Ternovszky Béla: A Macskafogó minden szempontból kegyelmi állapotban íródott

Ternovszky Béla: A Macskafogó minden szempontból kegyelmi állapotban íródott

Ternovszky Béla animációs filmkészítőként is megmaradt nézőnek, és saját bevallása szerint világéletében olyan filmeket akart rendezni, amelyekre máskülönben ő is beült volna. Hosszú pályafutása alatt olyan közönségkedvenceket rendezett, mint a Macskafogó vagy a Mézga család, idén márciusban pedig munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. De hogyan került eredetileg a Pannónia Filmstúdióba, kivel kötött szoros szakmai barátságot, miért nem akart folytatásokat készíteni, és miket improvizáltak a színészek a Macskafogó felvételén? Ternovszky Béla otthonában adott interjút a Könyves Magazinnak, ahol a fentiek mellett festészetről, elvetélt színészi próbálkozásokról, nyíltszíni mozis tapsról és Rejtőről is beszélgettünk vele.

Fotó: Valuska Gábor

Ruff Orsolya |

Ahogy beléptünk ebbe a szobába, rögtön feltűnt, hogy Macskafogó-figurák mellett helyezte el a Kossuth-díjat…

Kedves drága kolléganőimtől kaptam őket, akik mind stábtagok voltak annak idején. A Kossuth-díj átvétele után egy vacsorát szerveztek a lányaim, és az étteremben vagy huszonöt ember várt rám, régi és új kollégák, nagyon kedves meglepetés volt.

-

Miután megkapta a díjat, részben Nepp Józsefnek köszönte meg, az egyik nyilatkozatában pedig azt mondta, bárcsak az édesanyja is megérte volna ezt a pillanatot. Nepp József személye megkerülhetetlen, de beszéljünk először kicsit a családi vonalról, milyen volt az a közeg, ahonnan annak idején indult?

Az anyámról azért mondtam, hogy boldog lenne, ha megérte volna a díjátadót, mert ő a világot az anyaságon keresztül ítélte meg. Amikor Darnyi Tamás vagy Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok lett, az én anyám mindig azt mondogatta, hogy istenem, az édesanyja milyen boldog lehet! Ami a családot illeti, azt szokták mondani, hogy apám és az apai nagynéném ügyes kezűek voltak, utóbbi például kézzel festett lámpaernyőket készített. Apám ennél több volt, hiszen nagyon sok mindenben kifejezetten tehetségesnek számított. Nyelvzseni volt, de a rajzolásban, írásban, színészetben, rendezésben is jó volt, autodidakta módon tanult meg hegedülni, zenekart is alapított. Ennek a hadifogságban is nagy hasznát vette, mert az oroszok zenekedvelők voltak, és amikor a zenekar gyakorolt, akkor apámék megúszták, hogy kimenjenek dolgozni a mínuszokba. Tehát nagyon sokféle tehetséggel, képességgel, adottsággal rendelkezett, ebből kifolyólag semmire nem koncentrált, és ezt akarta elkerülni a fia esetében, hogy ne aprózzam fel magam.

Az apám amúgy majdnem elkötelezte magát a színészet irányába, mert a Nemzeti Bank színjátszó körét vezette, aztán az Új Bonbonier nevű kabarénak volt írója, rendezője és színésze. Majd meginvitálták a Vígszínházba hivatásos színésznek, mégpedig rögtön a Játék a kastélyban című darabban arra a szerepre, amit aztán később Páger Antal játszott el. Csakhogy az anyám, aki ezt az amatőr színjátszási hobbit még nagy nehezen lenyelte, erre kategorikusan kijelentette, hogy ha az apám a hivatásos színészetet választja, akkor ő elválik. Úgyhogy ez eldöntötte a kérdést. Bennem állítólag meglátták a tehetség szikráját, amikor négyéves koromban egy kakast rajzoltam, amit anyám aztán sokáig őrzött, és akkor apu ebbe az irányba kezdett el terelgetni. A Nemzeti Bank rajzszakkörébe kezdtem el járni, ahová a kedvemért ő is eljött, de amikor nem volt ott, akkor én azért kiszöktem és belógtam a szomszédos filmvetítésre. Ott ugyanis rendszeresen ment egy filmklub, ahol régi magyar filmeket is vetítettek, ott volt például Tolnay Klári is a Págerrel, a régi közös filmjüket nézték. De azért hetente eljártam a Nemzeti Bank rajzszakkörére is.

-

Miket rajzoltak ott?

Csendéleteket és hagyományos, klasszikus Dávid-fejrészleteket, majd viszonylag hamar, 11 éves koromban már férfiaktot rajzoltam ott. Ezzel párhuzamosan a pomázi általános iskolában a rajztanárom szintén látta bennem a lehetőséget, ő is nagyon terelgetett, támogatott.

A legtöbb ember gyerekkorában szeret rajzolni, azután később sokan felhagynak vele, de ha jól értem, az ön életéből a rajz sosem kopott ki.

