Győry Domonkos: Képem lassan negatív [Képalá]

Jó hideg, hűsít, lábujjamat ölelgeti az iszap, valami puha orrú bökdösi időnként a lábam, talán azt nézi, ehető-e? Az unokák a parton fociznak, nem jöhetnek a tóba, tudják, hogy a nagypapit nem szabad zavarni, a fiam a grillsütő fölött tüsténkedik, a menyem egy pléden ül, csukott szemmel néz a nap felé, kövérkés combján hosszú, élénk foltot hagyott a napolaj. A fiam időnként szipog, úgy tesz, mintha a füssttől könnyezne, hozott sört is, gondosan kiválasztva a zöld üvegeseket, hűtőtáskában várják, hogy érintetlenül visszavigyük őket. Bennem összeveszne a gyógyszerrel, menyem csak rozét fogyaszt, az unokák még kicsik, ő meg vezet. Kivett két hét szabadságot, többet nem lehet, most szombat délután van, hétfőtől várnak vissza a kórházba, és a rá következő hét csütörtökjén szólal meg majd a telefonja, kiszalad a mellékhelyiségbe, tíz percig zokog, a hangot a zakója ujjába fojtva, és a főnöke ad neki további három napot, együttérzéssel, de az üzletmenet miatti aggodalommal. És most a vízben gázol, mosolyogva, de vöröslő szemmel, papa, készítek egy fotót, tök jók a fények. Valami csobban mögötte, sok lehet itt a törpeharcsa. A rostélyon sercegve sül a filézett, pácolt csirkecombfilé.