5 Coldplay-dal, amik segítenek megérteni a szívdobbanásainkat és az univerzumot

5 Coldplay-dal, amik segítenek megérteni a szívdobbanásainkat és az univerzumot

A Coldplay utoljára 2008 őszén, a Viva La Vida-turné alatt járt Magyarországon, de 16 év után háromszorosan kapjuk vissza a megpróbáltatásokról is optimistán éneklő angolokat. Miközben Chris Martinék Azahriah után csinálják a tripla-Puskást, mi megpróbáljuk megfejteni, mitől működnek a dalaik. Nemhivatalos Coldplay-lista következik.

Vass Norbert | 2024. június 17. |

Chris Martin bandájának eredetileg Big Fat Noises volt a neve, de a zajos, nagy sikert és kövér bevételt hozó 2000-es Parachutes című lemezt már Coldplayként jelentette meg a zenekar. Pedig akkoriban próbált Londonban Cold Play néven egy másik együttes is, aminek Chris Martin cimborája, Tim Crompton volt a frontembere. Csakhogy a negatív hangzás miatt Crompton inkább Bettina Motive-ra keresztelte a zenekarát, a Philip Horky verseskötetének címéből (Child's Reflections, Cold Play) származó szókapcsolat pedig, immár egybeírva az azóta is együtt zenélő négy londoni férfi védjegye lett.

(Fun fact, hogy mivel a Coldplay magyar nyelvű Wikpedia-oldalán a költő neve Horkys-ként szerepel, a legtöbb magyar nyelvű cikk is ezt vette át automatikusan.)

A szegény ember Radioheadje

A hallgatók körében kétségkívül földrengésszerűen induló Coldplayt a kritikusok egy része a szegény ember Radioheadjeként kezdte címkézni, hisz tagadhatatlan, hogy a University College hallgatóira, Chris Martinra, Jonny Bucklandre, Guy Berrymanra és Will Championra hatottak a Radiohead-lemezek. Emellett, tehetjük hozzá kissé rosszmájúan, az általuk ugyancsak inspirációként emlegetett skót Travis is olyan, mintha a Coldplaynek lenne a jobbik fele.

Mindezeken túl szokás még szóba hozni a U2-hatást is, ám dacolva mindezzel (vagy épp emiatt?) a zenekarnak közel 30 éve kimondottan masszív rajongótábora van. Ez abból a szempontból is megnyugtató, hogy jó páran vannak még ezen a koszos glóbuszon,

akik örömmel hallhatják repeaten a szívszorító, színpadias, sziruposan optimista dalokat.

Karbonsemleges reménysugár

A zenekar számára elvégre tényleg a remény a leglényegesebb, és ez a dalaikon túl kiterjeszthető természetesen a környezettudatosságukra is. Ez a jelenlegi turnéjukon sincs másként, és amint az első Puskás Arénás fellépésükről beszámolót közlő Telex kiemelte, „megnézettek a közönséggel egy kisfilmet arról, hogy mit tesznek, hogy a turné karbonsemleges, sőt karbonpozitív legyen. A küzdőtéren kinetikus lemezeken, hátul energiatermelő szobabiciklikkel lehetett hozzájárulni az áramtermeléshez, a bejáratnál osztogatott, villogó karkötők is újrahasznosított műanyagból készültek, a jegy megvásárlásával pedig a faültetéstől az óceántisztításig mindenhez hozzájárult.”

Hiába dob tehát az élet csavart labdákat és hiába szembesít nehéz feladványokkal néhanap, a Coldplay dalai megmutatják nekünk a tengert – még ha sós könnycseppeken át is teszik. Chris Martin és csapata lemezről lemezre bizonyítja, hogy ha hullámzik is a víz egy kicsit, a napfény lecsendesíti a szelet,

így aztán vitán felül Instagramra kívánkoznak a mindennapi megpróbáltatásokról szóló soraik.

A Coldplay játszott már indie rockot, nu jazzt, elektropopot és EDM-et is, Chris Martin dalszövegei pedig a kisebb-nagyobb kisiklások után a rendes kerékvágásba való visszatéréshez adnak szavakat.

A New Musical Express az első (az együttes által egységesen eltagadott) Parachutes című lemez megjelenésének 20. évfordulóján 142 Coldplay-dalt rangsorolt. Az ő listájuk, a Spotify-lejátszások, valamint a Puskásban vasárnap előadott dalok közös metszete alapján emelünk ki az életműből 5 számot, amiket az is hallott már biztosan, aki sosem volt (még) Coldplay-bulin. Nem kizárt, hogy vannak ilyenek, és nekik is fontos információ lehet, hogy Chris Martinék hétfőn pihennek egy napot, június 18-án és 19-én azonban újból megénekeltetik a Puskás közönségét.

