Folytatódik határok nélküli Borítómustra-rovatunk – azonban e sorok írója bajban van, ugyanis rohamosan fogynak a szép, ennek ellenére viszont magyar regényborítók. Van azonban egy jó híre is: két leg-et is talált. Egy (talán) legjobb külföldit, és egy (talán) legrosszabb magyart. Micsoda izgalmak!

Kattints a kis borítókra a nagyobb képekért!

Gilles Rozier: The Mercy Room Little, Brown and Company, 2006, Anglia, 22,95 $

 
Zseniális – ez kell, hogy legyen e borító mellett a legelső szó. Miért is? Mit keres a könyv gerince a borító közepén? Miért azzal takarják el az egész egyszerűen csak szexelő párt? Mi az extra abban, ha egy nő és egy férfi ölelkezik a borítón? Kedves olvasó, ne rágd tovább a körmeidet, megvan a válasz. A The Mercy Room egy második világháborús sztori, melynek elbeszélője egy francia németnyelvtanár, akinek nincs neme – vagy ha van, legalábbis nem derül ki 176 oldal alatt, hogy milyen – és aki beleszeret egy zsidóba. Nézd meg még egyszer a borítót! Vajon tényleg egy nőt és egy férfit ábrázol? A takarás tökéletes – semmi olyasmi nem látszik ki, ami választ adna erre a kérdésre, a kép ugyanakkor mégis teljes értékű, a takarás semmit nem ront az esztétikáján. Tökéletes műalkotás ez a borító – nem csak, mint kép, de mint borító, annak minden funkcióját ideértve. Zseniális, na, kár is tovább magyarázni. (A+)

Ismeretlen katona – Írók katonatörténetei Szoba Kiadó, 2008, 3290 Ft

 
Csak nyolc napja kezdődött el 2008, mikor már megjelent valami, ami (remélhetőleg!) alulmúlja az egész éves borítótermést. Ez a borító olyan, hogy ahogy ránézel, röhögésbe kezdesz, melynek a végén sírva fakadsz, hogy aztán kinyomtasd a Dundikás borítót a netről, kifüggeszd a szobád falára, hogy soha ne bírd abbahagyni a tébolyodott röhögést. Megváltoztatja az életed, na. Nem leszel már a régi, nem állnak veled szóba a barátaid, s nem marad más, csak te meg ez a borító, míg el nem pattan egy ér az agyadban, és nem halsz tőle kínhalált, a röhögést azért abba nem hagyva.
Dundikának még köldökpírszingje is van, plusz a Szőkenő Szarvast, a mohikánt idéző arcfestés és a fallikus gépcsúzli mesterhármasa, az se gyenge azért, nem? De a military miniszoknya is elbújhat az új találmány, a military bikinifelső mellett, és akkor ne is nézzük meg a lány arckifejezését, mert elpattan még egy ér. Azt már szinte észre sem veszed, hogy milyenek a színek. Brutális, ez a legjobb szó az egészre.
És tudod, mi a poén? Hogy a könyvben ilyen partinagyok, meg kukorellyk, meg parakovácsok meg vámosok vannak, nem ám a Playboy ismeretlen szerzői. Na erre varrjál gombot. (E)

Noël Barber: A kairói nő Ulpius-ház, 2007, 5999 Ft

 
Akartam írni most is jól sikerült magyar borítókról, de az Ismeretlen katona legalább egy hétre megszüntette, eltakarta előlem azt az univerzumot, amelyben olyanok vannak. Úgyhogy marad a legalja. Tessék:

És olyat láttál már, hogy elcseszett ponyvaborító? Úgy értem, túl azon, hogy a ponyvaborító mint olyan egy eleve elcseszett szegmense az életnek (azokról beszélek, amiben a Toszkána meg a Provence szavak alkotják a fő eszmei mondanivalót), homokos tengerpart, mezítlábas nők, azúrkék égbolt és a fűben futkározó rózsaszín nyulak – de ezt sikerült az átlagnál is jobban elszúrni. Mondhatnám azt is, hogy mégis hogy képzeli a tervező, hogy majd ő megmutatja, igenis művészkép lesz a borítón – ez is elég nagy bűn, maradjon csak a kaptafánál, és örüljön, hogy senki nem is próbálja megtanulni a nevét. De hogy ezek után még képes előállni egy ilyennel! Vizsgáljuk meg alaposan: igen, ez egy hát. Egy intenzív osztályon fotosoppolt hát, amin nemhogy egyetlen milliméternyi „hiba” (t.i. valami, ami emberivé tesz egy testrészt) nincs, de még színben is olyan homogén, mint a frissen meszelt fal – és épp olyan unalmas is. Aztán ott a teljes aránytévesztés: a kéz elhelyezése már nem művészinek, hanem egyszerűen elrontottnak tűnik. Aranymetszés, meg ilyenek – nem véletlenül találták ki az ehhez hasonló fogalmakat. És az miért  van, hogy a fentebb taglalt háthoz képest a köröm viszont piszkos? Azt nehezebb bedobni a Photoshopba? A gyűrű marha ízléstelen, szintén rosszul van elhelyezve, hovatovább oly’ sablonos, hogy semmi érdeklődést nem kelt a vásárlóban. És miért teszünk úgy, mintha fontos lenne, hogy hol a ruha és hol a bőr – legalábbis a béna „sziporkázó”-s szöveg elhelyezése erről árulkodik –, ha egyszer a címet nem sikerült erre tekintettel elhelyezni? És a hasonlóság a Csokoládécipővel, az véletlen? (Első ránézésre átlagos, de az ördög a részletekben rejlik: D+)

Gary Shteyngart: Orosz rulett kezdőknek Konkrét Könyvek, 2007, 2999 Ft

 
Levezetésképp egy nem totálisan rossz, de azért kifejezetten elrontott borító – mely tulajdonsága kézbe véve még inkább érvényesül. Tipikusan olyan ugyanis ez a féltáglányi könyvet takaró fedlap, amilyeneket a gazdasági témájú, pénzről és egyéb magasztos dolgokról szóló elemzéseknek szokott a sajátja lenni. Amikor először letették elém a könyvet több másikkal együtt, fél óráig eszembe sem jutott, hogy ezt is a kezembe vehetném – ahogy tettem azt a többivel –, hogy megnézzem, miről is szól. Így voltam ezzel A pénz evolúciója című könyv esetében is – biztosra vettem, hogy nem lévén gazdasági érdeklődésű, engem nem érdekelhet ez a két könyv. (Alátámasztani látszott feltevésemet az is, hogy az íróról – sok honfitársamhoz hasonlóan – korábban még nem hallottam.) De túl az elriasztó hatáson is bajok vannak ezzel a borítóval: egyrészt – ez a képen nem látszik – matt, így nem tudja érvényesíteni a nagy fehér felület kedvező hatását; másrészt a kis piros-fekete valamik sem éppen egyértelműek. Nem tartom magam hülyébbnek az átlagnál, ám én mégis hosszú ideig katicának néztem őket – holott szembefordított revolverek akarnának lenni. Nem tudom, melyik a rosszabb: ha direkt a hasonlóság, vagy ha véletlen. És miért kellett még a furcsa (és csúnya) se nem amerikai, se nem osztrák zászlócsík keretnek?! (D)

UPDATE: A katicabogarak pöttyei revolverek sem stimmelnek, több töltény fér beléjük, mint kéne. Köszönet Manyizga nevű figyelmes kommentelőnknek.