Adott egy testvérpár, Phil és George, az 1920-as évek közepén, akik a családi gazdaságukat igazgatják valahol Montanában. Nem büdös nekik a kétkezi munka, kiveszik belőle a részüket rendesen, együtt dolgozva a béreseikkel. Önmegtartóztató életet élnek, hatalmas házukban még mindig közös szobában alszanak, mint gyerekkorukban. De Phil és George jellem terén tűz és víz: míg utóbbi csöndes és zárkózott, addig testvére a domináns, aki nem rest hallatni a hangját. Phil az ész, a rideg racionalitás, aki a gyengeség látszatára is csíp és mar, ezzel szemben George a szív, aki testességét és lomhaságát gyöngéd érzelmekkel ellensúlyozza. Status quójuk felborulni látszik, amikor George egy asszonnyal állít haza. Phil könyörtelen pszichológiai hadviselésbe kezd újdonsült sógornője ellen. Nem számol azonban a nő puhánynak hitt fiával, akiben idővel mintha magára ismerne.
Thomas Savage A kutya karmai közt című regénye 1967-ben jelent meg. A rétegzett történetet az összetett figuráival egyetemben túláradó elbeszélőkedv fogja egybe. Egy-egy hosszúra nyúlt fejezetbe olykor egy egész élet vagy népcsoport premisszája belesűrűsödik, anélkül, hogy a sztori ritmusát megtörné.
Fő témája az elfojtás, ember és környezet egymásra hatása:
Phil karakterében a korszellem tükröződik, idealizált énképe azonban ellentmond önmagának. Valódi vágyainak megtagadása megmérgezi a lelkét, ami eltúlzott homofóbiában és hímsovinizmusban ölt testet. Milyen mély lehet az öngyűlölet pöcegödre? Az önmagunktól való eltávolodás feketeseggűvé degradál a szemünkben mindenki mást a környezetünkben. A nárcisztikus személyiségzavar alapja: mindig a másik a hibás. Savage egyben a kirekesztettségről is megkapó képet fest föl, irányuljon az az őslakosokra, a nőkre, a kívülállókra vagy akár a különcökre. Fölvirradt ugyan a huszadik század hajnala, de első sugarai inkább a keletet, semmint a „vad” nyugatot világítják be az amerikai kontinensen.
Azt szokták mondani, minden, ami fontos, gyerekkorunkban történik velünk, és egy jó író komplett életművet építhet az akkori élményeire és traumáira. Ha ez igaz, akkor Edward St Aubynnél keresve sem lehetne jobb példát találni – életéről, az őt ért szexuális zaklatásról, szenvedélybetegségéről, majd íróvá válásáról mi is írtunk korábban, az első Patrick Melrose-gyűjtemény magyar nyelvű megjelenésekor a nagy kérdés csak az volt, hogy olvasás közben mennyire lehet leválasztani előzetes tudásunkat, és mennyire lehet függetleníteni a szöveget attól a mentális információhalmaztól, mely St Aubyn nevéhez kötődik. A válasz: sehogy. Ám St Aubyn történetei helyenként ezzel együtt is elementárisan gyomorszorító olvasmányok.
Tovább olvasokAz azonos című filmet Jane Campion adaptálta a Netflix számára, aki visszanyúlt a gyökereihez. A közel két évtizeddel ezelőtt forgatott Zongoraleckében egy néma asszony sodródott a civilizáció, és vele együtt a tizenkilencedik századi férfivilág peremére. Ahogy ott és akkor az Oscar-díjas író-rendezőnek sikerült zongorabillentyűnként felszínre hoznia a látszólag beletörődött főhősnő lelkében forrongó indulatokat,
éppúgy talál rá legújabb filmjében a maszkulinitás mélyére száműzött emberre.
Ebben nagyszerű partnere a színész Benedict Cumberbatch, aki hátborzongató hitelességgel alakítja a ránézésre durva és kőkemény montanai cowboyt, aki a saját érzéseit elnyomva kompenzál. Phil a múltban él, folyton a mentoráról, a rátermett Bronco Harryről anekdotázik, akinek az istállóban külön dicsőségfal is kijár. Azonban a nosztalgia rossz szokása, hogy megszépíti az emlékeket, és gyakran kitakarja az igazságot.
