Totth Benedek: Fájt [Képalá]

Balázs Imola: Fájdalom

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, a szövegeik pedig a Könyvesblogon is olvashatók lesznek. 

A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek.

Totth Benedek: Fájt

Húsz másodperc. Ennyit időt adok. Húsz másodperced van, hogy összeszedd magad. Vagy eltűnhetsz a tatamiról, és nyafoghatsz tovább az öltözőben.

Úgy számolok fejben, hogy hozzám lehet igazítani az atomórát.

Nem tűnsz nyápicnak, nagyon fájhat, kemény rúgás volt, de ez most senkit se érdekel. Engem biztosan nem.

Sosem sírtam. Mások előtt. A sírásnál nincsen nagyobb szégyen. Nálunk otthon nem volt pátyolgatás. Megtanultam uralkodni az érzelmeimen. Megtanultam fegyelmezni a vonásaimat. Tele a világ puhány férfiakkal. Eltűntek az igazi szamurájok, fiam.

Tizenkilenc. Szépen veszít, aki gyorsan veszít. Mint a szumóban. Harc közben ne csak a győzelemre gondolj, az nem jó. A csúnya győzelem rosszabb, mint a szép vereség, fiam.

Tizennyolc. Meg kell tanulnod a „szégyen etikáját”. A mentalitást. Ugye tudod, mit jelent az, hogy „mentalitás”? A szamurájok úgy élnek, hogy mindenáron elkerüljék a megszégyenülést. Ez a végső céljuk. A Hagakuréban ez áll: „Ha dönteni kell élet és halál között, az embernek habozás nélkül a halált kell választania.”

Te döntesz. Add fel, vagy ne add fel. De csináld szépen. Kerüld el a szégyent, fiam!

Tizenhét. A véletlennek fontos szerep jut a küzdelemben, de csak akkor van esélyed győzni, ha elhatározod, hogy nem rettensz vissza a haláltól. A bátor férfi nem gondol a küzdelem kimenetelére. A bátor férfi a halál karmai közé veti magát, és abban a pillanatban feltárulhat a tudatában az igazi énje.

Talán ezt még nem érted kristálytisztán, de azért vésd az eszedbe, fiam.

Tizenhat. Vannak tanítások, amiket az ember soha nem felejt el. Események, amelyekre halálunk pillanatáig emlékezni fogunk. Például a nap, amikor először belépsz a dódzsóba. A dódzsó egy külön univerzum. Persze mondhatod, hogy a dódzsó ajtaja is csak egy ajtó, de tudnod kell, hogy a dódzsó ajtaja nem csak az edzőterembe nyílik. Aki a dódzsóba belép, önmagába is belép. Belső utazásra indul. Odabent találkozhatsz a fájdalommal. És megtanulhatod, hogyan győzd le. De ahhoz először meg kell ismerkedned vele, fiam.

Tizenöt. A fájdalom csak a fejedben létezik, azt mondják, de ez csak a testi fájdalomra igaz. Nem most találkozol először a fájdalommal, tudom. Ha a harcos útján jársz, meg kell szoknod. A katát tízezerszer kell megcsinálnod, hogy egyszer sikerüljön. A fájdalom is ilyen. Tapasztald meg minél többször, és eljön a nap, amikor uralni tudod. De ha feladod, soha nem szabadulsz meg tőle, mert a fájdalom elmúlik, és a helyén csak a szégyen marad. A szégyennél semmi sem fájdalmasabb. Nekem elhiheted, fiam.

Tizennégy. Ne bőgj, mert lezavarlak a tatamiról! Fogytán a türelmem. Örülj, hogy nem vérzel, az orrodra is kaphattál volna. Akkor nem csak az öved lenne piros.

Inkább hallgatok. Hátha magadtól abbahagyod, fiam.

Tizenhárom. Japán mentalitás. A busidó szellemében minden érzésünket, indulatunkat visszafojtjuk, nehogy megzavarják a gondolatok és cselekvés harmóniáját, a lélek belső békéjét. Bánatunk vagy fájdalmunk kimutatásával csak belerondítunk a többi ember harmóniájába. Ezért nem sírunk vagy dühöngünk soha. Udvariasságból. Viselkedj udvariasan, fiam.

