Colleen Hoover az It Ends With us-botrány után megírhatta az eddigi legsötétebb könyvét

Colleen Hoover az It Ends With us-botrány után megírhatta az eddigi legsötétebb könyvét

Colleen Hoover új regényt írt, és aki igazán figyel, érdekes párhuzamot fedezhet fel a történet és a szerző elmúlt másfél éve között.

„Ez egy thriller, valószínűleg az egyik legsötétebb könyv, amit valaha írtam” – így harangozta be az új kötetét Colleen Hoover, ami angolul a Woman Down címet viseli.

Az amerikai szerző 2012-ben debütált az első, Szívcsapás (Slammed) című romantikus regényével, de 2021-ben robbant be igazán, amikor a TikTok könyves közössége, a BookTok felkapta a 2016-ban írt kötetét, a Velünk véget ér (It Ends With Us) című regényt.

colleen hoover
Velünk véget ér
Könyvmolyképző, 2024, 421 oldal, Ford. Kamper Gergely

Az online érdeklődés hatására az író korábbi könyvei is bestsellerek lettek világszerte.

Az első könyv a botrány után

Hollywood is figyel a történeteire: tavaly filmesítették meg Blake Lively és Justin Baldoni főszereplésével a Velünk véget ér regényét, amiről talán nem túlzás azt állítani, hogy a kezdeti érdeklődés ellenére az egész film végülis botrányba fulladt. De mindjárt jön a Verity és az Emlékek róla (Regretting You) című könyvekből készült feldolgozás is.

Egyrészt többen fogalmaztak meg kritikát azzal kapcsolatban, hogy az adaptáció romantizálja a párkapcsolati bántalmazást, de később aztán végképp elvitte a filmről szóló híradásokat a két főszereplő közötti pereskedés. Lively szexuális zaklatással vádolta meg a színész-rendező Baldonit, aki meg rágalmazés miatt perelte vissza a színésznőt.

Blake Lively idegesítő hárpia vagy a filmipar áldozata?
Blake Lively idegesítő hárpia vagy a filmipar áldozata?

Megérkezett a Max-ra a Velünk véget ér! Idővonal és áttekintés, hogy min is pörög most Hollywood – és hogy mit mutat ez a társadalmi folyamatokról.

Tovább olvasok

A filmet beárnyékoló konfliktusból Hoover amennyire tudott, megpróbált kimaradni, de végül egy idő után eltüntette a közösségi oldalairól a filmmel kapcsolatos promóciós tartalmakat.

Ennek ismeretében különösen izgalmas elolvasni a szerző új kötetének kiindulópontját.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Colleen Hoover (@colleenhoover) által megosztott bejegyzés

A Woman Down középpontjában Petra Rose írónő áll, aki egy faházba vonul el összeszedni a gondolatait, miután a könyvéből készült filmes adaptációnak negatív visszhangja volt. Szeretne ihletet találni az új regényéhez, de egyszer csak betoppan hozzá egy nyomozó, aki rossz hírekkel érkezik.

„Ez egy thriller, valószínűleg az egyik legsötétebb könyv, amit valaha írtam. Meg szeretném köszönni az olvasóimnak, hogy ilyen türelmesek és támogatóak voltak velem. Ezúttal több időbe telt, hogy új könyvvel jelentkezzek, de már alig várom, hogy elolvassátok” – üzente Hoover.

A Woman Down 2026 januárjában jelenik meg angolul.  

(Kirkus Reviews)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Regretting You: itt az új Colleen Hoover-adaptáció előzetese!

Egy autóbaleset következtében minden megváltozik.

...

Colleen Hoover, R.F. Kuang és Emily Henry is követeli a kiadóktól az AI betiltását

Azonnali intézkedésre szólítják fel az összes amerikai kiadót. 

...

Viharos anya-lánya történet az új Colleen Hoover-adaptáció

Colleen Hoover nemcsak a könyvpiacon, hanem a filmek terén is hódít.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Listák&könyvek
...

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága