E
Büky Anna: Ó, az a férfi!, I.A.T. Kiadó, Bp., 2008.
Bret Easton Ellisre anno örömmel támadt a Wall Street Journalt (is) értő kritikushad, próbálták volna a brókerség szakmai oldaláról megfúrni a Pszichót (ugyan hogy érhetne rá efféle komoly meló mellett Bateman a koldusnyúzásra és így tovább). A szadisztikus pszichopátiába csúszó Patrick német kollégája, Ingó – nem ámítás, hosszú ó-val, hogy jellemrajzként oda lehessen hányni mögé a kínrímet: „kétségek közt ringó”, illetve „kételkedő Bingó” – pénzfialtató módszere Batemanével ellentétben látható és követhető: „Ingó Schönling vett egy nagy levegőt, és ha ilyenkor pukiznia kellett, akkor azt tanácsolta, hogy vegyen a kedves ügyfél, most az ázsiai alapból, viszont ha bennrekedt a pukija, akkor azt javasolta, Schultzné, várjunk, várjunk még egy kicsit. (…) Ő is tudta, hogy ezt nem lehet szabadalmaztatni. Noha a kollégái gyakran érdeklődtek nála, hogy miért van a szobájában az ablak télen-nyáron hol résnyire, hol tágra, de mindig nyitva”. Forogj, forogj, Soros Gyuri bácsi!
A cselekmény – bár itt-ott olyan tarantinósan nemlineáris – pár mondatban összefoglalható: a kitömött özvegyek pénzére utazó Ingó fulladozik lefogyni képtelen neje mellett (ez „a Stefi” – Ingó tudatában mindig névelővel megjelenítve –, a „sokat bíró, északi típusú nő, akinek nagyon fontos a bioélelmiszer”). Brókerünk elhatározza, hogy becsajozik, kiszemeltje a leszbikus párkapcsolatban dekkoló Hanna Jankova színész-örökösnő, aki férfias nő helyett immár olyan pasira vágyik, akiből úgy sugárzik az „őserő, hogy egy laza kalapácsütés kíséretében megmondja a tutit”. Noha az előzetes karakterfestés alapján ez nem Ingó, kiderül, hogy a nő számára dehogyisnem. A szexjelenetet egy, a feleség által hímzett monogramos batisztzsepivel való hasletörlés hivatott felvillantani, ám úgy tűnik, főhősünk mégsem volt elég óvatos. A regény utolsó oldalán megtudhatjuk, hogy – bár a kapcsolat két hét után véget ért – a négydimenziós ultrahang egy kisfiút mutat hastájékon.
Férfitől férfiig: kábé ennyi a regénykeret. Az első oldalakon a mennyei harmónia után sóvárgó Ingó a mű végére maga is „édesapámmá” válik. Kérdés, hogy kiseggel-e a szituációból, akárcsak „egy hétvégi baráti focimeccs alatt összeszedett megfázás szövődményében” elhunyt apja – akinél a nyavalya persze csak ürügy volt: így sikerült a családapák lélekölő élete elől átlógnia a túlvilágra –, vagy ottmarad a gyermeke mellett. Nem tudjuk meg, sajnos.
A regény számos további, az aktív olvasói fantáziára építő, elvarratlan szállal operál. Vajon a csóró, ’68-as exlázadó, Konradi úr – aki unokája kedvéért feladja rebellis alaptermészetét, és a szülői munkaközösség élére áll – megmarad-e a lóvés öreglány mellett, akivel együtt idézték fel a Simon és Garfunkel slágereket? Kilábal-e Stefi a szójalékúrából, és képesek lesznek-e meghatározni a nemét a számára releváns mások (mert „akinek nincsen unokája, és nincsen mellette hímnemű útitársa, arról honnan lehetne tudni, hogy nő?”)? A rejtvények mellett azonban az immár harmadik prózai művével előrukkoló szerző az odamondással sem fukarkodik: megtudjuk, hogy kivétel és kor nélkül minden nő figyelmességre vágyik, hogy az emberek mind pénzt akarnak, a nők pedig ehhez még biztonságot és szeretetet is, illetve hogy „nincs semmi csodálatosabb az embernél, mert a valóság felülmúl minden képzeletet”.
Büky Anna „kreatív írást” tanít a Feldmár-féle Nők Iskolájában. Aki szívesen elsajátítaná a „második témaként az utazásról beszélgettek”, valamint a „lelki szemei előtt kirajzolódott egy apakép” fordulatokat, mostantól szerencsére nem csak Sárbogárdi Jolánnál jelentkezhet mesterkurzusra.
