Három hete vártam ezt a napot. Zsóka, a kolléganőm (és egyben szerinte képzelt főnököm) már teljesen kizsigerelt. Olyan, mint valami kis zümmögő bogár, csak épp az ember fejében. Ezt a fajta monoton zúgást még el lehet viselni, csak a hozzátársuló bárgyúsággal küzdök. Csak árad a szar – ha szabad így mondani. Na, de ma… indul a pogó, csapódni a félmeztelen izzadt és sörszagú férfimellkasokon, kék-zöld foltokkal gazdagodni, üvöltve énekelni levegőért kapkodva, ez is egy szabadság. Az én szabadságom, Zsóka szabadsága, hogy újabb három hétig mosolyogva tűröm a megkeseredett, tévelyedett gondolatait, arcomon az este mosolyával…