Az új apa ne csak egy megfáradt vándor legyen, aki esténként betér otthonába, hanem a gyerekek boldogulását elősegítő szülői fél – vallja Tillmann Prüfer. A német újságíró-íróval arról beszélgettünk, hogy az apaság nem szűnik meg, ha felnőnek a gyerekek, a feminizmus pedig komoly esélyt kínál a férfiaknak, hogy a gyermekük életében jelenlévő szülőként emancipálódjanak.
Valóban teljesen új jelenség lenne az úgynevezett „új apa”, vagy korábban is létezett már, csak egyszerűen ritkább volt?
Minden nemzedék apái igyekeztek jobban csinálni a dolgukat, mint az őket megelőző nemzedék apái. Ebben az értelemben mióta világ a világ az apák mindig „új apaként” néznek önmagukra. Ami meglepő, hogy a leggyakrabban egyáltalán nem azok, hanem a régi minták fogságában vergődnek. Németországban a kisgyermekes apák esetében például csupán egy 7 százaléknyi kisebbségük dolgozik részmunkaidőben. A többiek továbbra is az egésznapos munka után, este találkoznak gyerekükkel. Ezért van égetően szükség arra, hogy egyre több olyan apa lépjen színre, akik valóban másképpen akarják csinálni és nem csak beszélnek róla. Azt is be kell látnunk, hogy a különböző médiacsatornákon közvetített apaképek javarészt nélkülöznek minden valóságalapot. Tökéletes alkatú férfiakat látunk, akik idealizált élethelyzetekben oldják meg a felmerülő problémákat.
Őket körüllengi a tökéletesség, ami messze áll a hétköznapok valóságától.
Könyvében úgy fogalmaz, „az apaság a legnagyobb kaland a férfi életében”. Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy egy férfi belevághasson ebbe a kalandba?
Ezt minden férfi tudja. Fontos ugyanakkor, hogy elgondolkodjunk azon, mit is várunk az apaságtól, hogyan szeretnénk alakítani, mit akarunk belőle kihozni a magunk számára. A következő lépés pedig, hogy megkérdezzük magunktól, mikor is szeretnénk mindezt csinálni. Ilyenkor gyakran világossá válik, hogy teljes munkaidővel nem is olyan egyszerű mindezt véghez vinni.
Az apák esetében ez annyit jelent, hogy időt kell szánnunk a gyerekeinkre, lehetőleg rendszeresen.
Ha ez megvan, csak akkor léphetünk tovább. Hogy ezt teljes állás mellett esténként és hétvégente tesszük, vagy részmunkaidőben dolgozunk, ezt mindenkinek egyénileg kell eldönteni.
Világunkat még mindig a patriarchátus modellje uralja. Hogyan látja az esélyeket, hogy belátható időben teret nyerhet egy új apa-modell?
Nagyon bizakodó vagyok e tekintetben. Ha a férfiak megértik, hogy a patriarchátus intézménye végső soron nem szolgálja az érdeküket, hanem munkagépekké alakítja őket, akik legtöbb idejüket a munkahelyükön töltik ahelyett, hogy azokkal legyenek, akik valóban fontosak a számukra, nos, akkor küzdeni fognak a változásért. A férfiak annyi mindenért képesek küzdeni. Miért ne szállnának harcba éppen a saját gyermekeikért, a velük töltött időért?
És itt van még a feminizmus adta esély.
A nők emancipációs mozgalma az egyik legsikeresebb az elmúlt több mint száz évben. A feminizmus pedig a férfiak számára is esélyt kínál, hogy a gyerekek életében jelenlévő apaként emancipálódjanak.
Lassan üressé válik az Ön lakása is, a gyerekek kirepülnek. Hogyan dolgozzák fel feleségével ezt a „veszteséget” és a hozzá kapcsolt érzéseket?
Most még két gyermekem otthon van. Minden reggel hangosan hallgatnak zenét, ami szépen kitölti a csendet. És nem gondolom, hogy kevesebbet foglalkoznánk a gyerekeinkkel, csak azért mert felnőnek. Legföljebb kevesebb befolyásunk van rájuk. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy apaságunk, akár az anyaság, nem szűnik meg a gyerekek felnövésével. Ha úgy tetszik, egész életünkben apák és anyák maradunk. Ha jó a kapcsolat, bár átalakul, de mit sem veszít hétköznapi életünket meghatározó jellegéből.
