Most már hivatalos, az olvasás boldogabbá tesz

.konyvesblog. | 2019. augusztus 22. |

Egy online kalkulátor segítségével ma már bárki kiszámolhatja, hány könyvet tudna egy évben elolvasni, ha nem lógna örökké a közösségi oldalakon. A kifogások ideje tehát lejárt, ráadásul egy friss amerikai kutatás bebizonyította, amit már eddig is sejteni lehetett: az olvasó emberek boldogabbnak érzik magukat.

A Scribd megbízásából végzett kutatás keretein belül 2 ezer amerikait kérdeztek meg az olvasási szokásaikról - egyebek között arra voltak kíváncsiak, hogy okosabbnak érzik-e magukat, ha olvasnak, jobban érzik-e magukat tőle, vagy mit gondolnak az olvasásról a közösségi oldalak végigpörgetésével összehasonlítva. Az adatok szerint a megkérdezett amerikaiaknak átlagosan heti 4 óra 26 perc szabadidejük van, 81 százalékuk ugyanakkor nem olvas annyit, mint szeretne, helyette filmet vagy tévét néz (86 százalékuk legalább napi 15 percet), házimunkát végez (84 százalék) vagy a közösségi oldalakat böngészi (74 százalék).

A megkérdezettek 52 százaléka mondta azt, hogy legalább 15 percet olvas naponta, és csak minden ötödik (22 százalék) közölte, hogy napi egy órát vagy többet olvas. Minden harmadik megkérdezett viszont azt nyilatkozta, hogy szeretne több időt szakítani az olvasásra.

Az olvasás jótékony hatásaiban ugyanakkor a nagy többség egyetérteni látszott: a megkérdezettek 55 százaléka kipihentebbnek, 33 százaléka boldogabbnak, 32 százaléka pedig okosabbnak érezte magát tőle. A válaszadók döntő többsége (75%) szerint pedig a rendszeres olvasók okosabbak, mint azok, akik ritkábban vesznek könyvet a kezükbe. Ráadásul az olvasók 69 százaléka műveltebbnek is érzi magát a könyvforgatástól, míg a közösségi oldalak olvasgatásáról valamivel kevesebben (45%) állították ugyanezt. Utóbbi tevékenységet amúgy a megkérdezettek 35 százaléka tartja időpocsékolásnak, míg az olvasásról mindössze 5 százalék mondta ugyanezt.

Az emberek 39 százaléka amúgy azt állítja, azért nem olvas eleget, mert nincs rá ideje, 22 százalék szerint pedig "egyszerűbb más dolgokat csinálni", például filmet nézni - a felmérést megrendelő Scribd nekik a hangos könyveket ajánlja, ami még mindig jobb, mintha valaki soha nem olvasna semmit.

Forrás: Mentalfloss

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.