Még nem múlt el fél kilenc, de a Papa már itthon van. Morog, hogy dolga végezetlenül. Pedig hát ez nem igaz, pontosan tudom, hogy elvégezte a dolgát, hiszen én segítettem neki megtölteni a kis fiolákat. Tegnapelőtt, tegnap, meg ma is. Műtét utáni generál ellenőrzés: tessék, Kerekes bácsi, ezeket kéne itt telepakolni, a mintákat tartsa a hűtőben, aztán várjuk szerda reggel nyolckor a szakambulancián. Mindent pontosan elterveztünk. Ahhoz, hogy kényelmesen odaérjen, már rajta kellett ülnie a hétóra hatos buszon. Ült is a Papa bőszen, de arra egyikünk sem számított, hogy hamarosan elbóbiskol. Nyilván így fordulhatott elő, hogy a reggeli csúcsban valaki elemelte a táskáját. Afféle műbőr darab volt, még Csehszlovákiából, ráadásul a sarkain már rég felfoszlott az anyag. Esküszöm, ahányszor csak hozzáértél, a körmeid alá fúrta magát a történelem. Hát normális az, aki ilyenre szemet vet? Nincs abban se Rolex, se miniatűr laptop, se könyvolvasó, de egy nyamvadt okostelefon sem. Talán néhány papír, a tébékártyám, a közgyógyigazolvány, meg a beutalók – sorolta a Papa a nőnek a végállomáson, aki segített összeállítani a feljelentést. Távol álljon tőle, nem szenilis az öreg, a lényegről egyszerűen a szemérem miatt nem nyilatkozott. Van még köztünk néhány régi vágású, akinek számít az illem. Hát mondd, kedves tolvaj! Netán valami mást vártál? Szar ügy.