Ezt nem hagyta az apám. Később viszont nem vettek fel elsőre a főiskolára, ami abszolút nem volt meglepő, mert nem voltam sem KISZ-tag, sem munkás származású. Az én osztályomból egy embert vettek fel elsőre, sokan pedig úgy döntöttek, hogy elmennek segédmunkásnak vagy egy gyárba, mert az később jó pontot jelentett, ha valaki kétkezi munkával töltötte az idejét. Akkor történt, hogy a Pannónia Filmstúdióba befutott egy amerikai sorozatra szóló megrendelés, amihez nem volt elég a meglévő kapacitás, és ezért rajzolókra volt szükségük. Bejöttek a Török Pál utcai iskolába, és mondták, hogy lehet jönni felvételizni. Elég sokan el is mentünk, és abból a felvételiző társaságból ketten bekerültünk – de hát mi akkor már olajjal festettünk, aktokat rajzoltunk, festők voltunk.

Ez volt akkoriban az ambíciója, hogy festőművész legyen?

Igen, noha azt is tudtam, hogy az én két festőművész tanárom sem abból él meg. Tehát a főiskoláról évente kikerült tíz-tizenkét festőművész, de hol tudott megélni ennyi ember pusztán a művészetből, hol tudott kiállítani? A hírnév kevés lehet ahhoz, hogy egy festő magából a művészetéből meg tudjon élni. Ez köztudott volt, de azért mi meg voltunk ezzel fertőzve. A Pannóniában mindenesetre fehér pauszpapírra, tűhegyesre hegyezett ceruzával kellett valamilyen rajzfilmfigurát rajzolnunk, majd ugyanazt másik pózban és arckifejezéssel, de lehetőség szerint úgy, hogy ujjlenyomat se maradjon a papíron.

De ezek szerint jól sikerült a próbarajzolás…

Állítólag megütöttem az alsó határát. Mert hát mi akkoriban keresővonalakkal kezdtünk minden rajzot, vázlatoltunk, visszatöröltünk – én például imádtam szénnel rajzolni. De hát azt itt nem lehetett, mivel az egy elég mocskos eszköz, ahogy az olaj is. Festés közben örökké a köpenyünkben töröltük le az ecsetet, hogy a végén szinte már megállt az a köpeny. De hát akkoriban az volt az artisztikus, és egyáltalán az öltözködési stílusunk is olyan volt, kötött, lógó, loncsos pulóverekben jártunk… Akkor még farmer például nem létezett, de a kékfestős cejgnadrágból varrtunk magunknak farmernek tűnő nadrágot. Szóval a bennem élő művészpalánta tiltakozott ez ellen a majdnem mérnöki tisztaság ellen.

„A Pannónia az első perctől kezdve megfogott”

 

Amikor felvették a Pannóniába, ideiglenes dolognak tekintette? Nem látszott még, hogy ez egy hosszú kifutású pálya lehet?

Sőt, majdnem biztos voltam benne, hogy nem. Meg nem is tudom, akkoriban az írás is érdekelt. Az apám révén időnként belekóstolhattam a nemzeti bankos amatőr színjátszásba is, kipróbált egy-egy kisebb szerepben, és bár én tudtam magamról, hogy rohadt tehetséges vagyok, csakhogy nagyon gátlásos voltam a színpadon… Rögtön lángvörös lettem, hasra estem. Később persze, amikor már színészt kellett instruálni meg előjátszani, vagy a figurával rajzban lejátszani a szerepet, akkor ezt a tapasztalatot hasznosítani tudtam. Mindenesetre ezzel azért úgy kokettált az ember.

-

Végeredményben pedig abban, ami a fő hivatása lett, ez a kettő, tehát a rajz meg a színészet találkozott.

Ez volt a lényeg, amikor erre végül rájöttem.

Mindez nagyjából mikor tudatosult önben?

Amikor már animálhattam. Az is nagy élmény volt, amíg fázist rajzoltunk, tehát amikor a kulcspozíciók közti fázisrajzokat kellett rajzolni – például, amikor a figura fölemeli a kezét, odanyúl a kalapjához és megemeli. Az egy elég nehéz feladat, de amikor aztán felvették, és először láttam, ahogy megmozdul és folyamatos mozgásélményt ad,

az egy reveláció volt.

De akkor én még szakmányban kuliként gyártottam ott a rajzokat. Viszont a Pannónia az első perctől kezdve megfogott, nem is annyira a rajzfilm miatt: a büfé tele volt színésszel, mentek a nagy röhögések, anekdotázások, és csinosabbnál csinosabb lányok voltak, mert a kifestők és a kihúzók között tényleg rengeteg jó nő volt, és a stábban is közvetlen hangnem uralkodott. Bejött például Dargay Attila, a hóna alatt nyolc üveg sörrel. Azt mondta, á, te vagy az új fiú, gyere, most indulunk egy filmmel, és itt az a szokás, hogy megünnepeljük. Indultunk még filmen sokszor, de soha többet ilyen nem fordult elő! Szóval a miliő, az atmoszféra nagyon-nagyon jó volt, és rögtön megfogta az embert. Gyakornokként kezdtem, két hónap után pedig státuszba vettek, és akkor 200 forinttal rögtön megemelkedett a fizetésem.

Gondolom, ez nem volt rossz pénz annak idején.