Az Apának lenni című kötet szerzője személyes élményeit feldolgozva mesél a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – felvázolva az apák új lehetőségeit, bemutatva azt a szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének. Olvass bele!
Tovább olvasokKönyvében sok elkövetett hibát vall meg, olyanokat, amelyeket a saját apai életútja során elkövetett. Hogyan dolgozta fel őket? Mi szükségeltetik ahhoz, hogy ne állandó lelkiismeret-furdalással rágódjunk rossz döntéseinken, hogy a felkavaró történetekből végül feldolgozott „történelem” legyen?
A legfontosabb, hogy beszélni tudjunk erről a gyerekeinkkel. Az elkövetett hibákért pedig képesnek kell lennünk bocsánatot kérni. Minden szülő követ el hibákat, a gyerekek ezt pontosan tudják és arra is képesek, hogy kezeljék ezt a helyzetet. Csak olyan hibák égnek ránk és belénk, amelyekről nem beszélünk. Azzal, hogy őszintén megvalljuk a hibáinkat, valójában ajándékot adunk a gyerekeinknek. Arra tanítjuk őket, hogy nem kell tökéletesnek lenni, hogy a be- és megvallott hibák,
kudarcok révén közelebb kerülhetünk egymáshoz, miközben megmutatjuk nekik az élet természetét.
Önnek négy leánygyermeke van, így felmerül az időbeosztás kérdése. Minden gyerek általában ugyanannyi figyelmet szeretne kapni a szüleitől, mint a többi. Sikerrel elégítette ki ezt az igényt, vagy akadtak nehézségek?
Visszatekintve természetesen több időt töltöttem volna az idősebb gyermekeimmel, amikor még kicsik voltak. Sok mindenről lemaradtam, és sajnos egyáltalán nem könnyű ezt bepótolni. Beszélni azonban lehet erről, ahogy ezt meg is tettem. A gyerekek képesek arra, hogy megértsék és elfogadják hibáinkat. A gyerekeinkkel való kapcsolatot sosem késő elkezdeni erősíteni, csak az idő előrehaladtával más és másféle erőfeszítést követel.
![Nádasdy Ádám háromszor és még két könyv apákról – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/35257/fe_229_160_fe_1180_600_esnm_ottanna_podcast_konyvajanlo_konyvesmagazin.png)
Ezt senki nem mondta! című podcastunk harmadik vendége Nádasdy Ádám volt, a beszélgetéshez könyvajánlót is adunk Ott Anna válogatásában.
Tovább olvasokÖn cikksorozatot ír lányairól és könyvében is betekintést enged saját szülői életébe. Emlékszik arra a döntésre, amikor gyermekeit tette meg élete egyik fő témájává?
Hazudnék, ha azt mondanám, ez tudatos döntés eredménye volt. Valamikor egyszerűen ők lettek az egyik fontos témám. Ugyanakkor komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogyan is felelhetek meg a lányaimnak. Ami mégis meghatározó momentum volt, hogy eldöntöttem, részmunkaidőben fogok dolgozni. Ez aztán alaposan megváltoztatta az életemet.
Onnantól kezdve rendelkezésre állt a legfontosabb tényező, amelyről már szót ejtettem, mégpedig az idő.
Az gyermekeimmel eltöltött többletidő pedig rengeteg impulzust adott, ami hozzájárult ahhoz, hogy ők legyenek az egyik fő témám.
Gyermekei hogyan reagáltak heti rendszeres cikksorozatára, amelynek címe Prüfer lányai? Hogyan fogadták aztán az Apának lenni című könyvét?
Mindezt természetesen előzetesen megbeszéltem velük. Ugyanúgy, ahogy minden hetente megjelenő és róluk szóló írásomat is megmutatom nekik még a nyomdába adás előtt. Gyermekeim nagyon figyelnek arra, mit ír róluk az apjuk. Én pedig jól teszem, ha nem vívom ki a haragjukat! Úgy hiszem, ugyanakkor talán büszkék is arra, hogy közös történetünk másokat is inspirál.
Az interjút Tallai Gábor készítette.
Támogatott tartalom.
