Én hittem a felnőttekben. Elhittem, hogy ha bemegyek felelni betegen a disznóból, és megszerzem azt az ötöst környezetismeretből, akkor kitűnő lehetek év végén. De aztán ott volt a bizonyítványom, ami nem lett kitűnő most sem, mert magatartásból négyest kaptam. 

Én hittem az ártatlanságban. Elhittem, hogy egy hóember mindenki szívét megmelengeti a maga jegességében, de aztán legfeljebb két nap múlva mindig szétrúgta őket valaki. 

Én hittem a barátságban. Elhittem, hogy mindent legyőz, de aztán jött az a fiú és ő inkább neki hitt velem szemben, pedig alig ismerte. 

Én hittem a szerelemben. Elhittem, hogy örökre, de aztán volt az a csók, meg hogy élni akar, mielőtt elkötelezné magát.

Én hittem abban, hogy jó emberekkel jó dolgok történnek. Karácsony másnapján egy új orvos volt ügyeletben, aki nagyon lelkiismeretesen vizsgálta meg anyát, felírt neki gyógyszereket és vért is. Beszélgetett vele és megígérte neki, hogy újra fel tud majd állni, sőt majd táncolnak is együtt. Anya hosszú idő után először nevetett, de aztán bement az a nővér, és lefitymáló megjegyzést tett a szerinte túlbuzgó orvosra. Anyám arca elkomorult, és nem sokkal később meghalt. Soha többé nem mosolygott. 

Én mostanra már megértem a Pápát. Hiszek én Istenben, de biztos, ami biztos, legyen inkább golyóálló az az üveg…