1. Paradise

A zenekar a Spotify-lejátszások alapján 8. legnépszerűbb dala vasárnap egyből a műsor elején lement. Egyértelmű, hogy a stadionra szabott slágernek a közönség bemelegítése volt a feladata. A Paradise pompásan összefoglalja a Mylo Xyloto című nagylemez üzenetét: a szabadság a legfontosabb. A Paradise egy ártatlan fiatalról, aki egy jobb helyről álmodik, a Föld egy olyan szegletéről, amiről katartikus, felszabadító „ooohhhohh”-val énekelhet.

Elvégre odaért. Elvégre szabad.

2. Viva La Vida

 

A Frida Kahlo-festményből, valamint különféle vonakodó uralkodókról szóló középkori történetekből merítő Viva La Vida öt hangját azt hiszem, mind az öt kontinensen felismerik. Csoda-e, ha Flo Rida és Drake is hangmintázta, a One Direction pedig feldolgozta ezt a fesztiválkedvenc gyöngyszemet? Nem csoda. Ahogy az sem az, hogy vasárnap felcsendült Budapesten is.

3. Yellow

 

Hogy mire utal a dal címét adó sárga, azzal kapcsolatban millió igazság létezik. A gyávák színe volna? Netán a napsütéses hangulaté? A csillagokkal teli égbolt auráját írja le vagy az asztalon heverő telefonkönyvre utal? Ahány rajongó, annyi megfejtés, márpedig a Yellow-t 2,3 milliárd alkalommal játszották le a felhasználók a Spotify adatai szerint.

4. The Scientist

 

A The Scientist negyedik dalként csendült fel a Puskásban és negyedik helyen áll az NME örökranglistán is. 2002-ben (ha összeadjuk a számjegyeit, 4-et kapunk!) jelent meg a négy londoni zenész négyakkordos dala. És ha arra gondolunk, hogy az első taktusok után 2 milliárd Spotify-hallgatónak egyszerre eredtek el mindkét szeméből a könnyei, ismét be kell látnunk, hogy nincsenek véletlenek.

És volna itt valami: ha nem emlékeznétek a dalhoz készült emblematikus klipre, akkor elárulom, hogy abban Chris Martin egy négykerekű autót vezet, aminek 4-essel kezdődik a rendszáma.

Ha odakészítettetek egy négyrétegű papírzsepit, ideje 4K minőségben újranéznetek!

5. A Sky Full of Stars

„'Cause you're a sky, 'cause you're a sky full of stars / I'm gonna give you my heart” – szögezi le Chris Martin a 2014-es Ghost Stories sikerdalának rögtön az első soraiban. És ez az idézet lényegében össze is foglalja mindazt, amit a Coldplay-szövegektől rajongóként kaphatunk.

Ha egyszál zongorán szólalnak meg A Sky Full of Stars emblematikus első taktusai, közben ráadásul újrahasznosított műanyagból készült karkötő villog mindenfelé távol és közel, annak egyenes következménye az, ha csillagos égnek érzi magát a nézőtéren valahány rajongó. Ez a négy őszinte fiú pedig Bukaresttől Budapestig mindenkinek kitárja a szívét a hangversenyeik alatt a színpadon.

Forrás: New Musical Express, Setlist.fm, Telex

Nyitókép: a zenekar Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Kazuo Ishiguro dalszövegei kötetben jelennek meg

Jövő márciusban kötetbe gyűjtve jelennek meg Kazuo Ishiguro dalszövegei. Utóbbiakat Stacey Kent amerikai jazzénekesnek írta.

...
Hírek

Johnny Cash dalszövegeit először adják ki könyvben

Könyvben adják ki Johnny Cash dalszövegeit 2023 novemberében. 

...
Szórakozás

Kíváncsiak az életre – HIÚZ: Ez ennyi volt

Az a.dal.szöveg rovatban ezúttal a HIÚZ zenekar Ez ennyi volt című dalával foglalkozunk. 

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.

Listák&könyvek
...
Nagy

Mi a közös Shakespeare-ben, Szabó Magdában és Karinthyban? 4 könyv a nagy riválisokról

...
Hírek

Itt a Goodreads éves toplistája a közönségkedvenc könyvekről

...
Szórakozás

Decemberben is lenyűgöző adaptációkat nézhetünk, jön a Gyűrűk Ura új animés verziója is

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

Megfontolt, alapos és csodálatosan furcsa adaptáció készült a Netflixre.

...
Szórakozás

Nincs magyar film az Oscar-jelöltek között

Nem izgulhatunk a Semmelweisért a márciusi gálán, de a fontosabb kategóriák bejelentése még hátravan. 

...
Szórakozás

Az Outlander gyártója készít tévésorozatot a Vér és hamu könyvekből

Sorozatfeldolgozást kap a „Trónok harca vámpírokkal".