Általános cikkek beszámoló jak

"Mert én írom. Azért" - JAK-piknik

KálmánG | 2008. június 09. |

József Attila Kör könyvhéti rendezvényén jártunk, s ha nem is sikerült minden programponton részt venni, következzen egy rövid hangulatjelentés. Meghallgattuk Nádasdy Ádám izgalmas nyitóbeszédét, Gerevich András révén szemezgettünk a JAK rövid történetéből, meghallgattuk négy költő felolvasását és megtudtuk, hogy a magyarországi irodalmi alkotóközösségekben szellemek tömörülnek.

Tavaly a Gödörben verődött össze az ifjú költők, írók, kritikusok nagyszámú csapata, jól ki is töltötték a temérdek rendelkezésükre álló teret. Nem csoda, hiszen ahogy most szombaton is elhangzott, majdnem 400 főre rúg már a felkapott szervezet taglétszáma, úton-útfélen JAK-osokba botlik az irodalmár fia kicsiny hazánkban. Ennek ellenére ez alkalommal szerény közönség várta a meghívott vendégeket. Persze halmozottan hátrányos volt ez a nap, ahogy azt Babiczky Tibor, az est egyik moderátora el is mondta. Nem elég, hogy az összes létező tévécsatornán létfontosságú sportesemények tétmérkőzéseit vetítették, de még nyakunkba is szakadt az ég egy elhúzódó nyári zápor formájában.

A rendezvényt Gerevich András, a JAK elnöke és az est egyik fontos díszvendége, Nádasdy Ádám nyitották meg. Gerevich rövid beszédében kiemelt pár fontos tényt, adatot a JAK jelenét és múltját illetően, Nádasdy Ádám pedig nyitóbeszédében viszonyítási rendszerekről, nézőpontokról beszélt a nyelviség, irodalom, nemzeti hovatartozás, mi több európaiság (pontosabban közép-európaiság) tárgyköreiben. Ahogy beszédét kezdte, számára a közép-európai kifejezés sosem lesz igazán megszokott, hiszen egészen a rendszerváltásig egyértelmű volt, hogy ami a vasfüggönyön innen van, az már Kelet-Európa. E viszonyítási rendszer máig él: Prága még nem nyugat, de a jóval keletebbi fekvésű Bécs már igen. Innen néhány bravúros gondolati ugrással jutottunk el az irodalom tárgyköréhez. Ki és mitől lesz magyar író? Janus Pannonius az volt? Mert így Sütő Andrást akár román írónak is nevezhetnénk. Ki számít egyáltalán magyarnak? Hiszen a szlovák történelemfelfogás például a Trianon előtti Magyarországot nem Mad’arsko néven, hanem Uhorsko néven ismeri, és e történelemfelfogás szerint a történelmi Magyarország egy több nemzetiséget magába olvasztó államforma volt. Kevés itt a hely, hogy ne sután és felületesen foglaljam össze, de ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vetett fel Nádasdy Ádám nyitóbeszéde.

Az első programpont következett: a Felolvasás 1. névre keresztelt műsorszámban Babiczky Tibor beszélgetett négy meghívott költővel, név szerint Szlukovényi Katalinnal, Székely Szabolccsal, Simon Mártonnal és Gellén-Miklós Gáborral. A szerzők felolvasták verseiket, felolvasások között pedig megválaszolták Babiczky Tibor kérdéseit. Megtudhattuk, melyik szerzőnek milyen a viszonya a posztmodernhez, illetve, hogy saját véleményük szerint milyen költészeti irányzatot képviselnek, művelnek. Maradt bennem némi hiányérzet a válaszok kapcsán, persze nehéz a szerzőnek saját magát meghatároznia. Legegyszerűbben talán Simon Márton intézte el a választ, aki saját költészetét szövegköltészetként határozta meg. „Szövegköltészet? Mert a vers írja magát?” – kérdezte Babiczky Tibor. „Nem. Mert én írom. Azért.”- zárta rövidre Simon Márton.

Ezek után kiderült, hogy a magyarországi irodalmár alkotóközösségekben szellemek, nem létező személyek bolyonganak. Legalábbis az itt válaszadók véleménye alapján, persze ez nem feltétlenül számít reprezentatív mintavételnek. Arra a kérdésre, hogy ki hogyan viszonyul a Magyarországon nagy hagyománnyal rendelkező alkotóközösségekhez, mindegyik meghívott olyasmi választ adott, hogy ő nem híve a csoportosulásnak, az irodalom magányos műfaj, és tulajdonképpen soha nem is tartozott igazán egy műhelyhez sem. (Szlukovényi Katalin kicsit kivétel, mert ő a Győri Műhely folyóiratot meghatározónak vélte irodalmi pályafutásában.)

Az egyik legnagyobb hazai alkotói tömörülés rendezvényén ezt hallani eleve furcsa volt, másrészt meglepett a két fiatalabb költő vallomása is, hiszen mindketten több jónevű költői tömörüléshez is tartoztak már, illetve tartoznak most is, így például az Előszezonhoz és a Telep csoporthoz, de a közkedvelt Dokk irodalmi portálnál is hosszú időt töltöttek. Persze, ahogy a válaszokban el is hangzik, a Dokk nem alkotói csoportosulás volt, hanem versközvetítő fórum. Mégis, az itt összekovácsolódott társaságból is kerültek a fentebb említett csoportokba, melyekben legjobb tudomásom szerint irodalmi műhelymunka (is) zajlik. Értetlenül álltam tehát a válaszok előtt. Szerintem nincs gond az alkotói csoportosulásokkal, de úgy nem sok értelmük van, ha végül kiderül, hogy senki nem is tartozott oda igazán, mert az irodalom magányos műfaj. Szerintem nem az, de ez már az én bajom.

Ezek után egy beszélgetést hallhattunk Kaiwan Mehta indiai építésszel, a JAK–Solitude ösztöndíjasával, Szemerey Samu közreműködésével. Az este további izgalmakkal folytatódott, melyeken már sajnos nem sikerült részt vennem, de a kitartó közönség még hallhatta a A periféria centrumai című kerekasztal-beszélgetést Halasi Zoltán, Wilhelm Droste, Pályi András és Radics Viktória részvételével Kiss Noémi vezetésével, 21 órától pedig a Felolvasás II. névre keresztelt műsorszámban könyvheti könyvekből olvastak fel szerzőik (Acsai Roland, G. István László, Ijjas Tamás, Kántor Péter), akikkel Király Levente beszélgetett.

Forrás: Litera