Nem. Ez volt a harmadik, negyedik vagy az ötödik szempont, ami amellett szólt, hogy ebben a szakmában lehet és érdemes maradni. Amikor viszonylag hamar fázisrajzolóból kulcsrajzoló lettem, ott történt egy nagy minőségi ugrás, főként anyagiakban, mivel az a szakmai ismeretek olyan fokát jelentette, amit ugrásszerűen többel honoráltak. Amikor a katonasághoz behívtak összeírásra, akkor be kellett diktálni, hogy mit csinálok és mennyit keresek. És amikor megmondtam, akkor hirtelen összeszaladt a kiegészítő parancsnokság, mert akkor kerestem talán 5 ezer forintot. Volt egy alapfizetésünk, ami nagyjából 1500-1700 forint volt, de a filmek után, amin dolgoztunk, prémiumot kaptunk. Szóval nekem ez is fontos szempont volt a csinos nők, a színészek, a rajz mellett. Ráadásul a film akkor a kedvenc műfajom volt. Mert jó, hogy tudok festeni, rajzolni, de azért a művészetek művészete a film! Lenin is megmondta, hogy abban az irodalom, a zene, a képzőművészet, tehát a vizuális látvány, a színészet mind együtt van, és jó esetben még szól is valamiről. Úgyhogy akkoriban rengeteget jártunk moziba.

Emlékszik még, mi volt az a film, ami akkoriban nagyon megragadta?

Hát akkor ment az olasz meg a francia újhullám, és akkor indult a cseh meg a lengyel filmek nagy korszaka. Mi mindenevők voltunk, nagy mozizások voltak. Akkor kezdett betörni az egzisztencializmus Magyarországra is, mi meg éjszakákig tartó vitákat folytattunk. A Nyugatival szemben volt egy Bajtárs nevű büfé, ami még éjszaka fél 12-kor is nyitva volt, vettünk egy zacskó rósejbnit, és a körúton Hemingway novelláiról meg novellaírói tevékenységéről folytattunk érdekfeszítő szakmai vitákat. Majd felmentünk valamelyik barátunkhoz, és nekiálltunk nála kártyázni.

De közben a Pannóniába azért, gondolom, mégiscsak be kellett járni, és másnap reggel meg kellett jelennie.

Persze, de kötetlen volt a munkaidő. Papíron nem, de mi tettünk róla, hogy az legyen. Egyszer felszereltek egy blokkoló órát, de másnapra elromlott, és hát egyébként sem vették szigorúan, hiszen filmhatáridők voltak. A film elején általában lógás volt, majd a végén éjszakázás és bent alvás, és amíg ez működött, addig nem nagyon vegzálták az embert.

-

Ha abból indulunk ki, hogy a filmkészítés egy közösségi tevékenység, hogyan viszonyul mindehhez a rajz? Amikor például megkaptak egy feladatot, akkor az egy magányos tevékenység volt, vagy egy közös együttgondolkodás eredményeként oldották meg?

Először is négyen voltunk rajzolók egy szobában, a rendező a kulcsrajzolóval meg egy másikban. Ha valaki azt mondta, hogy te, ezt a kezet nem tudom megrajzolni, akkor a másik odalépett és megrajzolta. Ez tehát

mindenféleképpen közösségi munkafolyamat volt.

Én láttam, hogy ők mit rajzolnak, ők meg azt, hogy én mit rajzolok, melyik jelenetet. Nem volt magányos tevékenység, de mostanra már azzá vált. Ezek a műhelyek megszűntek, tehát nincs olyan stúdió vagy csak nagyon kevés, ahol ugyanígy együtt, bejárósan dolgoznak. Általában hazaviszik a munkát, otthon megrajzolják, interneten küldik oda-vissza, a korrekciót is. Úgyhogy lehet így is, távmunkában filmet készíteni.

De azért nagyon más volt a régebbi módszer, ugye?

Nagyon más. Sokkal szebb… vagy jobb. 

Mikor volt az, amikor azt mondta bármelyik alkotásra, hogy ez egy Ternovszky? Mikor jött el az a pillanat, amikor a magáénak érezte az adott művet?

Minden jelenetet, ami a filmben megjelent, többen csináltunk, és amikor már mozogva megjelent, azt a magaménak éreztem, noha a filmet még nem. De amikor már animátor lettem, akkor úgy éreztem, hogy az tényleg az enyém. Ott általában kaptam hozzá egy beállítási rajzot, egy sztorit arról, hogy abban a jelenetben mi történik, és melyik dialóg hangzik el. És akkor azt már én döntöttem el, hogy mekkorában rajzolom, és animátorként a háttérvázlatot is én csináltam. Egy idő után pedig el is ismerték, hogy hát ezt a Béla rajzolta, és mennyivel jobb, mint a másé! A teljesítményt később én is megpróbáltam honoráltatni. Volt, aki persze elment a stábból, mert nem bírta a túlterhelést. Magasak voltak az elvárásaim, és sokszor kértem, hogy javítsanak ki valamit. Voltak ügyesek, akik erre azt mondták, hogy Béla, nem értem, hogy gondolod… A vége az lett, hogy leültem és megrajzoltam helyette, de aki folyamatosan ezt csinálta velem, azt már nem kértem a következő produkcióban.

 

Nepp József, Jankovics és a többiek

 

A rajzfilmrendezésnél fontos egyébként, hogy a rendező tudjon rajzolni?

Szerintem, meg a Jankovics, meg a Dargay meg a Gémes szerint igen. De voltak olyanok is, akik tudtak rajzolni, de nem tudtak animálni. Például Kovásznai György zseniális festő volt, és nagyon tudott rajzolni, de animálni nem tudott. Én, a Nepp Jóska, a Jankovics Marci meg a Gémes, mi azt vallottuk, hogy az az igazán jó rajzfilmrendező,

aki rajzolni is, animálni is tud.

