Ezeket a könyveket add a kezdő olvasók kezébe!

Ruff Orsolya | 2020. március 31. |

Fotó: Valuska Gábor

A tavasz az az időszak az elsősök életében, amikor már önállóan is elkezdenek olvasni. Valaki már egész könyveket fal, más egyszerre csak egy-egy oldalt. Habár sok iskolában elvárják, hogy az első tanév végére mindenki elsajátítsa az értő olvasást, ez nem mindig sikerül. Nagyon fontos azonban, hogy a gyerekeknek jó élmény legyen és maradjon az olvasás, és ne menjen el már a legelején a kedvük. Szerencsére ma már rengeteg kiadvány, sőt, egész sorozatok vannak, amelyek abban segítenek, hogy a gyerekek a saját szintjüknek és tempójuknak megfelelően olvassanak. Ezek közül válogattunk ki párat.

Csukás István és társai
Kalandra fel!
Könyvmolyképző, 2019, 112 oldal

Márciusban a Szívünk rajta program válogatásába egy olyan olvasókönyv került (Kalandra fel!), amely éppen az olvasás élményét akarja átadni a gyerekeknek. Az Olvasó Szuperhős-sorozat első kötete nem titkoltan kedvet akar csinálni, ezt pedig leginkább a fokozatosság elve mentén teszi. A kötet ugyanis versekkel indít, ezeket pedig rövidebb, majd egyre hosszabb mesék követik. A szerkesztők nem bízták a véletlenre a dolgot, hiszen a mézesmadzagot egy igazi klasszikussal húzzák el az olvasók orra előtt, a kötet ugyanis a közelmúltban elhunyt Csukás István verseivel kezdődik (Süsüke világot lát), de olvashatunk mesét az ö betű megpróbáltatásairól éppúgy (Ecsédi Orsolya: Miért van pötty az Ö betűn?), mint a királylányról, aki a szorzótábla tanulása helyett inkább a sárkány tömlöcét választotta volna (Horváth Judit: Egyszeregy). A könyv egy nyomozós mesével zárul (Kántor Kata: A félelem szaga), amely már közel nyolc oldalt tesz ki, és ez egyben az antológia leghosszabb története is. A nagy betűméret, a szellős tördelés és Szimonidesz Hajnalka illusztrációi mind nagyban segíthetnek abban, hogy a gyerekek kedvvel olvassanak, ráadásul a Kalandra fel! tipikusan az a kötet, amelyet nem kell egy szuszra végigolvasni, hiszen ha valaki már elég gyakorlott olvasónak érzi magát, akár találomra is felcsaphatja.

Bosnyák vIKTÓRIA
Ez aztán rémes! - Rém jó könyvek
Móra, 2019, 56 oldal

A kiadók az elmúlt években sorra adják ki azokat a sorozatokat, amelyek egymásra építve, fokozatosan vezetik be a gyerekeket az olvasás világába. A Móra Kiadó gondozásában jelent meg például Bosnyák Viktória és Dudás Győző Rém jó-sorozata, amelynek a szakmai hátterét Csájiné Knézics Anikó mesterpedagógus adta. Ennek a szériának a legelső kötete az olvasástanítás alapját jelentő beszédfejlesztéssel indul, majd könyvről könyvre emeli a tétet, és jut el végig oda, hogy egy kezdő olvasó is egyedül végig tudja olvasni a történeteket.

