Recsegő, lidérces hörgés láthatatlan karjait széttárja, őt hívja. Lába dobban, mellkasát szétrobbantja az ős vadság. Izzad. Fel. Le. Fel. Le. Ütközik. Keservesen zsibongó gitársziluett sejlik a mámoros homályban. Vakító stroboszkóp ezüstös füstje kúszik a hajlatokba. Egy ösztönös rugózás hajtja ütemesen testmotorját. Gyorsabban! Fel. Le. Fel. Le. Ugrálj! Ütközz! Robbanj! Szeress! Gyűlölj! Haldokolj! Létezz!
Igen, fáj. Sokszoros orgazmus pumpálja vérét a csúcsra. Vérzik. Sejtjei nem érzik. Idegpályán ücsörgő tetovált idegen penget. Pogót, vagy hápogót, ez itt a kérdés. Parajos taréj sugározza tajtékzó adását lökéshullámhosszán. Árnyékban szuszogó árnyak ördögi ritmusra dobolnak. Végeláthatatlan ez az őrület, de hopp! Egy pillanatra a forró csörömpölésből mély, extatikus csendbe zuhan. Belül minden teljesen mozdulatlan. A létezés misztériumára lelt.
-Hová tűntek? Hol vagyok? Ki vagyok?
-A tengelyed vagy. Hullámverte vízfelszín alatti mélység csendje. Körötted egyre csak pulzál a hanghurrikán a mulatság okán. Itt megpihenhetsz s mindig otthonra lelsz. De most már indulj, eszmélj, élj!
Villámlik. Dörög. Egyre csak hörög. Embertelen zsivajra ébred, arcát bizsergeti a nyirkos föld.
-Hé haver! Vérzel.
És Te, Te mit érzel?
