Taylor Swift regényírói bemutatkozása egyelőre elmarad

Taylor Swift regényírói bemutatkozása egyelőre elmarad

Bár pár órára felrobbantotta az internetet a pletyka, miszerint Taylor Swift a The Eras Tour után kiadja A Girl Called Girl című debütáló regényét, a rajongók reménykedése ellenére a dolgok jelenlegi állása szerint ez a hír kacsa.

vn | 2024. augusztus 30. |

Augusztus 30-án arra ébredt az internet, hogy bárhova néztünk a TikToktól a Twitterig, a közösségi felületek azzal voltak tele, hogy a legutóbb a szenvedő költőkről lemezt megjelentető Taylor Swift hamarosan regényíróként is bemutatkozik.

A kamaszkori kézirat

Persze a szöveget nem a zsúfolt koncertsorozat szüneteiben írta a dalszerző-énekes, hanem még 14 évesen vetette papírra az ősváltozatát.

A címe: A Girl Called Girl, a cselekmény pedig egy anyát követ, aki fiút remélt a lánya helyett.

Az Elle cikke szerint Swift 2015-ben védette le a regény, annak hangos változata, valamint a hozzá tartozó merchandise-termékek jogait, az eredeti kéziratra pedig a szülei vigyáznak a megírása óta.

Taylor Swift menedzsmentje azonban nem erősítette meg a szöveg megjelentetéséről szóló híreket.

A Taylor-féle változat

Egyelőre nem sokat tudni Taylor Swiftnek a The Eras Tour lezárulását követő terveiről. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a mindenféle rekordot megdöntő és a szupersztár karrierjében is mérföldkőnek számító koncertsorozat decemberi befejezése után

az előadó jól megérdemelt szünetet tart.

Torontóban és Vancouverben kerül majd sor a turné utolsó fellépéseire, a rajongóknak pedig úgy fest, regény helyett az eredetileg 2017-ben rögzített Reputation című album várva várt, újra felvett változatával kell vigasztalódniuk.

Forrás: Elle

Nyitókép: Flickr / Ronald Woan

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Taylor Swift dalaiban annyi az irodalmi utalás, hogy külön könyvet ért

A Taylor Swift dalszövegeit elemző kötet olyan, mint egy kisebb irodalomtörténeti gyűjtemény.

...

Mi köze a Holt költők társaságának az új Taylor Swift-lemezhez?

Mit keres a nyitódalhoz készült klipben Ethan Hawke és Josh Charles? Illetve véletlen-e, ha Taylor Swift albumának címéről eszünkbe jut Robin Williams klasszikus filmszerepe?

...

Taylor Swift pop-up könyvtár felállításával promózza új albumát

Pénteken jelenik meg Taylor Swift The Tortured Poets Department című tizenegyedik nagylemeze. Az előadó egy versesköteteket tartalmazó installációval harangozza be az új albumot.

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel