Életem első Punk bulijára mentem a barátaimmal. Már, mire odaértünk a koncert helyszínére kellő képpen jó hangulatban éreztem magam. Punkok hada volt a teremben, félmeztelen, színes hajú, tarajos emberek. Többször csak egy-egy jelenet dereng, mert már az alkohol, a füst, a tombolás egyvelege homályosította az emlékeimet és az éberségemet. Voltak képszakadások. Bartánőmmel lőttünk képeket is, de nem igazán emlékszem milyen fejet vághattunk, vagy kivel készültek fotók.
Következő bevillanásom, hogy verejtékező Punkok közt, körbe- körbe táncolunk, a mámoros, ködös színpad előtt.
Másnap reggel nagyon nehezen tértem magamhoz, és még mindig csengett a fülem és zúgott a fejem. Megnéztem a fotókat. Na, azok a képek magukért beszéltek, annyira vadak és igaziak voltak. Nem is kell mondani, hogy a fele képre nem emlékszem, hogy ki csinálta. Az egyik képen láttam, hogy egy srácnak a társaságunkból vérzik az orra és nagyon vadul, kidugott nyelvvel pózol. - Mi történhetett vele, hogy vérzik az orra? Fogalmam sem volt.
Délután ráírtam és elmesélte, hogy táncoltunk a pogóba és véletlenül lefejeltem. Én okoztam neki ezt a sérülést. Basszus, most jutott eszembe, hogy igen, este egy ponton nagyon fájt a homlokom. De megnyugtatott, hogy semmi baja,- ez egy ilyen műfaj, jegyezte meg. A tükörben láttam, hogy a homlokomon egy púp van, mely igencsak halvány kékes árnyalattal ékeskedik.
Azóta kinyomtattam a képet és kiraktam a szobámba, nagyot nevetünk ezen az estén.