Préritesók (Benedict Cumberbatch és Jesse Plemons) Fotó: Netflix
Cumberbatch karrierjének legellentmondásosabb és legösszetettebb figurája
Golden Globe-díjat (és akár Oscart) hozhat a színésznek. Meg is érdemelné. A mosdatlan, cinikus és intelligens farmer karakterét magától értetődően öltötte magára, hetekig nem fürödve és rászokva a láncdohányzásra. A Phil sógornőjét, Rose-t játszó Kirsten Dunsttal a kamerán kívül egy szót sem váltottak, folyamatosan fenntartva egymás közt a vibráló feszültséget. Dunst figurája rendkívüli érzékenységgel vetkőzi le a független özvegyasszony imázsát, és törik meg az érzéketlen Phil kegyetlen lelki terrorja alatt. A nő az alkohol gondűző mámorába menekül, a férje, George pedig – jó szokása szerint – homokba dugja a fejét. Phil szemellenzős öccsét Jesse Plemons remek alakításában láthatjuk. Dunsttal közös jeleneteikben nem véletlen, hogy annyi kémia szorult: a színészek nemcsak a képernyőn, hanem az életben is egy párt alkotnak.
A képernyőn, akár az életben (Jesse Plemons és Kirsten Dunst) Fotó: Netflix
Ebben a filmben senki sem az, akinek látszik: különösen igaz ez Rose első házasságából származó fiára, Peterre, aki csöndes elmélyültséggel szemléli maga körül a világot. A szárnyait bontogató fiatalembernek rendkívül határozott elképzelései vannak a saját sorsát illetően. A farmon mind közelebb kerül a kezdetben ellenségesen viselkedő Philhez, a férfival együtt minket, nézőket is elbizonytalanítva a szándékait illetően.
Campion filmjét finoman áthatja az érzékiség, mintegy ellensúlyozandó ezt a poros macsó világot.
Phil és Peter között valami érzékeken túli sakkjátszma folyik, a kérdés az, hogy vajon mi az igazi tétje. Bár a kissé túl körülményesen felvezetett végkifejlet erre válasszal szolgál, az adaptálást végző Campion védelmére szóljon, hogy a könyv is hasonló megoldással él. Ez az elfojtás története, ahol az érzelmek a felszín alatt takaréklángon rotyognak.
A Mester és Margarita (Benedict Cumberbatch és Kodi Smit-McPhee)
Kodi Smit-McPhee Peterje akár a tükörképe is lehetne a fiatalkori Philnek. Ő azonban nem hagyja, hogy a környezete – vagy bárki más – megtörje. Az ő Peterje inkább szélben hajladozó fűszál, aki szúr és vág. Nem véletlenül gyűjtött be már számtalan díjat az alakítása a filmkritikusoknál, és jelölték Cumberbatch, valamint Dunst mellett Golden Globe-ra. A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a legjobb férfi fő- és mellékszereplő, valamint női mellékszereplő kategóriáján kívül még további négyben, a legjobb filmdráma, rendezés, forgatókönyv és filmzene jelöltjei közé is beválasztotta a produkciót. Sőt, messzebb megyünk: könnyen lehet, hogy Campion személyében ünnepelhetjük jövőre a harmadik nőt, aki megkapja a rendezői aranyszobrocskát az Oscar-díj történetében.
Jane Campion gyengéje a szülőföldje: már a Zongoraleckében is nagy szerepet játszott Új-Zéland, A kutya karmai közt Montanájának is ez az óceániai szigetcsoport adott otthont. Mindkét filmben a háttérből szereplővé lép elő a környezet, amely egybecseng az író Thomas Savage szavaival: „Mindig is úgy gondoltam, hogy a táj formálja az embert”. Ennek a vadnyugati miliőbe helyezett, feszült, lélektani drámának a hús-vér alakjai nem hagyják élni egymást. Nem tehetik. Közéjük áll a hely, ahová születtek, és a kor, amelyben élnek. Kényszerpályára állítja őket egy elutasító társadalom. Száműzve a kutya karmai közé.