Meg mindent tud. Egy időn túl azért kellett felhagyni ezzel, mivel sorozatokban vagy nagyjátékfilmnél ezt nem lehetett, ott muszáj volt leosztani munkakörökre. Évtizedeken át dolgoztam társrendezőként Nepp József mellett, ő például nem szerette azt a részét, amikor a kollégákkal foglalkozni kellett, korrigáltatni, mozgáspróbát nézni, adott esetben összeveszni velük. Én meg ezt élveztem, és meg is tudtam mutatni nekik, hogyan kell csinálni. Tehát elfogadták, hogy az elvárásaim magasak. A vágásnál már Nepp is visszajött, és a kép, a hang a zene vágását már ő csinálta. Tehát az előkészítés és az utómunka érdekelte. Szerette a zenét, pláne a zenefelvételeket, értett is hozzá nagyon.

Ha jól értem, akkor az önök barátsága egy szakmai alapú barátság volt.

Így volt, persze. Ott ismerkedtünk meg. Jankovics Marcellel volt még nagyon jó munkakapcsolatom, csak aztán ő erről a területről levált, és egy olyan irányba ment el, amelyben a népművészet, az ezotéria, a jelképrendszer dominált. Ellenben Nepp Dodival nekünk teljes mértékben azonos volt a humorérzékünk, és egybevágott, amit szerettünk, amit csinálni akartunk. Azaz nem gyermekfilmet, jó esetben családi filmet, de ha felnőtt lett, az sem volt baj! De

mindig olyan filmet akartunk csinálni, ami a közönséget célozta meg.

Hagyták magukat egyébként kísérletezni ebben az időben? Szabad kezet kaptak az ötleteik megvalósításában?

Azt kell mondanom, hogy igen, ha volt ötlet. Viszont egy idő után rájöttem, jobb, ha ezt a részét Neppre hagyom, úgyhogy minden filmem forgatókönyvét ő írta – de nem csak nekem, a fél Pannóniának. Írt Foky Ottónak, Dargay egész estés filmjeiben mindig ő írta az első verziót, vagy társíróként vett részt benne. Az együtt munkálkodásuknak az vetett véget, hogy Dargay Attila ontotta a gegeket és a poénokat, de hát Nepp Dodinak meg nagyon jó dramaturgiai érzéke volt, és felismerte, ha valami csak egy üres petárda, és nincs helye a szövegben. Mire Dargay meg azt mondta: hát most minden poénomat kiirtja! De nem zavarták egymás köreit, mert Dargay inkább a fiatalabb korosztályt célozta meg, értett is a nyelvükön. A Gusztávokat még együtt csinálták hármasban, a Dargay-Jankovics-Nepp hármas akkor alakult ki, együtt emlegették őket, mert a történetek 70 százalékát Dodi találta ki, 25 százalékát Dargay, 5 százalékát a Marci, viszont Jankovics rajzolta meg, tehát ő találta ki a figurát.

A Gusztáv-széria alapötlete abból adódott, hogy Nepp József készített egy filmet Holnaptól kezdve címmel. Ebben a főhős dohányzik, meg egyéb káros szenvedélye van, de mindig fogadkozik, hogy majd holnaptól kezdve minden meg fog változni, de persze semmi nem változik. És akkor jött az ötlet, hogy legyen egy sorozat az emberi gyengeségre, a kispolgárságra kihegyezve. Akkor már igény volt arra, hogy sorozatot készítsünk, de azokat még nem a televízióban vetítették, hanem a moziban. A Gusztávokból például a híradó és a játékfilm közt vetítették az első szériát, csak utóbb rendelte be aztán a Magyar Televízió. Dargay Attila viszont tele volt tényleg sziporkázó gegekkel, ötletekkel, és az első Gusztáv-szériában még tíz másodpercenként durrant egy képi-animációs poén, aztán a sokadik Gusztávra már úgy elfáradt a társaság, hogy igyekezni kellett, hogy legalább percenként legyen egy. Viszont ami sikeres volt, azt újra meg újra akarta a Televízió vezetősége. Az alkotók közül például senki nem akart Mézga-folytatást. Vagy a Macskafogó folytatását.

Mert lezártnak érezték?

Igen. Az első Mézga-sorozat nagy siker volt, és amikor a Televízió előállt azzal, hogy folytatni kellene, csináltak egy közvélemény-kutatást arról, hogy melyik figura a legnépszerűbb. Kiderült, hogy Aladár, a maga kis koravén okosságával és az „egy forintért megmondom!” poénjaival. Akkor született a döntés, hogy a következő tizenhárom történetet Aladárra építik, és bár a család még együtt indul útnak, de aztán Aladár különböző bolygókra repül a Gulliverklivel, és ott a kutyájával kalandokba keveredik. De nem jött be, mert hiába voltak jók és izgalmasak a különböző bolygókon a kalandjai, de az, ami a Mézgában eredetileg megfogta a közönséget, az a kispolgári családi civakodás – szóval a papucsférj, az energikus női anyai szerep, a pimasz kamaszlány és a kis zseni gyerek, meg a szomszéd Márissal való örökös perpatvar – itt hiányzott. Néhány év szünet után megint előállt a Televízió, hogy folytatni kellene a sorozatot. A család akkor megint együtt volt, a harmadik széria kronologikusan összefüggő epizódokból állt, és a Hufnágel Pisti utáni keresésre felfűzve adott ki egy világkörüli utazást. Az a széria megint bejött, de elfáradtunk mi is, meg a sorozat is.

