Borítómustra – Русский Особый Истечение

Két orosz tematikájú, nagy ívű történelmi munka is megjelent az elmúlt hónapokban Magyarországon – s a kettőt egymás mellé állítva ordít a borítók színvonalbeli különbsége. Ez ihlette e Borítómustrát, melynek alcíme (az oroszul nem olvasók kedvéért) egyszerűen Orosz Különszám. (Vagy valami olyasmi.) A két magyar mellett pedig megnéztünk egy remek külföldi borítót is.

Richard Lourie: The autobiography of Joseph Stalin Da Capo Press, Amerika/Anglia, 2000, 15 $, 272 oldal

 
Tökéletesen kaotikus borító – a szónak abban az értelmében, melyre azt mondják: az igazi géniusz átlátja a káoszt. Persze, ne nevezzük rögvest igazi géniusznak a borítótervezőt, de hogy szép munkát végzett, az egészen biztos. Remek az erősen festményszerű alap, egyrészt pusztán azért, mert jó ránézni, másrészt pedig azért, mert jó asszociációkat kelt. Például a könyv ismerete nélkül legalábbis biztosan megmagyarázhatatlan funkciójú és identitású női torzóról: ebben a színvilágban azonnal beugrik róla néhány klasszicista festmény. Ez pedig rögvest ellentmondásokat is szül – nem épp szokványos Sztálin-ábrázolás, az tény –, ugyanakkor további asszociációkat kelt: a régebbi korok nagyvezéreit csak ilyen festményekről ismerhettük, a párhuzam pedig kétségkívül adott bizonyos szinten. De remekek az olyan részletek is, mint például Sztálin ábrázata az állát cirógató Vénusz nyomán, vagy a leomló női ruha és redőinek párhuzama a katonai egyenruha redőivel. Mindez az abszurditás igen jól passzol a könyv fikció-mivoltához: aki egy ilyen borítón belül akadémiai székfoglalót vár, az menthetetlen. Bátor és hatásos ötlet a jelenlévő, már említett káosz is, melyet a nő torzó-mivolta, Sztálinnak az aranymetszéssel homlokegyenest ellenkező elhelyezése és a szokatlan címsorelhelyezés implikál, csakúgy, mint az olyan apróságok, mint a szerző nevének aszimmetrikus elhelyezése a dobozkájában. A káoszt, amíg nem túlontúl nagy, mindenki meg akarja fejteni – ha máshogy nem, hát a birtoklással. Minden könyvkiadó álma. (A)

Robert Service: Lenin – Egy forradalmár életrajza Park Könyvkiadó, 2007, 5900 Ft, 668 oldal

Leninből mint témából annyi mindent ki lehetne hozni! Egy igazán karakteres arc, amit mindenki ismer, ami olyan egyedi, hogy a legstilizáltabb rajz alapján is felismerhető; egy tömör, kemény hangzású, mindenkiben különféle, de azért egy kaptafára passzoló asszociációkat keltő név, több mint fél évszázad és két fél kontinens teljes politikai kommunikációs eszköztára, és még sorolhatnánk. Nem vitás tehát, hogy a borítótervezőnek igazán nem kellene a szomszédba mennie egy legalább közepes ötletért – ám itt mégsem jött össze még ez sem. Kapunk helyette egy végtelenül egyszerű – nemhogy egy évtizedes Photoshoppal, de még egy Worddel is összehozható – színátmenetet, mint a borító központi „motívumát” (kár, hogy nem lehet a szó köré még több idézőjelet tenni), megfejelve egy otromba és kőbuta tipográfiával a Lenin szó kiírásakor. S az egyetlen „kunszt”, a kis csillagos leninfej a milliónyi kínálkozó lehetőség legostobábbika – egyenesen egy közepesen bátortalan, punkok közé keveredett tizenkét éves kissrác ezerforintos pólójáról. (D)

Andrew Cook: Raszputyint megölni Cephalion Kiadó, 2007, 3400 Ft, 304 oldal

Blikkfangosságában, a tekintet megragadásában épp az előző ellentéte a Raszputyint megölni borítója. A sötétebb tónusú szürkeárnyalatos alapszín keverve a két erősen kontrasztos színnel, a vörössel és a sárgával igazán jól illik egyrészt a témához, másrészt a „Raszputyin”-szó kőkemény, karcos hangzásához, harmadrészt pedig a fotón lévő alak éjfekete pillantásához és beesett, sötét szemeihez. A kemény muzsikvonások, a zsíros haj és a hatalmas szakáll a durva gyolcsruhával együtt pedig egyrészt rájátszanak az előbb taglalt hatásra, másrészt magával ragadják a kötet szemlélőjét, kíváncsiságot és valamiféle borzongást keltve benne. Szép és okos megoldás, hogy annak érdekében, hogy ne váljon a túl sok egyforma rész miatt unalmassá a fotó alsó része, ott van Raszputyin keze, nem hangsúlyosan, épp a kívánt „unaloműző” hatást keltve. Tetszetős az is, hogy ha már jónak látták propaganda- és magyarázószövegekkel ellátni a borítót, azt legalább a lehető legkisebb és legkevésbé hivalkodó betűkkel tették. Ám az összhatás sajnos nem tökéletes, lehetetlen ugyanis megbocsátani a véres betűket és a vérfoltos környezetüket – az ilyen betűtípusoknak magam is nagyon örültem, amikor kamasz koromban kezdő black metálosként letöltöttem egyet-egyet a netről. De ebből idővel és bizonyos beosztásban illik leszokni. Érthetetlen továbbá az is, hogy ha a kiadó szerint a cím Raszputyint megölni, és nem Megölni Raszputyint, akkor a szavakat miért nem a magyar olvasás szabályai szerint, felülről lefelé helyezték el. (B)