Idén is lesz magyar film a Cannes-i fesztiválon: felújították A napfény ízét

Nyolcadik alkalommal válogatott be magyar klasszikust a programjába a Cannes-i fesztivál: ezúttal Szabó István A napfény íze című filmjét nézheti meg a nagyközönség.

bs | 2025. május 08. |

Május 13. és 24. között rendezik meg a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált, melynek versenyprogramja idén 21 produkciót vonultat fel, köztük Wes Anderson vagy éppen Richard Linklater filmjét.

Nemzetközi siker

Természetesen ez alkalommal is sor kerül Cannes Classics elnevezésű programra is, melyre korábban olyan emblematikus magyar alkotások kaptak meghívást, mint Fábri Zoltán Körhintája vagy A tanú. A napfény íze Ralph Fiennes, Jennifer Ehle, Rosemary Harris és Rachel Weisz nemzetközi sztárok szereplésével, operatőre Koltai Lajos, producerei pedig András Hámori és Robert Lantos voltak.

A tavaly 25 éves film a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott premierjét követően három Európai Filmdíjat nyert, a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész, illetve a legjobb operatőr kategóriában, és világszerte látható volt a mozikban.

Történelmi tabló

A magyar–osztrák–kanadai–német koprodukció a 20. század történelmét meséli el egy zsidó család sorsán keresztül. A Sonnenschein-nagyapa, Ignác az Osztrák-Magyar Monarchia tisztviselője, aki igyekszik asszimilálódni, míg fia élete összefonódik a fasiszta rendszer sötét éveivel, unokája, Iván pedig a kommunista rezsimmel kerül kapcsolatba.

Utóbbi végül visszatalál a családi hagyományokhoz.

A rendező személyesen is részt vesz a fesztiválon, ahol 1985-ben elnyerte a Zsűri díját (Redl ezredes), 1986-ban pedig maga is tagja volt a zsűrinek. A napfény ízét 4K felbontásban restaurálták a Nemzeti Filmintézet szakemberei Koltai Lajos közreműködésével.

(MTI)

Fotó: IMDb

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

5 könyvadaptáció a cannes-i filmfesztiválon

Vajon Cannes felkészült Coppola mester Herman Hesse-inspirálta filmjére?

...

Kevin Costner Művészetek és Irodalom Érdemrendje kitüntetést kapott Cannes-ban

A Farkasokkal táncoló sztárját az egyik legmagasabb elismeréssel jutalmazta a francia kulturális miniszter. A 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Kevin Costner új westernje is látható.

...

Magyar rendezőért is szoríthatunk Cannes-ban

Számos hollywoodi sztár és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendező részvételével startol kedd este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

SZÓRAKOZÁS
...

Taylor Swift szerint ezt a könyvet menő olvasni

Legutóbbi választását mi is szerettük.

...

Több mint 4 ezer közkinccsé vált filmet nézhetsz meg ezen a streamingoldalon

Mutatjuk, milyen régebbi filmek várnak rád.

...

Hokis románc, Bridgerton és egy új Mr. Darcy – nagy streamingajánló 2026-ra

12 sorozatot vagy filmet ajánlunk, amire 2026-ban érdemes figyelni. 

Kiemeltek
...

Minden a Heated Rivalry-ről fog szólni? Ez várható 2026-ban a BookTokon!

Milyen könyves trendekre figyel idén a TikTok?

...

„Kalandként indult, elköteleződés lett belőle” – hogyan gondolta újra Kolosi Tamás a könyvkiadást?

A múlt héten elhunyt üzletemberre Nyáry Krisztiánnal emlékeztünk.

...

Az idei év nagy dobása: ezeroldalas Pynchon-könyv jön magyarul

Már nem kell rá sokat várni.

Listák&könyvek
...

Pottyondy Edina, Frei Tamás és Dan Brown vezették decemberben a Bookline eladási listáját

...

Kuckózz be, nézd a hóesést, és olvass! 3 könyvet ajánlunk

...

5 könyv, amit minden Stranger Things-rajongónak érdemes elolvasnia