Az elmúlt évszázadok során Mary Shelley Frankensteinje olyan zavaros teremtésmítoszt szült, mint amilyen a szerző saját szörnyetege: a könyv szerzőségéről tudományos viták folytak, amelyeket a mélyen gyökerező szexizmus (tudniillik, hogy egy 18 éves lány biztosan nem írhatott volna ilyen könyvet!) és Shelley társasága - “nagy költő” útitársai: Percy Shelley és Lord Byron - ösztönzött. Amit azonban néha figyelmen kívül hagynak, az a körülmények bizarr együttállása. Ez késztette ugyanis arra Mary-t, hogy tollat ragadjon. Vulkánkitörések, lappangó vágyak, túlságosan ambiciózus kirándulás és gátlástalan kiadók ütköztek össze abban a történetben, ami az irodalomtörténet legtermékenyebb - és legszerencsétlenebb - vakációja lett.
Két nagy formátumú költő útnak indult, és a kalandnak köszönhetően az irodalom két legmaradandóbb karaktere született meg, amelyek közül egyiket sem ők alkották.
A nyaralásra Mary shelley így emlékszik vissza a Frankenstein előszavában:
“1816 nyarát Genf környékén töltöttem. Az évszak hideg volt és esős, esténként körülültük a lángoló fahasábokat, és német kísértethistóriákkal szórakoztunk, mert véletlenül épp azok kerültek a kezünk ügyébe. E mesék fölkeltették bennünk a játékos utánozhatnékot. Két barátunk (egyikük tollából a közönség szívesen fogadna bármi mesét, mint akármit, amit én valaha is írni remélhetek) és jómagam megállapodtunk, ki-ki megír egy-egy, természetfölötti jelenségeken alapuló történetet.
Az idő azonban váratlanul jóra fordult, és az én két barátom magamra hagyott, elutazott az Alpokba, s a csodálatos tájon teljesen kiment a fejükből még az emléke is minden kísértetlátomásnak.
Az alábbi mese az egyetlen, amely elkészült a három közül.”
A “két barát” a két költő, Lord Byron és Percy Shelley, Mary élettársa voltak. Az utazó társaságot pedig egy páva, egy majom és egy kutya egészítette ki. Jelen volt még Claire Clairemont, Mary mostohahúga, aki nagyon szerette volna újraéleszteni a Byronhoz fűződő románcát; valamint egy Polidori nevű orvos, aki Byront kísérte. (Nem mellesleg azért, hogy egy kiadó megbízásából szaftos bulvárregényt írjon a nyaralásból a költő tudta nélkül.) Megérkezésük után Shelley és Byron a kezdeti kínos helyzetet leküzdve gyorsan költői barátságot alakítottak ki, és szegény Mary-t teljesen figyelmen kívül hagyták.
Az időjárás azonban nem kedvezett a nyaralóknak. Az előző évben az indonéziai Tambora vulkán kitört, és olyan hamufelhőt hozott létre, amely eltörpült a két évszázaddal későbbi Eyjafjallajokull nyaralást pusztító törmelékei mellett. A Tambora hamufelhője gyakorlatilag ellopta Észak-Európa nyarát - egy 1816. júliusi genfi időjárásjelentés szerint "a tölgyfáknak még egyetlen levelük sincs" -, és június közepén kezdődtek az igazán borzalmas előrejelzések. Mary felidézte a "szinte örökös esőt", amelyet hatalmas zivatarok szakítottak meg. A borongás állandósult.
A vidám csapat kénytelen volt a kristálytiszta hegyi tájat egy nappalira cserélni Byron villájában.
Az idő eltöltésére rengeteg bort és laudánumot - folyékony ópiumot - fogyasztottak, és az általános delíriumérzet fokozására hátborzongató verseket kezdtek el hangosan felolvasni egymásnak.
"Néhány németből franciára fordított kísértettörténet-kötet került a kezünkbe" - jegyezte fel 15 évvel később Mary. Ez mámorító kombinációnak bizonyult: Percy Shelley végül sikoltozva távozott a szobából, miután azt hallucinálta, hogy Mary mellbimbói démoni szemekké változtak.
Ennek ellenére a tréfálkozás folytatódott. Byron kihívás elé állította barátait: írjanak egy saját szellemtörténetet. A megmérettetés váratlan eredményt hozott: Byron, aki vitathatatlanul a legképzettebb és legelismertebb író volt a csapatból, egy meglehetősen gyenge vámpírtörténettel rukkolt elő. Percy Shelley, a szintén érdemes költő, gyorsan feladta a feladatot, miután belekezdett egy gyermekkorán alapuló történetbe. A velük utazó doktornak sikerült kreatív írói képességeit kamatoztatnia, amikor megidézte "A vámpír" című történetet, amely később Bram Stokert ihlette Drakula megalkotására. Polidori főszereplője, a vérszívó, nőcsábász Lord Ruthven figyelemre méltó hasonlóságot mutat Byronnal.
Mégis Mary alkotása lett az, amelyről az utazás a leghíresebb. A tudományos-fantasztikus irodalom eredőjének tekinthető Frankenstein-figura tehát méltóan gótikus körülmények között keletkezett. Miután végighallgatta Shelleyt és Byront, akik azt boncolgatták, hogy vajon a holttestek megelevenedhetnek-e, Marynek - talán nem meglepő módon - nyugtalan éjszakája volt. Naplóit egyesek úgy értelmezik, hogy álmatlanságban szenvedett, mások rémálmokat látott, amelyekben "egy ember förtelmes fantáziáját látta kinyújtózva, majd valamilyen erős motor működésére az élet jelei mutatkoztak". Bármelyik esetről is legyen szó, a következő viharos éjszakára már volt egy története, amelyet felolvasott a csoportnak:
"Egy sivár novemberi éjszakán [én] igyekeztem a lét szikráját belevinni az élettelen lénybe, amely a lábam előtt hevert...".
Öt nappal később a két költő látszólag lemondott a szellemtörténet-író versenyről, és inkább egy nyolcnapos kirándulásnak hódoltak Montreaux-ba, ami azzal járt, hogy a viharos visszaúton majdnem elsüllyedt a hajójuk. Mary eközben a Frankensteinnel bogarászott, és ezzel magára vonta Polidori nemkívánatos figyelmét, aki, miután Shelleyvel és Byronnal is összeveszett, a vámpír karakterét viszonzatlan szerelme alanyával, Mary-vel együtt dolgozta ki, miközben egy kificamodott bokát ápolt.
Az utazás vitathatatlanul nagyhatású lett: a két rémtörténet mellett Shelley megírta két legjobb versét, Byron pedig a Childe Harold harmadik énekét, azt az elbeszélő költeményt, amely sztárrá tette.
Egy évvel később született meg a Frankenstein (kiadói címe: Frankenstein; avagy a modern Prométheusz), Shelley előszavával. Mary nevét levették róla, és azok a kritikusok, akik nem tudták, hogy ő írta, lényegesen kedvesebbek voltak, mint azok, akik tudták. A könyv megosztónak bizonyult a kritikákban, de az olvasók falták, és a Frankenstein utat talált a színpadra, ami előfutára volt azoknak a filmes és televíziós adaptációknak, amelyek azóta is őrzik Mary örökségét.
Mary 1818-tól kezdve két egymást követő nyáron veszítette el gyermekeit. Ez mélységesen depresszióssá tette, és egyre inkább eltávolodott a férjétől. A Frankenstein-nyaralás szenvedésekkel teli életének egyik csúcspontja maradt.
Forrás: Penguin.co
