaga 25-öt, a Sevilla csatáránál csak Kaká lőtt többet a jelenlegi brazil keretből. Fabiano nem szép, de rutinos, harmincéves lesz novemberben, valamiért szereti Dungát is (én nem, otthon hagyta Ronaldinhot), és olyanokat nyilatkozik, hogy „Ha kell, piszkosan játszunk, a cél, a világbajnoki győzelem szentesíti az eszközt”, ezt mondja brazil csatár létére, aztán viszont nem játszik piszkosan, két nagyon nagy gólt lő. Egyet olyan a szögből, amit „lehetetlennek” szoktak nevezni, meg még egy Peléset. Utóbbi közben viszonylag sokszor ér kézzel a labdához, mégis fantasztikus a mozdulatsor, hiába a kifejezéstelen arc, a rossz ízlés, a nem kimondottan laza művészalkat, ez teljesen brazilos, és a meccs máris úgy áll, mint a délutáni: két gól, mindkettőt kilences lövi. Bizarr jelenet: a bíró mintha azt magyarázná mosolyogva Fabianonak, hogy kezezett. Akkor viszont miért adta meg? Drogba majdnem gólt fejel, de nem sikerül neki, rossz mezben van (11-es), aztán Elano a harmadik brazil góllal elrontja a kilences-fesztivált, meg is bűnhődik érte, megsérül, éppen a kevéssé angyalarcú Tiote gusztustalan szerelése nyomán. Drogbának mégiscsak összejön a szépítés, de ő már korábban bűnhődött, eleve törött a könyöke. Tiote a végén még szégyent hoz a számra, amikor nekimegy Fabianonak, nem baj, belefér, a nap így is a kilences diadalát hozza, nyolc gólból négy az övék, közel vannak az égiekhez ezek a srácok, talán Törőcsik is nézi a vébét, és én is felépülök lassan legújabb nagylábujj-törésemből.
Zeke Gyula: Nagypapa a kispadon
Nagy Gabriella: Bradley papa és a fia
Kukorelly Endre: Emberek, futballoznak
Ágoston Zoltán: Maicon, KNDK, Kassai
Maradona belenyúl a történelembe - Szálinger Balázs írása
Mi a jabulani? Mi?! - Balázs Attila írása
