Kiss Noémi: Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya [Podcast]

Kiss Noémi: Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya [Podcast]

Az Ezt senki sem mondta! EXTRA első epizódjában Ott Anna Kiss Noémivel beszélget anyaságról, hitről és a szerző Ikeranya című könyvéről.

hhz | 2024. június 18. |

A nyár folyamán három új epizóddal jelentkezik Ott Anna anyaságról, apaságról és alkotásról szóló podcastja, Ezt senki sem mondta! EXTRA címmel. Az első, a Tavaszi Margó Fesztiválon felvett rész vendége Kiss Noémi, akinek idén tavasszal jelent meg új kiadásban Ikeranya című, 2013-as műve.

A beszélgetésben Kiss mesél a könyv és gyermekei születéséről, egyszerre kiemelve a két élmény közötti mély összefüggést, valamint látszólagos összeegyeztethetelenségüket is. „Amikor a gyerekeid megszületnek, érzelmileg felfokozott állapotba kerülsz, ami az írásodra is hatással van. Ma már nem tudnám így megírni ezt a könyvet” – magyarázza.

Kiss nOémi
Ikeranya
Magvető, 2024, 112 oldal

A podcastban emellett szóba került:

  • az Ikeranya fogadtatása
  • a hit és a szülés kapcsolata
  • a női írás egyik alapszimbóluma
  • Kiss látogatása Pannonhalmára
  • a segítség, amit a kórházban kapott
  • valamint a női írók támogató kapcsolata.

A podcastot meghallgathatod Spotifyon.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezt senki nem mondta – Péterfy-Novák Éva: Az írás gyógyít

Az Ezt senki nem mondta! című podcaston írók mesélnek szülővé válásuk örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás kapcsolatáról. A nyolcadik epizód vendége Péterfy-Novák Éva volt.

...

Ezt senki nem mondta – Halász Rita: Már nem tudom úgy élni az életemet, hogy az írás ne legyen benne

Az Ezt senki sem mondta! podcast epizódjaiban alkotó szülők osztják meg tapasztalataikat a szülővé válás örömeiről és kihívásairól, valamint a gyermekvállalás és az alkotás kapcsolatáról. A hetedik epizódban Halász Ritát hallhattuk.

...

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

Az Ez senki nem mondta! a gyerekvállalás és az alkotás kapcsolatáról szól. A podcast legújabb epizódjában Ott Anna Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel beszélgetett.

Hírek
...

Egy titkos afgán női könyvklub Orwell olvasásával dacol a tálibok ellen

...

Gyerekkönyvet írt a gyászról, majd kiderült, hogy ő maga ölte meg a férjét

...

Kollár-Klemencz László március 15-én: Mindenkinek saját szabadsága van

...

Itt vannak az első fotók a Dűne 3-ról: Timothée Chalamet visszatér!

...

Felrobbant a BookTok az ACOTAR-folytatás hírére, vad elméletek terjednek

...

Salman Rushdie nem szeretne a traumája szimbólumává válni

Listák&könyvek
...

6 regény és novelláskötet, amit befutott zenészek írtak

...

Dan Brown thrillere vezette februárban a Bookline toplistáját

...

Ezt az 5 könyvet olvasd, amíg vársz az új Colleen Hoover-adaptációra

A hét könyve
Kritika
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról
Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

A világ megmentése egy barátságon múlik Andy Weir regényének adaptációjában.