Figyu tesó! Múltkor kérdezted, melyik meló volt rám legnagyobb hatással. Össze kellett rendeznem az agyamban, hogy ki tudjam neked választani. Sok olyan volt, amit elfelejtenék, és nem tudok, elhiheted. De ezt nem akarom. Tavaly Csíksomlyón. Az öreg fehér csuhással. Na, az megmaradt baszki. 

Tudod tesó, nem vagyok vallásos, csöppet se. Rám nincsen hatással a pénz, csillogás, hatalom, de még a szépség se. De az az alázat, tesó! Ebben a fazonban van valami, amiért nehéz őt elfelejteni. Láttam egy filmet, nem rég ment moziban, A két pápa. A Ferencet játszó színész frankón hozza a figurát! Pedig csak dumálnak a filmben végig. Semmi eksön nincs benne, ahogy mondom neked! 

Figyelj, nekem az egyházi sulin kívül semmi kötődésem Istenhez. Nem erről szól ez a dolog. Nehéz megfogalmazni. A meló alatt valahogy közelebb kerültem ahhoz a világhoz. Érted, amiről itt beszélek neked? 

Emlékszel, amikor meghalt II. János Pál? Akkor jártam a bölcsészre. Jaja tesó, nekem olyan papírom is van. Csak, mert érdekelt. Szóval, akkor a bölcsészen volt stílgyak, és egyik évfolyamtársam II. Dzsípíről írt egy cikket. „Mindenki pápája” – asszem ez volt a címe. Az nagyon beütött, tetszett, ahogy bemutatta az öreget. Na, az is nagy spíler volt, de Ferenc se kispályás.

Hogy miért hozom fel neked a fehér hóemert? Mondom – hát ezt magyarázom! Vágod, meséltem, 2 éve voltam Dubajban. Meg az összes keleti meló. Azok a csávók meg ribik, akiket kísértünk. Zéró hatással nem voltak rám. De a szoknyás csóka? Nem kellett vigyáznunk rá. Valahogy – ő vigyázott ránk. Á, te ezt nem érted, nem voltál ott. 

Tudod tesó! Fél napos meló volt ez tavaly, ott Csíksomlyón. Az öreg csuhásról folyton egy szám ugrik be nekem azóta is. A refrénje. Tudod, az a Britney Spears.