Kertész Erzsi
A feltaláló oroszlánja
Pozsonyi Pagony, 2020, 23 oldal

A Pozsonyi Pagony néhány éve indította útjára a Most én olvasok! sorozatát, amely ugyancsak szisztematikusan építi egymásra a különböző szinteket: a kortárs gyerekkönyv-szerzők kötetei egészen a közelmúltig négy szinten mozogtak, de nem olyan rég beépítettek egy ötödik, úgynevezett nulladik szintet is. Utóbbiban csupa nagybetűvel jelenik meg a szöveg, oldalanként pedig csak pár sort kell olvasniuk a gyerekeknek, azok is kimondottan olyanok, hogy könnyen ki lehessen silabizálni őket. A nulladik szintes könyveknek végeredményben egyfajta előkészítés a céljuk, azaz, hogy tovább lendítsék a gyerekeket az egyre bonyolultabb szintek felé (a negyedik szinten például már oldalanként 15-20 mondat található, és a cselekményszövés is bonyolultabb lesz). Az olvasók mostanra már rengeteg mese és szerző között válogathatnak, hiszen a sorozatban mások mellett megtalálhatók Berg Judit, Kertész Erzsi, Finy Petra, Szabó Borbála, Dávid Ádám, Wéber Anikó, Vadadi Adrienn és Igaz Dóra történetei is.

Disney suli
Kutyusok küldetésen
Manó Könyvek, 2019, 48 oldal

A Manó Könyvek a Disney Suli Olvasni jó! sorozatával segít a kisiskolásoknak. Itt három szint van, amelyeken feljebb lépegetve szintén az önálló olvasásig juthatnak el a gyerekek. A Toy Storytól kezdve a Jégvarázsig az olvasók négyféle történet közül választhatnak, az olvasás folyamatát és élményszerűségét pedig játékos feladatok és matricák is segítik. Szintén a Manónál jelent meg a Hős olvasó-sorozat, amelyben rövid mai meséket találnak a gyerekek olyan szerzők tollából, mint Tóth Krisztina, Nyulász Péter, Nógrádi Gergely, Tamás Zsuzsa, Edinger Katalin. Az Olvass velem!-sorozat könyvei ezzel szemben közös családi élménnyé is válhatnak, hiszen a főhős nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyerekek, a hosszabb részeket pedig a szülők, nagyobb testvérek olvashatják.

Enid Blyton
Lovas kaland
Kolibri, 2019, 78 oldal

Szintén a kezdő olvasóknak kedvez Enid Blyton Öt kölyök-sorozata, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg. A vicces történeteken és a rengeteg rajzon kívül sokat számít az is, hogy egy-egy oldalon csupán pár soros szöveg jelenik meg, és a kiemeléseknek, változó betűméreteknek köszönhetően a kezdő olvasóknak tényleg az az érzésük támadhat, hogy gyerekjáték az olvasás. Szintén a Kolibrinél jelent meg Bosnyák Viktória Mantyusok-sorozata, amely alapvetően a kezdő olvasókra van hangszerelve, de a betűtípust az olvasási nehézségekkel küzdők igényeinek megfelelően alakították ki, így diszlexiás gyerekek is bátran a kezükbe vehetik.

Mészöly Ágnes
Róka útra kel
Cerkabella, 2018, 48 oldal

Ugyancsak azonnali sikerélményt nyújt a Cerkabella Betűzgető Könyvek-sorozata, amelynek meséit nagy nyomtatott betűkkel szedték, így azok is megpróbálkozhatnak az olvasással, akik még csak ezeket a betűket ismerik vagy gondjuk akad az olvasással. A sorozatban eddig mégy mese érhető el, mégpedig Kertész Erzsi, Mészöly Ágnes és Majoros Nóra tollából.

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

Az olvasók döntik el, hogyan folytatódjon Mészöly Ágnes új regénye

A koronavírus miatti karantén rengeteg új helyzetet eredményezett, amelyekre mindenki másképp reagál. Mészöly Ágnes a kényszerű szobafogságot írásra használja, igaz, ebben társai lesznek az olvasók is.

...
Hírek

Dragomán György szerint így neveljük magunkat olvasóvá

Dragomán György mantrája, hogy mindennap kell(ene) időt szakítanunk legalább félóra olvasásra, viszont aki úgy érzi, neki ez nem megy, annak egy több pontból álló javaslatcsomaggal segít.

...
Hírek

Most már hivatalos, az olvasás boldogabbá tesz

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!