„Teljesen egyedül érzem magam. Egy dolog maradt, amit tudok kontrollálni az életemben: az éhezés. Én ebben vagyok jó, meg a fogyásban.” Az elsőkönyves Bencze Blanka hőse egy Málna nevű lány, akinek egyetlen fétistárgya van: a mérleg. És természetesen nincs annál fontosabb, mint hogy mit mutat. A kalóriák számolgatása viszont lassan kiszorít minden más fontosat az életéből, hiszen egyfolytában az evésen és annak mellőzésén pörög. Testét bő ruhákba rejti, mindig fázik, és ahogy a cím is sejteti, még pulcsiban is alszik. Bencze Blanka egy interjúban elmesélte, hogy Málna karakterének megalkotásához saját élményeiből is merített: „Például visszagondoltam a 16-17 éves énemre, amikor engem is elkapott ez az egész diétaőrület. Őt is ugyanazok a dolgok, kérdések foglalkoztatják, mint amikor én voltam annyi idős. Táplálkozási zavarral sajnos saját tapasztalataim is vannak, ezt amennyire tudtam, felhasználtam, de persze a sztori teljesen fiktív.”
A 15 éves Hanga elveszíti az apukáját. Egyszerre kell megküzdenie a gyásszal és azzal, hogy az iskolában néhány osztálytársa kipécézi magának. Teljesen kicsúszik a talaj a lába alól, és bánatevésbe menekül, ami szintén nem javít a helyzeten. „Néha úgy érzem, mintha a szomorúságomat is fel akarnám zabálni. Egyszerűen nem tudom leállítani magam. Anya is folyton szomorú, de ő meg pont hogy nem tud enni, szegénykém egyre soványabb. Lehet, hogy helyette is eszem?” Az édesanyja teljesen magába fordul, tőle nem várhat segítséget, éppen ezért jön kapóra számára az új szomszéd, Balázs, aki figyelemmel és ajándékokkal halmozza el. Csakhogy a felnőtt férfi motivációi nem feltétlenül önzetlenek.
Sofi Oksanen nevét hallva valószínűleg a történelmi témájú könyvei jutnak először eszünkbe, holott regényeiben a női test is nagyon fontos fókuszpontnak számít. A Sztálin tehenei három női nemzedék sorsát, történelmi hallgatását mutatja be, akik közül nekünk most a legfiatalabb az érdekes, melyet Anna testesít meg, akinek az életét a teste monitorozása tölti ki. A kontroll hiányát és meglétét pedig az evésben, majd később az étel kihányásában véli megtalálni. Ezt írtuk a könyvről: „Anna, mintha testére szerelt steady-cammel, kívülről tartaná szemmel minden mozdulatát, testét, tetteit, motivációit. Múltját gondosan lenyelné, testét viszont közszemlére szánja. Urának, Nagyfőnökének nevezi a bulimiát, betegsége elhatalmasodik rajta, hatalmat gyakorol felette. »A női test centiméterei éppoly fontosak, mint az ország határai. Pontosan meghatározottak, és változásukról mindig hírt kell adni.«”
Galgóczi Dóra első regénye lényegében egy napló, mégpedig Anikó naplója, aki egy csinos, intelligens lány, élete társát pedig úgy hívják: anorexia nervosa. Anikó és sorstársai azok, akik soha nem elégedettek azzal, ami adatott. Életük egy örökös küzdelem, a cél pedig a tökéletesség elérése – és ha ennek az az ára, hogy a végtelenségig sanyargassák magukat, akkor ők hajlandóak megfizetni ezt az árat. Még akkor is, ha közben összeomlik körülöttük minden. Hiszen az anorexia nemcsak egyetlen ember életét teheti tönkre, hanem mindazokét is, akik a környezetében élnek, legyen szó társról vagy akár a legközelebbi családtagokról. Galgóczi Dóra mindenesetre fontosnak nevezte, hogy a regényt olvasva az önmagukat kereső, a felnőttkor küszöbén álló lányok ráébredjenek: kétségeikre nem a betegségbe menekülés a valódi megoldás.
Lizzie méretei már kamaszként is elég nagyok, ezt viszont nem a külvilág, hanem éppen ő látja a legnagyobb problémának. Éveken át sanyargatja magát, miközben képtelen elhinni, hogy akár kerekebb idomokkal is tetszhet bárkinek. A méretei lefaragása annyira kitölti a mindennapjait, hogy közben eltávolodik azoktól, akik igazán fontosak neki, és a saját életét teszi pokollá azzal, hogy a soványságot teszi meg legfőbb céljának. Korábban ezt írtuk a könyvről: „Lizzie testképzavara tehát nem valamiféle veleszületett vagy genetikailag kódolt dolog, hanem annak a szocializációs folyamatnak az eredménye, amely azt sugallja, hogy a sovány test nemcsak a szépséggel, hanem a boldogsággal is egyenlő. Ám Carrie Bradshaw óta tudjuk, hogy a királylányos mesék hazudnak. Mert nagyjából teljesen mindegy, hogy milyenek vagyunk, aprók, magasak, kövérek, cingárak, ha nem érezzük otthon magunkat a saját testünkben, akkor képtelenek leszünk szeretni saját magunkat, és ha nem szeretjük magunkat, akkor azt is képtelenek leszünk elhinni, hogy mások is szerethetnek minket.”
Képzeld el, hogy az anyád egy egykori szépségkirálynő, te viszont egyáltalán nem felelsz meg azoknak a méreteknek, amelyek láttán egy szépségversenyen hiperventillálni kezdenek a zsűritagok. De képzeld el azt is, hogy téged ez nem zavar, hiszen alapvetően mindig is jól érezted magad a bőrödben. Pontosan ez történik Will (a.k.a. Dundika, ahogy az anyja hívja) életében. A lány önbizalma akkor rendül meg, amikor megismerkedik egy Bo nevű sráccal, holott vonzódásuk kölcsönös. Will azonban nem az a lány, aki hétköznapi módon orvosolja a dolgokat, és ahhoz, hogy visszaszerezze régi önmagát, benevez a helyi szépségversenyre – a megpróbáltatások sora viszont igazán csak most kezdődik. A regényből film is készült Jennifer Aniston és Danielle Macdonald főszereplésével.
