D+
Brian Innes: Bűnös elmék
Pszichológiai profilalkotás a
bűntények felderítésében
Mióta letettem ezt a kötetet, azon gyötrődöm, vajon ki az, aki tényleg meg fogja venni és kirakja a többi közé a polcára. Még az ántivilágban, amikor minden vágyam az volt, hogy Magyarország legjobb kórboncnoka legyek, kaptam kölcsön hasonló könyveket egy biológia csoporttársamtól, nagy élvezettel végig is böngésztem a lefejezett, megcsonkolt, kiásott tetemektől hemzsegő kiadványokat, aztán némi szégyenlős megkönnyebbüléssel visszaadtam őket a gazdájuknak. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy be is szerezzem őket, pedig (akkor még) mindezt a szakmai érdeklődésemre foghattam volna.
Valójában ki a célközönség egy olyan könyvnél, aminek a borítójáról egy komor sorozatgyilkos arcképe dereng fel, és a fent említett zengzetes címet hordozza a gerincén? Pszichológusok? Kriminológusok? Rendőrök? Vagy őszintén be kéne vallanunk, hogy mindez minket is roppantul érdekel?
Mert maga a szöveg mondhatni magával ragadó (nem sütöm el azt az ócska poént, hogy le…). Néha ugyan nagyokat döccen, ilyenkor a fordító láthatóan a képek, vagy a komor mondanivaló eltussoló hatására számított, és joggal. A megfogalmazás pedig elég szakszerűnek tűnik, bár nem tudom pontról pontra leellenőrizni, amiket állít, de elhiszem neki. (Igaz, egy-két lábjegyzet, vagy egy bibliográfia meggyőzött volna a végén, hogy nem tudományos ponyváról van szó.)
Hippokratésztől Jungon át a 20. század villogó fogú kriminológusaiig mindenkit említ egy kicsit a szerző, esettanulmányokat pedig, kezdve a még mindig hátborzongató Hasfelmetsző Jackkel, szintén bőven kapunk. Szó esik frenológiáról, grafológiáról, pszichológiáról, intuitív és behaviorista megközelítésről. Hívószóként néha felvillantanak filmeket, ilyen például a Bárányok hallgatnak, Jodie Fosterről egy egész portré befigyel.
Azonban nem csak a szöveg, illetve a képanyag minősége ilyen váltakozó, a kiadvány tipográfiája, úgy ahogy van, furcsa hatást kelt. Nem hiszem, hogy létezik például olyan táska, amibe gyűrődés nélkül be lehetne dobni, nem csak a praktikusságot teljesen nélkülöző formátuma, hanem papírja miatt is.
És akkor térjünk vissza az eredeti kérdéshez, vajon ki fogja ezt a könyvet bármilyen táskába bedobni. Nekem személy szerint okozott egy-két izgalmas, feszült órát, de az egyetlen igazán fontos hatás, amit említenék, hogy napokig nem mertem elmenni futni. Hisz tudják, a bájos Rachel Nickellt is egy parkban gyilkolták meg brutálisan.
Mert maga a szöveg mondhatni magával ragadó (nem sütöm el azt az ócska poént, hogy le…). Néha ugyan nagyokat döccen, ilyenkor a fordító láthatóan a képek, vagy a komor mondanivaló eltussoló hatására számított, és joggal. A megfogalmazás pedig elég szakszerűnek tűnik, bár nem tudom pontról pontra leellenőrizni, amiket állít, de elhiszem neki. (Igaz, egy-két lábjegyzet, vagy egy bibliográfia meggyőzött volna a végén, hogy nem tudományos ponyváról van szó.)
Hippokratésztől Jungon át a 20. század villogó fogú kriminológusaiig mindenkit említ egy kicsit a szerző, esettanulmányokat pedig, kezdve a még mindig hátborzongató Hasfelmetsző Jackkel, szintén bőven kapunk. Szó esik frenológiáról, grafológiáról, pszichológiáról, intuitív és behaviorista megközelítésről. Hívószóként néha felvillantanak filmeket, ilyen például a Bárányok hallgatnak, Jodie Fosterről egy egész portré befigyel.
Azonban nem csak a szöveg, illetve a képanyag minősége ilyen váltakozó, a kiadvány tipográfiája, úgy ahogy van, furcsa hatást kelt. Nem hiszem, hogy létezik például olyan táska, amibe gyűrődés nélkül be lehetne dobni, nem csak a praktikusságot teljesen nélkülöző formátuma, hanem papírja miatt is.
És akkor térjünk vissza az eredeti kérdéshez, vajon ki fogja ezt a könyvet bármilyen táskába bedobni. Nekem személy szerint okozott egy-két izgalmas, feszült órát, de az egyetlen igazán fontos hatás, amit említenék, hogy napokig nem mertem elmenni futni. Hisz tudják, a bájos Rachel Nickellt is egy parkban gyilkolták meg brutálisan.