Miközben a műfajt általában egy gyerekskatulyába helyezik, nekem már az is kérdés, hogy a Mézga család egyáltalán gyerekfilmnek számít-e.

Úgy is hívtuk, hogy ez családi film, ez volt a meghatározása, és nem az Ifjúsági Főszerkesztőség rendelte meg, hanem a Szórakoztató Főszerkesztőség.

Akkor önök eleve tudták, hogy ezt a sorozatot nem feltétlenül gyerekekre pozícionálják.

Így van.

A Mézga bizonyos szempontból nagyon hasonlít a Gusztávhoz, hiszen mindkettő a kisember története. Ezzel szemben a Macskafogó egy igazi szuperhős sztori. Már többször elmondta, hogy az egész film tulajdonképpen egy klipből, a patkányok gengszterdalából indult – viszont összességében nagyon sok klip készül, és nem feltétlenül lesz mindegyikből egész estés film. Mitől volt más ez a történet? Mi volt az oka, hogy egy egész film nőtt ki ebből a klipből?

Akkor már műfajilag elég sokféle hatás érte a magyar nézőt: akciófilmek, science fiction filmek, szuperhős filmek, a James Bond-sorozat. Mi már elég sokat láttunk ezekből, például külföldi fesztiválutakon, és kint megvásárolt kazettákat hoztunk haza és egymás közt terjesztettük. A Gorkij fasorban, a filmszövetségben minden héten többször is volt vetítés, ahol a Magyarországra bekerült, de nem feltétlenül bemutatott filmeket vetítették. Úgyhogy rengeteg filmet láttunk, olyat is, ami aztán Magyarországon nem kerül forgalmazásra. Ezek közül nagyon sok mindent szerettünk, és hát a Nepp zseniális fejében ez a sztori összeállt mindezek paródiájává, ami nem direkt paródia volt, hanem egy önmagában is megálló történet, amelyekben viszont megjelennek idézetek, utalások. Szóval a franc tudja, de a Macskafogó minden szempontból egy kegyelmi állapotban íródott és létrejött produkció.

 

Megérett az idő a Macskafogóra

 

Mit jelent ebben az értelemben a kegyelmi állapot?

Azt, hogy megérett, megértünk rá mi is, és eljött az az idő, amikor én megértem arra, hogy egész estés filmhez jussak. A Pannónián belül ennek megvolt a folyamata – az, hogy Jankovics Marci jóval fiatalabban, mint Dargay vagy Macskássy, megcsinálhatta az egész estés János vitézt, egy sorból kiugró vagy eltérő folyamat volt. Az ő pályázata vagy az ő figuratervei voltak azok, amik elfogadtattak, és ő erre nagyon komolyan ráhajtott – szóval a lehetőséget megérezte benne. Ez egy egyszeri alkalom volt. Megcsinálta, meg is nyerte, és kurva jó lett. Részt vett benne Nepp, Richly is, Szoboszlay Péter, egyedül a Dargay nem, de én igen. Szóval a kinevezett rendezők beszálltak, és alázatosan aládolgoztunk Marcinak. Elkészült. Utána kiderült, lehetőség nyílik arra, hogy évente készüljön egy-egy egész estés film. Addig nem, de a Macskafogó idejére már megérett az idő, vagy beértem én, hogy már rám is sor kerülhet. Nepp Dodival akkor már hosszú évek óta együtt dolgoztunk, és ő tudta, hogy engem milyen téma érdekel. A Gusztáv-filmeknél például olyan epizódokat csináltam, ami krimis volt. A sport iránt érzett vonzalmamat kiéltük a Modern edzésmódszerekben, az állatok iránti szerelmemet a Tartsunk kutyát!-ban. Akkor már megírta és be is adtuk a forgatókönyvet a filmfőigazgatósághoz azzal, hogy akkor Ternovszky rendezné a Macskafogót. Szóval, én megértem, az idő, a közönség is megérett, csak a filmfőigazgatóság nem érett meg rá.

-

Visszadobták?

Úgy visszadobták, mint a franc.

Ezek szerint simán benne volt a pakliban, hogy a komplett Macskafogó a fiókban marad?

Persze, akkor még simán benne volt. De mondom, hogy a történelem és az idő mégis megérett rá, viszont ehhez kellett az is, hogy Matolcsy György (a Pannónia akkori igazgatója – a szerk.) elmenjen szabadságra, és Kunz Román helyettesítse, akivel én akkor már együtt dolgoztam a Pumuklin a Bajor Televízióval. Kellett az is, hogy beessen egy Kanadából hazalátogató magyar disszidens, Joseph Sefel, aki a benne motoszkáló hazafiasság miatt úgy érezte, hogy támogatná a magyar kultúrát. Megkérdezte, hogy mibe érdemes pénzt fektetni, mire mondták neki, hogy a magyar komolyzene világszerte piacképes, meg ott van a Bóbita Bábegyüttes, ami a Ki mit tud? kapcsán bekerült a köztudatba. Meg volt az animáció, a rajzfilm. Pécsre nem volt kedve lemenni, és akkor kijött a Pannóniába. Kérdezte, hogy van-e valami, mire Kunz elővette a fiókból a Macskafogó forgatókönyvét, amit a filmfőigazgatóság azzal utasított el, hogy nem vágott egybe a kultúrpolitikai elképzelésükkel.

