Serj Tankian memoárjából kiderül, mennyi az esély a System of a Down visszatérésére

Serj Tankian memoárjából kiderül, mennyi az esély a System of a Down visszatérésére

Májusban megjelent könyvében a legendás zenekar énekese elmeséli a System of a Down élén töltött éveit, és megismerhetjük a kötetből az életét vezérlő elveket is.

vn | 2024. szeptember 30. |

„Sok mindent leírtam ebben a könyvben, méghozzá azért, hogy ne kelljen a sajtóban üzengetnünk egymásnak” – árulta el a People-nek a System of a Down (volt?) frontembere, Serj Tankian. A Down with the System: A Memoir (of Sorts) (nagyjából: Leszámolás a rendszerrel: Önéletrajz [vagy valami olyasmi]) májusban jelent meg, a Hachette Books gondozásában, és úgy fest, az örmény származású énekes leginkább lezárni szeretné ezzel a kötettel a System of a Downnal közös éveit.

A 20 éve várt nagylemez

A kilencvenes évek második, és a kétezres évek első felének ikonikus, örmény származású amerikaiak alkotta együttese utoljára 2005-ben jelentetett meg lemezt. Azóta több turnét is végigcsináltak ugyan a tagok (koncerteztek 2024-ben is),

de egyre kevesebb rá az esély, hogy újabb System of a Down-felvételeket rögzítenek.

A Down with the System: A Memoir (of Sorts) című kötetben Tankian nemcsak a zenekar sikereit részletezi, hanem ismerteti azokat a tényezőket is, amik miatt a Hypnotize című album megjelenése után felhagytak azzal, hogy új dalokat írjanak közösen.

Mélypontok és sikerek

Tankian a People-nek azt mondta, a memoárban arról ír, hogy miként élte meg az együttesben töltött éveket. Megosztja az olvasókkal azt is, hogy szerinte mik a hiányosságai, és őszintén beszél mindarról, amit elrontott a közös zenéléssel töltött időszak alatt.

„Ebben a kötetben – fogalmazott Tankian ‒ elmesélem azokat a történeteket, amelyeket el kellett mondanom, amelyek fontosak ahhoz, hogy az olvasók megértsék a történetemet és az elveket, amelyek szerint élem az életemet.”

Új dalok?

Az 57 éves énekes az önéletrajz megírásával kapcsolatban azt mondta, eredetileg jóval hosszabb volt a kézirat, azonban úgy érezte, hogy súlyosabb lesz a mű, ha a lehető legsűrűbb szövegváltozat kerül a könyvesboltok polcaira.

Hogy lesznek-e még új System of a Down-dalok? Ezzel kapcsolatban Tankian kiemeli, hogy ahhoz csodára lenne szükség a véleménye szerint. „Majd meglátjuk, hogy megtörténik-e” ‒ hagy a rajongóknak némi reménysugarat.

„Ha mindenki ugyanazon az oldalon áll, akkor akár össze is jöhet.”

Forrás: People

Nyitókép: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Shakespeare tragédiája megkapja a neki való zenét: Radioheadet

Egy manchesteri produkció számára hangszerelik át úgy a zenekar 2003-as felvételét, hogy az összecsengjen a Shakespeare-tragédiát meghatározó „gyásszal és paranoiával”.

...

30 megzenésített verssel érkezik a Kaláka együttesről szóló doku

Szeptember 26-ától vetítik országszerte a Kaláka ‒ a Kárpátoktól a Karib-tengerig című egész estés dokumentumfilmet. Pigniczky Réka rendezésében felcsendül az együttes tolmácsolásában az ötletadó Kányádi-vers is.

...

Bősze Ádám új könyve a zenetörténet legkülönlegesebb lényeit mutatja be

Míg Bősze Ádám első könyvében, a Nagy zenészek, nagy szerelmek című kötetben a zenetörténet hálószobatitkait ismerhettük meg, addig a Muzikális bestiák fókuszában a zeneirodalom furcsa kreatúrái állnak. Olvass el a kötetből egy részletet!

A hét könyve
Kritika
Nem csak te érzed magad üresnek, ez a globális tapasztalat
„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

Fancsali Kinga debütáló kötete nemcsak megmutatja, hogy milyen elnyomó világban élünk, hanem költészetté is formálja. 

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

Gyimesi Emesével beszélgettünk Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című könyvéről.

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

...

Növények, amelyekről nem is hinnéd, hogy ehetőek – Zöld könyv podcast Litkai Gergellyel

...

A spiritualitás fogja megoldani az ökológiai válságot? – Zöld könyv podcast Litkai Gergellyel

...

Puskás Panni: Az első novellámat remegve küldtem el az Élet és Irodalomnak