Kornélka nagyon rendes kisfiú volt.
Mindig megette, amit elétettek.
Hangosan köszönt az utcán az ismerős néniknek, bácsiknak, sőt az ismeretleneknek is. 
Segített az édesanyjának a házimunkában, és gálánsan viselkedett a kislányokkal.
Nem túrta az orrát, nem mászott fára, és nem piszkált bottal békákat. 
Vasárnaponként templomba járt a nagymamájával, és segített motort szerelni a nagypapájának.
Amikor iskolás lett, ő kísérte a kishúgát az óvodába.
Példás tanuló volt, osztályfőnöki és igazgatói dicséreteket gyűjtött bélyeg helyett. 
Nem járt focira, csak hegedűre és hittanra. 
Egyszer elesett biciklivel, és mikor meglátta a saját vérét, elájult.
Szeretett szép ruhákat hordani, meg vásárolni menni az anyukájával.
Csak egy barátja volt, akivel az időt rendszerint a szobájában töltötte, és sosem rendetlenkedtek.
Kornélka akkor romlott el, amikor az édesapja megverte az édesanyját.
Másnap beiratkozott dzsúdóra, és visszabeszélt a tanárnőnek.
Mikor másodszor is megverte apukája anyukáját, akkor betört egy ablakot az iskolában. 
Legközelebb kilyukasztatta a fülét, és nagyon furcsa frizurát vágatott magának.
A következő esetnél összetörte a hegedűjét, és nem járt többé hittanra.
Majd nem ment haza egy hétig.
Aztán rossz társaságba keveredett, és ha otthon volt, csak bömböltette a zenét, nem csinált semmit.
Amikor meghalt az édesanyja, a detoxikálóban kötött ki az új barátjával.
Nem járt tovább iskolába se, és eltűnt fél évre, hiába keresték a nagyszülei.
Pedig Kornélka nagyon rendes kisfiú volt.