Kiderült, hogy mi volt az a kultúrpolitikai elképzelés?

Hát, mit tudom én, a szocialista erkölcsről szóljon, vagy ilyesmi. De nem gátolták meg, hogy a Pannónia saját erőből megvalósítsa. Azt tudták, hogy a Pannóniának nincs saját pénze, de nem kifogásolták, ha koprodukcióban meg tudja valósítani. Tehát nem tiltották le.

Egyébként ez fontos, nem?

Hát persze, hiszen akkor a három T – a tűrt, tiltott, támogatott – az eredeti formájában már nem élt, de azért letilthatták volna. Mindenesetre Sefel elvitte a forgatókönyvet és egy éjszaka alatt elolvasta. Majd visszajött azzal, hogy őt ez érdekli, és Kunz Román rögtön alá is íratott vele egy szándéknyilatkozatot. Úgyhogy, amikor Matolcsy visszajött a szabadságáról, már kész helyzet elé volt állítva, de nem gátolta ő sem. Pedig azért volt olyan, amikor például Rejtőt szerettünk volna adaptálni – az volt az első Nepp Józseffel, amit a fejünkbe vettünk, a Piszkos Fred, a kapitány. El is készült félig a storyboardja, de időközben elkészültek a játékfilmes Rejtő-adaptációk, és rájöttünk, hogy ez tuti bukás. Annak idején én azt vallottam, hogy ha valami képes a rejtői verbális humort adaptálni, akkor az a rajzfilmfigura lehet, a képi vizuális gegek. Amikor kiderült, hogy a filmes adaptációk rohadtul nem sikerültek, azért még a Piszkos Fred felment a filmfőigazgatósághoz, de szerintem már Matolcsy is úgy küldte fel, hogy ő sem akarta igazán. Utána Jankovics Marci zseniális figurákat tervezett nekem A tizennégy karátos autóhoz, hiszen akkor már toporogtam, hogy egész estés filmet készítsek, csak még nem volt elfogadott forgatókönyv.

És akkor ebben a pillanatban, két elakadt Rejtő-adaptáció után lépett be a Macskafogó?

A második már nem is jutott el a filmfőigazgatóságig, bár Marci megcsinálta a figuraterveket, de már vacilláltunk, hogy föl kéne hagyni a Rejtővel. Jött ugyanis egy újabb generáció, amelyik nem a Rejtőn nőtt föl és nem élvezte, nem nagyon értette.

Viszont az a szatirikus látásmód, ami a Rejtő-könyveket jellemzi, abszolút érvényes a Macskafogóra is.

Persze, és hát ez volt Dodiban is. Nagyon jellemző volt rá a fekete humor, már az egyedi filmekben is, mint az Öt perc gyilkosság, vagy nálam a Mindennek van határa.

Ahhoz a forgatókönyvhöz képest, amelyet a kanadai befektető elolvasott, mennyire maradt hű a kész film?

95 százalékban. Sefel azt mondta, hogy majd ő hoz Hollywoodból olyan szakembereket, akik tanácsot adnak ahhoz, hogy a film piacképes legyen Amerikában is. És akkor idejött két fiatalember, akik elkezdték górcső alá venni a forgatókönyvet, és kritikai megjegyzéseket tettek – azért voltak köztük értelmes dolgok is. Például azt mondták, hogy ne csak egerek és macskák konfliktusa legyen, ne csak a jók és a rosszak harca, hanem a macskák közt is legyen valaki, aki átmenetet képez. Így került bele Safranek kislánya, Cathy, meg Samu, az egérgyerek. Nepp pillanatok alatt hozzáírta ezt a kis epizódot. A másik kérésük az volt, hogy ne legyen benne vér, szadizmus, halál. Az első változatban még az volt, hogy amikor Teufel megkarmolja Safraneket, akkor üvöltés hallatszik, majd kívülről látjuk az irodaajtót, és az eredeti forgatókönyvben a kamera lesvenkel, és a küszöbön át, az ajtó alatt csurog ki a vér. A véglegesben az üvöltést halljuk, majd utána már csak a bekötözött fejű Safraneket látjuk. Később Sefel átmenetileg tönkrement, hirtelen likviditási problémái lettek, de akkor már a pénz 50 százalékát átutalta, ami több is volt, mint amiből a korábbi filmek készültek.

-

Így aztán szabad kezet kaptak?

Teljesen azt csináltunk, amit akartunk. Később Sefel helyzete rendeződött, és ugyan nem az egész eredeti szerződés szerinti összeget fizette ki, de annak fejében jogokat adott vissza. Időközben a Pumukli producere szintén beszállt, de ő eleve nem is szólt bele a munkába. A legvégén még kijöttek a filmfőigazgatóságtól az éves termést, a szinkronfilmeket, az elkészült rajzfilmeket átvenni, és közölték velük, hogy van itt még egy film, ami háromnegyed részben kész van. Megnéztek két felvonást a Macskafogóból, a dialóg már alá volt téve, a kép meg volt vágva, és akkor azt mondták, hogy „hát miért nem szóltak, hogy itt ilyen jó filmek készülnek?”. Mondta ezt az a Kőhalmi, aki korábban aláírta az elutasító papírt. Gombárral ült kint, aki a MOKÉP vezérigazgatója volt. Rögtön átutalt tízmilliót a filmfőigazgatóság, és forgalmazóként ötmilliót a MOKÉP. Úgyhogy ki lettünk segítve.

