Fotó: Valuska Gábor
A KönyvesMagazin nyári számában híres írókat és híres rokonaikat kértük meg, hogy írjanak egymáshoz fűződő kapcsolatukról. Dragomán György és szintén zenész (ill. író) felesége, Szabó T. Anna egymásról, Esterházy Péter fiáról, Marcellról, Grecsó Krisztián az öccséről, a táncos Grecsó Zoltánról, Péterfy Gergely a húgáról, a színész-énekes Péterfy Boriról, a Závadák a Akkezdetről meg a végről meséltek. A Kemény család pedig Kisszínesről, kritikáról, disznóólról.
Keményék egy Thomas Mann-i értelemben vett nagy, irodalmi család, amelynek egy ideje tagja Bibó nevű vizslájuk is. A gyerekek már nagyon korán Andersen-mesékre aludtak el, karácsonykor A Gyűrűk Urát hallgatták apjuktól (Kemény István mint Szarumán!). Zsófi 20 évesen megírta első regényét Én még sosem címmel, tavasszal jelent meg első verseskötete, a Nyílt láng használata. Lili 15 évesen már publikált, 27 évesen Petri-díjat kapott, rá egy évre megjelent Madaram című verseskötete.
Kemény István Sokszor ijesztően ugyanazt látjuk és gondoljuk Lilivel és Zsófival. Még többször pedig megnyugtatóan ugyanazt. Lili vette észre annak idején, hogy a leadásra kész regényemben minden második szereplő neve E-vel kezdődik. Összeült a család, mind a négyen, hogy villámgyorsan átkereszteljük, akit csak bírunk. Jöttek az ötletek, pompás új nevek születtek, és többek közt Erikának is Ildivé kellett változnia. Erika főszereplő volt, és ezért rengeteg helyen mindenféle ragokkal és képzőkkel volt ellátva szegény, amiket egyenként kellett kikeresnem a szövegben, de azért egy fél éjszaka alatt meglett. Aztán másnap reggel Lili csak annyit mondott: sajnos Erika. Mindannyian tudtuk, hogy igaza van. A visszaírogatás már gyorsabban ment.
Kemény Zsófi „Szia Zsófi! Pár helyen tettem (mert nem álltam meg) pozitív megjegyzéseket is, de alapjában inkább a negatívumokra koncentráltam. Egy olyan 300 lófaszt, kurvát, bazmeget is ki kéne majd húzni még szerintem. Jó reggelt, jó munkát!” – írta Apa a készülő regényem kéziratára, miután visszaküldte emailben a véleményével megspékelve. Majd ahogy haladtam a javításokkal, az egyik oldalon felvetette, hogy két fejezetet cseréljek meg. Megcseréltem, és így kiderült, hogy van még egy szál a könyvben. Már csak ki kellett bontanom.
A Rokonok-sorozat képeit megnézhetitek augusztus végéig a Hadikban, Valuska Gábor A boldog családok mind hasonlók egymáshoz című kiállításán.
Kemény Lili Zsófival van egy zenekarunk, a Kisszínes. Úgy lett, hogy én tizenkét évesen írtam egy pár dalt, mert tudtam négy akkordot a gitáron (C, G, A, E). Aztán bevettem Zsófit, mert ő tudott még hármat (D, Am, F). A dalaim a világvégéről és istenről szóltak, mert minden máshoz nagyon hülye voltam. „A lován léptet a Halál, de a királya sakkban áll / A vezérrel lép az Élet, a győzelem az övé lett, / lett-lett-lett, mért kellett / ez a diadal most / mindenek felett lött-lött, felötlött / hogy az ellenfelem öröklött, / Mert mi van, ha ugyanaz az ellenfél győz le mindenkit nemzedékek és nemzedékek óta, téged is. Engem is.” És volt benne egy ilyen apokaliptikus rész is: „A hóban fekszik egy angyal / körbenövi a magyal / tigris legel a réten / fotonok a sötétben.” Ez sokkal rosszabb volt, mint a többi rész, ezért rásóztam Zsófira, hogy énekelje ő. Zsófi úgy énekelte, hogy „vigyorogsz a sötétben”. Szerintem észre se vette, hogy megjavította a szöveget (volt vagy tíz éves). De elég egyértelmű lett, hogy akkor a Kisszínes ilyen kétszerzős duó lesz.
Kemény István Zsófi nem kritikus alkat. Úgy fogadja el a dolgokat, ahogy vannak. De sokszor már azelőtt tudni vélem a véleményét egy-egy írásomról, mielőtt megírnám.
Kemény Zsófi Lili a De című remekbeszabott kétsoros versemben (Van olyan, hogy nem akarok semmit sem, csak inni, inni, és aztán a konyhában várni meg, / amíg majd megint inni kell. Sok van, ami csak nekem nem, de még több, ami csak nekem de.) egyszer meg akart változtatni két sort. Csak annyit. De végül nem változtattam meg, hanem csak kihúztam azt a két sort. Tényleg sokkal jobb lett a vers, a kötetembe már így került be: ..............
Kemény Lili Apának mindig mindent elsőként mutatok meg. Úgy szól hozzá versekhez, hogy a közhelyes sort aláhúzza, az eredeti sor mellé felkiáltójeleket tesz. Ha valami nagyon eredeti, akkor többet is. Mást szinte nem is csinál, de úgyis ez a lényeg. Úgyhogy most inkább nem is a sokszáz felkiáltójelről és a sokszáz aláhúzásról írok, amiket kaptam tőle életemben. Úgy alakult, hogy forgatókönyveket kezdtem írni, azokat is elkezdtem neki megmutogatni, és kiderült, hogy a filmeket nem tekinti ennyire magánügynek. Forgatókönyvekbe is ír felkiáltójeleket, de egyszercsak elkezdi ontani magából a teljesen használhatatlan, beépíthetetlen, megcsinálhatatlan, de zseniális ötleteket is. Egy példa. Építeni próbálok egy ironikus suspense-t egy fiktív drogra. A lényeg, hogy nem tudjuk pontosan, hogyan hat a drog, de sok különböző, egymásnak ellentmondó infónk van róla, és elkezdjük félteni tőle a főszereplőinket. Erre Apa azt találja írni nekem, és azóta is a fejemben van, mert tökéletes alapanyag egy teljesen másik filmhez, hogy: derüljön ki, hogyan hat a szer, pl. állatkísérleteken keresztül – egy ezer tagú kisebb seregélycsapatból egyetlen tohonya, egymázsás egyedet csinál – ez simán elférne egy disznóólban. (!!!!) Ez a disznóól annak a jele, hogy Apa is tudja, hogy egy többmázsás seregélyt nagyon nehéz zéró költségvetésből megcsinálni, tehát megoldja a gyártási részt, ha betesszük egy ólba, de az is látszik, hogy Apa iszonyúan megsajnálta a szerencsétlent, és akart neki adni egy házat, ahova elbújhat szégyenében.
