Sári Edina: Kortánc [Képalá]

Szerbusz, kisfiam, apád vagyok, nyolcvannégyből, itt épp leléptem otthonról, és betéptem a haverokkal lent a Lyukba, mert kamáltam ott a zenekarokat, de főleg a csajokat, egy-két feles, aszt dugás kint a Golgotán, vegytiszta szex, semmi lamúr, faltam a jó bőröket, persze előtte rápiáltam, mert hogy bátor legyek, inni kellett, de aztán én lettem mindenkinek Hali, Jani!, az éjszaka császára, a faterék meg közben ölték egymást otthon, én éltem helyettük, láthatod, ezen a negyven éves fotón, hogy tudtam élni, kisapám, beindult a banzáj minden szombaton, aszt vártuk egész héten, ki suliba, ki melóba, jól fésülten, szép ruhába, aszt mikor végre eljött a szombat este, összeverődtünk a Moszkván, éjjel-nappaliba töményt vettünk, beindultunk, szétbuliztuk az agyunkat, hé, aranyapám, tudod, te, mi az a pogó, nem, nem pogi, az egy durva tánc, kurva menő lökdösődés volt, nagyokat lehetett közbe hanyatt taknyolni, dőlt az orromból a vér rendesen, amivel hős lettem, most meg mi vagyok, kis nyögdíjra váró, osanba tipliző nyuggerjelölt, anyáddal nem szexeltünk már jó tíz éve, esténként a tévé előtt tompulok, már csak álom az élet, te pedig, aki mehetnél, élhetnél, csak nyomorgatod a digitális lófaszokat, a fészen lógsz, csetelsz, zúmolsz, szkájpolsz, egyszál magadba, ahelyett, hogy szanaszét mennél a világba, beújítanál egy klassz kiscsajt, összehoznál vele egy kiskrapekot, akinek elmesélném, milyen aranyéletünk volt a nyolcvanas években, istenem, arany évek..., na csövi kiscsákó!