Klinec Alexa: Apa [Képalá]

Derűs, fáradt orcáján még látszik a régi kor fénye. Férfi élet nehézségei nem feszítik tovább. Nyugodt, mint az antik idők nagy bölcsei, tudja immár, hogy miben rejlik az élet szépsége. A víz morajlásának lágy nesze hallatszik, melyre mint égi jel figyel, s elidőzik az egyszerű szépségen. Lábát a hideg víz éles talaján pihenteti, a vacsora idő hamarosan közeleg. Eltűnődve nézi távolban hangoskodó gyermekek felhőtlen dévajkodását s gondolataiban feldereng „Hjaj be sok minden vár még rád csemete, akadályos és nehézséges idők, melyeket csak öregségünk előrehaladása csillapít. Csak várjatok, s lássátok meg a szépséget, ez az egy, mi egyedül számít.” Ekkor a messzi távolból szigorú hang hallatszik, az ismerős kedves, ki hajdanán a teljességet ígérte „Apjuk kész a vacsora”, melyre a férfi megrezzen. Fáradt csontjait megmozgatva komótosan sóhajt egyet „Gyerünk kicsi lány, menjünk mielőtt esti nyugalmunk már kérdéses lenne.”