 

„Gyerekek, színésszel kell dolgozni”

 

Milyen volt akkoriban Magyarországon a rajzfilm megítélése? Amikor például kimentek a színészi felkérések, akkor mindenki örömmel igent mondott?

Nem kellett győzködni senkit, már csak azért sem, mert viszonylag magas gázsit fizettünk. Mi azt mondtuk, hogy ezt a pénzt tulajdonképpen a rádiójáték és a tévés gázsi közt lehet belőni, és jóval többet kaptak, mint a szinkronért. Ez tulajdonképpen egy szinkrontevékenység volt, de itt azért nekik kellett a figurát kitalálni. Tehát

ez egy alkotó folyamat volt,

és ezt ők is belátták. Azonkívül mindig jó színészeket hívtunk, mert elv volt, hogy a legjobb színészekkel dolgozzunk, és ne a büféből hívjuk, aki éppen ott lebzsel. De azért volt olyan is, amikor például Béres Ilona azt mondta, hogy ő nem tud rajzfilmesen beszélni. Mire mi meg azt mondtuk, hogy pont nem úgy kell, mert nekünk a Béres Ilona hangja, az ő karaktere kell. Volt a színészekben egy olyan tévhit, hogy a rajzfilmben gügyögni kell, viszont mi aszerint választottuk a színészeket, hogy milyen a hangszíne, milyen a megjelenése, hogy az alkati, morfológiai adottságai alapján milyen szerepei voltak. Gelley Kornél egy magas, vékony színész volt, szegényre állandóan negatív szerepeket osztottak, ideális Teufel lett volna. Csakhogy ő addigra meghalt, viszont egyáltalán nem jártam rosszul Benedek Miklóssal… A Macskafogónak Hap Magda volt a vágója, és ő mindig azt mondta: „Gyerekek, színésszel kell dolgozni”. De ez azt jelentette, hogy nagybetűs színésszel, és nem pojáccal, ahogy Romhányi nevezte.

A műfaj mennyire engedte meg az improvizációt?

Itt nagyon megengedte. Ma már másképp vesszük fel a dialógot, elmondják külön a szövegüket a színészek, és később azt összevágják. Tökéletesen meg lehet csinálni úgy is, de ezzel pont a spontaneitás szűnik meg. Amikor a négy patkányt alakító színész együtt körülállta a mikrofont, folyamatosan hülyítették egymást. Például az, hogy „te, te nagyon hülye”, nem volt benne, a Kern ott improvizálta rá, hogy „állat vagy”… Ők is fetrengtek a röhögéstől. És persze megvettük, benne maradt, úgyhogy improvizáltak jócskán.

Emlékszik még a bemutató utáni időszakra, milyen volt a fogadtatás?

A bemutató nem mérvadó, hiszen általában a kollégák, rokonok jönnek el. Viszont két nap múlva valaki mesélte, hogy a buszon hallotta, hogy két fiatal erről beszél. Jól ment a suttogó propaganda, sőt, jegyüzérek árulták a jegyet, nem lehetett kapni. Aztán később én is elmentem egy moziba, beültem a Vörös Csillagba és végignéztem a filmet. És ami egyszerű vetítésen nem volt megszokott, a végén nyíltszíni taps tört ki. Én pedig jöttem ki a tömeggel együtt, és nem tudták, hogy én csináltam, de marha jó érzés volt. Viszont a hivatalos kritika eléggé lehervasztó volt.

Egy ilyen közönségsiker után már könnyű a pálya? Tehát, ha az ember készít egy Macskafogóhoz hasonló sikerfilmet, utána csinálhat bármit?

Csinálhatna, ha nem ért volna be az idő a rendszerváltásra, és azt megelőzően nem szűnik meg az állami támogatás hagyományos formája. Beindult a kereskedelmi televíziózás, de nem rendeltek filmeket, hanem inkább külföldi animációs sorozatokat, filmeket vettek. Úgyhogy ahelyett, hogy a lehetőségek tárháza nyílt volna szélesre, a teljes megsemmisülés réme fenyegetett.

-

Említette, hogy a Macskafogó kegyelmi állapotban készült – a folytatásnál mi volt a helyzet?