Tizenkettő. Az önuralom csúcsa a rituális öngyilkosság, a szeppuku. Ez a szamuráj kiváltsága volt. A szeppuku a dicső halál. Elvégzésére már kiskorukban megtanították a szamuráj fiúkat és lányokat. Ha szamuráj családban nőttél volna fel, már te is tudnád. A halál elfogadása nem jelenti, hogy siettetni kell azt. A szamurájok sosem követnek el szeppukut indokolatlanul, fiam.

Tizenegy. Szigorú apám volt. Megtanultam, hogy ne lássa rajtam, ha valami fáj. Tettetés volt az életem. Megszoktam, hogy nem mosolyoghatok. Most is csak akkor mosolygok, ha nem látja senki. Amikor egyedül vagyok. Sokat vagyok egyedül, de ez nem jelenti azt, hogy sokat mosolygok. Aki magával nem szigorú, az másoknak is engedményeket tesz, fiam.

Tíz. Ne nézd az anyukádat! Most nem számíthatsz rá. Egyedül kell helytállnod. Látom, mennyire aggódik érted. Az anyák már csak ilyenek. Eluralkodnak rajtuk az érzelmek, ha szenvedni látják a gyereküket. De akkor sem kedvezhetek neked. Le kell, hogy léptesselek, ha nem hagyod abba a sírást. Talán furcsán hangzik, amit mondok, de nekem is volt anyám. Csodálatos asszony volt. Haikut írnék róla, ha lenne tehetségem, fiam.

Kilenc. Elég legyen! Hová süllyedne a világ, ha a versenybíró szíve ellágyulna egy hüppögő gyerek láttán? Tényleg, mi lenne akkor? Lenne valami? Vagy semmi sem lenne? Nem, az nem lehet. Semmi nem lehet. Valaminek lennie kell, nem? A semmi az nem valami. A semmi az semmi. Vagy tévedek? Nem lehet gondolkodni ebben a hangzavarban. Elszívok egy cigit a szünetben. Te meg hagyd abba a nyafogást, fiam!

Nyolc. Függőleges és végtelen. Az olyan, mint a semmi, nem? Ha abbahagynád a bőgést, végre nyugodtan elgondolkoznék ezen, fiam.

Hét. A kedvenc prímszámom. Ha egyszer meghalok, prímszámként szeretnék újjászületni. Hogy ne lehessen osztani, csak önmagammal meg eggyel. Az lesz a tökéletes harmónia, fiam.

Hat. A csontjaim vének, mint az évszakok, és könnyűek, mint a pillangó álma. Ha nem megy erővel, próbáld meg még több erővel, mondta a Mesterem. Hallgattam rá, és végül összetörtem, fiam.

Öt. Macuó Basó neve nem mond semmit, gondolom. Nem, nem karate mester volt. A tanítványai banánfának nevezték. Nem, dehogy csúfolódtak vele! Néha én is úgy érzem magam, mint egy kiszáradt banánpálma. Korán fekszem. Keveset álmodom.

Basó sokat töprengett az élet végső kérdésein. Haikukat írt. Például ezt: „Te volnál Ama/Pillangó? s én: Csuang-ce?/Álmodnánk egymást?”

A kérdést mi is feltehetjük: én álmodlak téged, vagy te álmodsz engem?

Nem szeretek gyerekekről álmodni. Síró gyerekekről meg végképp nem.

Nem szeretnék egy gyerek álma lenni.

Nem lehetett gyerekem, fiam.

Négy. Folytatod, vagy mi lesz? Rendben van, folytasd, fiam.

Három. Harcolj. Gyakorold az önuralmat. Kerüld el a szégyent. Az a legfontosabb, fiam.

Kettő. Hogy jól döntöttél-e, majd kiderül. Azt mondják, az igazi hős nem másokat, hanem magát győzi le. De ennek csak akkor van értelme, ha utána talpra állsz. Győzd le magad! És Állj talpra! Fájt? Persze, hogy fájt. Ilyen a küzdelem, fiam.

Egy.