Nem véletlen, hogy húsz év telt el a két rész között,

mi ugyanis nem akartunk folytatást. Nem akartuk a Mézgánál és a sorozatoknál sem. Úgysem lehet felülmúlni, láttuk az amerikai filmeknél, hogy a folytatás csak elvétve lett ugyanolyan sikeres. Aztán egyszer csak jött két producer, és azt mondtuk nekik, ha összeszedik a pénzt, akkor beszélhetünk róla. Majd megjelentek, és közölték, hogy a büdzsé összeállt. Nepp Dodi akkor még mindig húzódozott, de én megfőztem, mert azt szerettem volna, ha még egyszer magyar forgatókönyvből, magyar rendezővel, magyar hangon, magyar színészekkel, jól fizető munkát tudnánk adni a magyar animációs szakembereknek. Nepp akkor megírta a forgatókönyvet, és elkezdtük összeszedni a társaságot, de aztán kiderült, hogy ez a nemesnek tűnő gesztus nem működik, mert valaki bérmunkastúdióban dolgozott, más nyugdíjba ment, a harmadik külföldre költözött. Végül fiatalokból összeszedtük a csapatot, olyanokból, akik frissen végeztek a főiskolán, és még ezeken a filmeken, sorozatokon nőttek fel. De a zömét már külföldi vendégmunkásokra, román, ukrán animátorokra meg rajzfilmesekre kellett alapozni. És addigra már az egész technológia megváltozott, hiszen már nem celluloidon, hagyományos trükkasztalon rögzített kamerával kellett a jeleneteket felvenni, hanem szkennelve, számítógépes kifestéssel. Azt megelőzően én soha olyat nem kértem senkitől, se operatőrtől, se animátortól, amit én magam ne tudtam volna jól vagy jobban megcsinálni. De itt már elment mellettem a világ, és azt a klasszikus rendezői attitűdöt tudtam csak érvényesíteni, hogy megmondom, mit akarok, de már nem játszom elő.

A mostani fiatalok munkáját követi?

Követem. Most már három különböző egyetemen is folyik animációs képzés, és nagyon tehetséges fiatalok kerülnek ki ezekről a helyekről, akik a pályázati pénzekből lehetőséghez is jutottak, elkezdték mutogatni magukat. Egy bajom van ezzel, hogy azért ők még ebben a lila köd állapotban vannak. Zömében fesztiválfilmeket akarnak, és fesztiváldíjakat akarnak nyerni. Szóval most ez a spleen világfájdalom van rajtuk, humor csak elvétve, jóformán semmi.

És ön mit javasolna, milyen receptet kellene követniük?

Hogy most már ezt vetkőzzék le,

oszoljon el a lila köd.

Én mindig azt vallottam, hogy olyan filmet akarok csinálni, amit nézőként szívesen nézek és élvezek. Amikor az akadémiai székfoglalón azt mondtam, hogy a „vásznon innen, vásznon túl”, arra utaltam, hogy egy darabig a vásznon innen voltam és festettem rá, aztán átkerültem a másik oldalára – azaz a filmvászon másik oldalára. De én filmkészítőként is megmaradtam nézőnek.

-

Bele tud feledkezni egy filmbe?

Persze. Sőt, amibe nem tudok belefeledkezni, azt nem is nézem végig.

Van még olyan filmterve, amit szeretne megvalósítani?

Tervek vannak a fiókban, és ott is maradnak. Ha fiatalok jönnek, mindig mondom nekik, hogy próbáljátok meg, pályázzatok vele, de az a baj, hogy én most pályázatokat bírálok el, legalábbis televíziós kategóriában. Tehát ott sokszor összeférhetetlen lenne bármivel is pályázni, de nincs is rá nagy késztetésem, rendszerszerű munkára már nem vágyom. Én nem tudok otthonról dolgozni, mert ezt a számítógépes küldözgetést, szkennelést nem szeretem. Nekem ahhoz asztal meg ceruza kellene.

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

Maszkot húzott a Macskafogó hőse is

Ternovszky Béla rendező legnépszerűbb műve vitán felül a Macskafogó, nem véletlen, hogy a mesebeli Intermouse legagyafúrtabb ügynöke, Grabowski révén kért fel mindenki az otthonmaradásra.

...
Szórakozás

Andy Serkis animációs filmben rendezi meg az Állatfarmot

A hányattatott sorsú produkciós terv végre révbe érni látszik.

...
Gyerekirodalom

Animációs rövidfilm készült Rofusz Kinga Otthon című silent book-jából

Két éve jelent meg a Vivandra Kiadó gondozásában Rofusz Kinga Otthon című kötete, amely szavak nélkül, kizárólag a képek révén mesél. A könyvből animáció is készült a K.G.B. Stúdió közreműködésében, amelyet bárki megtekinthet a Youtube-on.

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Az első hindiből fordított regény kapta a Nemzetközi Booker-díjat 2022-ben

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége 

...
Hírek

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...
Hírek

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

...
Hírek

Budapest környékén kószál egy medve

...
Szórakozás

A Top Gunon kívül is van repülős élet

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Veres Attila forgatókönyvében a hatalom dönti el, kinek lehet gyereke és kinek nem

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

A hét könyve
Kritika
Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

David Sundin interaktív képeskönyve, A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák minden idők egyik legdacosabb gyerekkönyve, cserébe viszont felejthetetlen kalandot ígér azokra az estékre, amikor a gyerek sehogy sem akar elaludni, sőt, azt is megmutatja, hogy az olvasás nemcsak a passzív befogadásról szól, hanem valódi varázslat.

...
Gyerekirodalom

Egressy gyerekregényében zajos gördeszkások borzolják a lakótelepi kedélyeket

Egressy Zoltán dráma- és regényíró új gyerekregényében egy csapat gördeszkás zavarja meg a lakótelep nyugalmát, az ellentétek viszont nem feloldhatatlanok.

...
Gyerekirodalom

Pavlova kisasszonytól Petunia néni lazacáig - 3+1 gasztrokönyv gyerekeknek

Az ételekkel és ízekkel való tudatos ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, éppen ezért most összeszedtünk néhány kimondottan gyerekeknek szóló könyvet, amelyek szemléletesen mesélnek a gasztronómiáról, és még recepteket is tartalmaznak.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről